Szedresi szél
Mikor fiatal legények voltunk, mi is szerettünk kocsmába járni. Egyszer hatan mentünk a kocsma felé, a szedresi úton. Velünk szembe jött egy kerékpáros, olyan gyorsan, mint a szél. Utat nyitottunk. Elszáguldott. Elhajtott a Szedres út végéig, visszafordult és még közelebb jött hozzánk. Többször is elszáguldott mellettünk, és mindig közelebb szorított a falhoz. Ilyenkor mindig hideg szelet éreztünk. Üldözőbe vettük, és hajtottuk a temetőig. A kerékpáros a temető kerítésén is keresztülhajtott, majd hirtelen fehéresen eltűnt. Jaj de megijedtünk (Korán Németh János).
Szent György harmat szedés
Szent György napján nagyanyám mosni ment az egyik gazdához. Kora hajnalban indult el, és útközben találkozott egy fehér lepedővel beburkolt asszonnyal. Fehér csöbör is volt nála, és abba szedte a fűre, bokorra lerakódott harmatot. Nagyanyám megijedt, amikor az megszólalt: „Azt megmondhatod, hogy mit láttál, és azt is, hogy mit csináltam, de azt, hogy kit láttál, arról neked beszélni nem szabad”. Elmesélte nekünk, és én most nektek, hogy ki volt , azt én nem tudom, mert azt nem mondta meg nagyanyám, pedig én voltam a legkedvesebb unokája. (Korán Németh János)
Farádi csikós
Lószerető ember volt, és értett is a lovak nyelvén. A faluban sokan haragudtak rá. Egyszer az történt, hogy a ménest kihajtotta a legelőre, a tarisznyáját a legelő szélére tette. Ő maga pedig viszszament a kocsmába, ahogyan addig is szokta. A haragosa elment hozzá, hogy az egyik lovát szeretné megfogni. A csikós kiment az utcára, és karikásával hármat durrantott, és nagy porfelhő közepette, vágtatva megjelentek a csikók, és a lovak is. „Most fogd meg a lovaidat, és vidd haza!”- mondta a csikós. De a haragosa nem választotta ki a lovait, hanem hazarohant, mert nagyon szégyellte magát. A csikós pedig újra hármat durrantott a karikásával, és azok három dűlő hosszat vágtattak, mire a legelőre értek. (Korán Németh János)
Patfai szőlőpásztor
A szőlőt már éredés előtt őrizték, tolvajoktól, s madaraktól. Az egyik este, amint beszélgