Erick H. Gombrich: „Művészet valóban nem létezik, csak művészek vannak. „Valóban az utolsó pillanatában vált a sarródi Ferenczi József rajztanár a tájlélek ábrázolójává. Az átélt, magában hordott skiccelő-krokizó kerékpáros útjain, a Fertő menti komplex vidék alkotójává és együttélőjévé vált. Chung Ping mondotta: „Tájképi az anyagi világban létezik, de ugyanakkor a szellem világába emelkedik. „Ferenczi József a részleteket gyűjtő útjain a közel és távol kapcsolatában, a múlt emlékeinek megragadásában élt. A még patinájában megmaradt falu látványának, és szépségének átélésében fejezte ki mondanivalóját. Ferenczi szemében a faluja, Sarród, igazi műemléki értéknek számított. Veduta módon, felülről nézve, magasból tekint a régi XIX. századi paraszti házsorokra.
A külön megfestett „Kontyos ház” (1993) című festménye emberi arcával tekint reánk barátságos magyaros tekintetével, emberi hangulatokat árasztva. Mellette egy nyitott ablakú szomszéd ház kis részletét láthatjuk, egy lombos akácfakorona behajlásával, a tér összekapcsolásával. A kétiránypontosan széles járdára benyúló kontyos ház széles járdájával, az egykori kis padjával, a régi idők embereinek találkozási helye volt. De esős időben mezőgazdasági eszközöket raktak a „szín” (előtér) alá, vagy szárították a gyékényt, sást. Az öregasszonyos nádfedeles „kalabukos” ház a csúcs felé emelkedve, előredőlve védte hozzátartozóit. A csodálatosan fehérre meszelt utcai oromzatot a festő friss temperás festéssel a fehér vakolatot éreztetve mutatja be a gvas segítségével úgy, hogy a képen szinte a „mész” illatát is érezhetjük! A fal alapi – lábazati- részét, finom ultramarin lazúrral élénkíti, a mellette álló kapuoszloppal együtt. A kapuzattalszimmetrikusan stílusegységet alkotott az épület. A belső részleteket érzékeltetve úgy festi, miként eleink jó ízlésükkel és esztétikai tisztaság érzetükkel széppé tették környezetüket.
A „Magány” című akvarell festménye (1990), arra emlékeztet, hogy az emberek a nagyvárosokban kerestek megélhetési forrást, mert a föld közös tulajdona nem adott friss kenyeret. Akkor sokan a falujukhoz ragaszkodó népesség házaikkal együtt sorstalanokká váltak. A kiüresedett házakat pl. a vadvirágzás búcsúzó hangulata vette birtokába. Sorsukra már az enyészet várt. A képen érzékeltetett távoli szomorú nyárfa és égersorok fogságában nagyecsetes felhőfellegek zuhantak az elvékonyuló tetőzetre. A ház folyosójának végén, a gádorban kibillent létra már nem vezetett fel a padlásra. Itt érezhetjük a magány igazi mementóját. A kerti virágok el-elburjánzó koszorújában, az elmúlt idők romantikája sugárzik vissza a távoli generációk világából.
A „Régi ház” (1991) című képe kora szerint már egy lépéssel meghaladta a „Magány”-t. A vékony nyeregtetős, deszkás oromzatú két kitekintő padlásablakából a ház messze-messze ellát az épület előtti kiskerten át a jövőkép láthatatlan atmoszférájában. Az egykori délceg kémény még büszkén hirdeti létjogosultságát. A művész a kéményét erős tégla-lokálszínekkel festette meg. Szemben a lazaleveles, kisfás kiskert vegetációja, eltakarja a világra már alig-alig kíváncsi elbújt ablakokat. A képet a távoli kerti fák életet sugárzó függönye zárja le.
Sarród, „Fő utca régen” (1987) A három – három szembenéző vedutás házsort az alkotó az elszürkült cserepes házak futamában, felfelé átlós irányban széles járdával összekapcsolódva mutatja be. A népi fűrészfogas elrendezésű, nemcsak a tájra jellemző
kukucskálós, leső ablakos épületek legmutatósabb formái így jöttek létre. Ezek a házak nem merőlegesen, hanem ferdén állnak az út tengelyéhez mérten. Fertő környéki sajátosság, hogy az utcai háromszög alakú kis térség az, ami az utcát szélesíti. A téglahomlokzatú oszlopos tornácos házak utcai tornác ajtaja, nem a homlokzati tornác alatt áll, hanem beljebb a második oszlop irányában. Az így keletkezett nyitott előtéren keresztül a „titkos” leső ablakon át figyelhették az érkezőket. A művész Ferenczi jól kiválasztotta témáit a hagyományőrző palettájára. Ez az utcakép még emlékeztet a fertőszéplakiakra is, sajátos házaival. A leső ablakos, gádoros házak, fehéren világító épületek előtti padok barátkozó világa mára már kiüresedett. Csupán a kertek távoli fenyőfái integetnek vissza, ahogyan Ferenczi József képén is láthatjuk, s ahogyan a szívében is megjelentek. Az itt látható Fő utca képen az alkony csendje uralkodik, ahogyan a művész a magasból látta. Az alkotó „boltíves” palettája már beszáradt. De a szebbnél szebb kertek még tovább virágoznak. A virágok illatát a könnyű szellők a Fertő tó felé sodorják.
A Sarródi Fő utcán (1980) bemutatott két ház fehéren-meszesen világító ablakok „visszapillantó” tükreiben megpillanthatjuk a szürkébe hajló nyeregtetős házakat és a velük szembenéző üde lombozatú utcai fákat. A fényesre döngölt széles járdák fényei az élet erőteljességére utalnak, melynek szépségeit ma sem nélkülözhetik. Ferenczi József még időben, pillanatképein keresztül a lendületes akvarell technikájával, jó szemmel rögzítette Sarród népművészeti architektonikus gyöngyszemeit. Térlátásával, biztonságos formakezelésével, a perspektíva törvényei szerint mentette meg az utókor számára.
Az építészeti vegyes design-kultúra gyors előrenyomulása új dimenziókat alkotott magának. Az új kulturális dimenziókban nem tudni, meddig hagyhatja figyelmen kívül az ember szántszándékkal saját dimenzióit? Mint régen! Az intuíció, nem tudni, hogy időnként honnan származik? Ferenczi József még 1982-ben Fertőrákoson festett egy akvarelles képet, az ottani úgynevezett „ Zollner-ház „ ( Fő utca 152.) -ról. Akkoriban a faluépítészeti szakemberek között egy szakmai vita alakult ki műemlékvédelmi megfontolásból, hogy egy magyar falu hagyományos módon miképpen nézzen ki, figyelembe véve a nemzetiségi lakosok ízlésvilágát is. A nyeregtetős, hagyományos magyaros népi lakásrészletek beosztásával történő épületek Fertőszéplakon és környékén a Fertő-táji hagyományőrzők remekei. Ferenczi József még időben ráérzett a sarródi régi népi hagyományőrző házak vizuális rögzítésére. Így a tájjal harmóniában élő architektúrás szép emlékeket hagytak maguk után.
A művész Ferenczi stílusa 1982-ben a Fertőrákosi barlang megfestésével saját stílusának megteremtőjévé vált. Ugyanis a nagy lendületekkel, tektonikus lazúrfoltokkal, diffundákkal, térbe helyezett harmónia egységekkel átélt külső kőfejtős képe összekapcsolódik a faluval és a Fertő tóval. Ennek az alkotási folyamatnak, a sarródi tájkörnyezeten túl, a Kócsagvártól a Fertő tóig érkezett el az ideje.
A Fertő-menti táj karakteres világa, a Hany titokzatos struktúráival, a visszahúzódó Fertő kiszáradt lankás dombjaival, a megjelent hatalmas természetvédelmi tórendszer csodálatos élővilágával, ami új vizuális szemléletet hozott magával. Ferenczi József nem élhette meg, sajnos, e világ fantasztikus szépségeinek megújulását. De ez, nem csorbít az akkori tájakvarelljeinek szépségén. Megérezte a régies táj drámájának elmúlásos folyamatát. Miként elhaladunk a felújított Szent István Vértanú -templom és utána a fiatal festőtábori alkotók Assisi Szent Ferenc kápolnája mellett, hamarosan a népi ihletésű Kócsagvárhoz, a Fertő-táj Igazgatási Központjához érünk. Majd pár kilométerrel arrébb megpillanthatjuk a Fertő-Hanság-főcsatorna hídját. Ez az út vezetett Ferenczi József egy korszak meghatározó expresszív plein-air akvarelljéhez. Ez az akvarell festmény 1992-ben készült, egy évvel a halála előtt, Halászkunyhó címmel. Természetesen ez pásztorkunyhó is volt, a használatával összekötve. A közelébe hozott festői gémeskút mellett már nem volt itató sem. A drámai lokál színekkel megfestett kép lelkileg analóg lehet Tornyai János alföldi, hódmezővásárhelyi képével, a „Bús magyar sors” cíművel. A Tornyai festmény egy önéletrajz, melyen a tájban haldokló esendő ló a magyarság szimbóluma lett. Ferenczi képén az esőt hozó „ó” vagy „gyuk” viharos szélben történik a jelenet. A Sarród közeli mekszikópusztai (ma Fertőújlak), úgynevezett „ürgedomb”-nál ihletett festmény üres kunyhójába, a sötét feketés-kékes belsejébe bevilágít a napfény, s a nagyfoltos barnás lazúrok, a teljes elhagyatottság, drámai érzetét adják. Ez valóban a Fertő-táj és Ferenczi József önéletrajza. A távoli horizontos dombok, a meszszeség dimenziós sejtését, a még távolabbi tájak igézetét nyújtják. A még zöldellő fa foltárnyékában, a még távolabbi hegyek (osztrák) varázsában, zárja le a kompozíciót.
A Gémeskút (1987) című kompozíciója előképe az 1992-ben festett „Halászkunyhó” nagy alkotásnak. A kép a nagy darabosságával és hangulat effektusaival utal a magyarság sorsfordulóira.
Amint haladunk a Fertő tó felé, a „Kikötött csónak” (1975) című képe, a sűrű nádcsoport mellett idézi a határ menti magányt. Az üres, egyiránypontosan elhelyezett csónak a nádcsoporttal együtt várakozik. A távolban a reménység hegyei Sopront idézik. A világos vízfelületet a távolban egy sötét kontúros horizont vonallal zárja le. A nagy távlatot a jövőt sejtető sima ritmusa teszi mozgalmassá, a barnás lélekveszejtős csónak halászainak üzenetét a tájhoz kötött boldogság valóságát. Az a festmény igazi fotórealista impresszió, melynek tiszta világossága jelenti a világ kultúrtájának valóságát.
Ha kelet felé fordulunk, a Hanság (1975) című alkotását nézve láthatjuk, hogy ritmusai, a dűlők és fasorok, nyugat felé irányulnak. A különös tektonikával megfestett kép mozgalmas ecsetkezelését és a vegetációk kulisszás elrendezését követve, a barna – kék – zöld – kék – ibolya harmóniájában igazi hanyi atmoszférát idéznek elő. Az ősz teljességét és egységét, a mezősávok és égeres-nyárfás fasorok dinamikájában, a távoli Hany kéksége zárja le, az égi lilás felhők függönyével. A mezősávok üressége a Pannon-dombok hullámzásában megadják a táj szerkezetét. Ez az akvarell az egész táj karakterisztikumát megadó műalkotás.
A Fertő-tájtól búcsúzóban a Tél kékben (1990) című Fertő-parti estéli hangulatképe tavaszváró érzettel (emóció). A vízmenti kékszürkés kócos fák, lombkoronájukkal elrejtik a fel-felvillanó kései vitorlások árbócainak billegő játékát. A partszéli visszatekintő nyárfasor az öböl lezárására készül. A háttérben a távoli kékségek a messzeségbe vezetnek a Pannon tájban. A Fertő tó szerényen várakozik a kikeleti idő érkezésére. A szórványos fák komoran rejtik még az üresen maradt házak tavaszig várakozó lakóit. A távoli mólónál gyülekező vitorlások türelmetlenül várakoznak a jövő év száguldásaira. Jelen – múlt – jövő Ferenczi József akvarelles képeinek összessége. Munkásságában a Fertő-táj színei, anyagai-atmoszférái komplexen szervesülnek a festményeken.
Ferenczi Józsefnek emberi humanizmusa példaértékű, az akkori korszak társadalmának homogenizáló világában. Személyiségét összekapcsolta hivatásával és emberközpontú munkásságával. Festményei mélyen bizonyítják idetartozását. Ahogyan Kálmán Gyula népművész-tanár mondotta, hogy Ferenczi József egy igazi „Genius loci”, Sarród szeretett állampolgára. Mester. Az ecsetét nemcsak a táj személyes varázsai éltették, hanem a falu vizuális környezet kultúrájának felemelése, a fő célja a kultúrtáj megteremtése volt. A táj plein-air festészetét gazdagította azzal, hogy a falusi népi hagyomány-építészet értékét össze tudta kapcsolni a karakteres tájjal és népével.
Felhasznált irodalom
Balogh J. (1990): A vizuális ítélet (lélektani, pedagógiai, módszertani megközelítésben). Akadémiai Kiadó, Budapest.
Barcza A. (szerk.) (2013): Sarród 700
Bárth J. (1982): A magyar népi építészet. (Kolibri könyvek) Móra Könyvkiadó
Bihari A. – Pócs É. (1983): Képes Magyar Néprajz. Corvina Kiadó.
Buzinkay G. (1983) : Kunyhók, paloták, lakóházak (Művészetről gyermekeknek) Corvina Kiadó.
Csögyam Trungpa (2007): Rinpocse: A szabadság mitosza. Farkas Lörinc Imre Könyvkiadó.
Fejér Z. K.: A festőművész humanizmusának fényei ( 1921 – 1993 ) – Gondolatok Ferenczi József halálának 10. évfordulóján megrendezett emlékkiállítás elé. Muzsikaház, Fertőd, 2003. VI. 26.
Gombrich H. E. (1978): A művészet története. Gondolat, Budapest Hall T. E. (1980): Rejtett dimenziók. Gondolat, Budapest. Horváth Attiláné (2005): Örökségünk: a Fertő-táj. Porpáczy Aladár Középiskola, Szaktanácsadó Intézmény és Kollégium – Croatica Kht.
Ivancsics F. (szerk.): Táj, települések a Fertőtájon. Fertő-táj építészeti segédkönyv. Fertőtáj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület. (https://www.jva.mek.hu/media/files/2015/kiadvanyok/fertotaj.pdf)
Lélek-képek (2011) Pécs, (Tanulmányok), Pannonia Könyvek. Loosli M. (1958): Aqvarellieren. Verlag Hallwag Bern und Stuttgart.
Márton L. (2004): Falvak, tanyák, puszták népi építészete (fotóalbum) Békés.
Művészeti Kislexikon (1973). Akadémiai Kiadó, Budapest.
Somhegyi Z. (2008): A tájkép útjai: Vándorlások egy műfaj körül. Vince Kiadó Kft.
Timaffy L. (1991): Rábaköz és a Hanság. Novadat.
Töreky F. (2003): A tájkép. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
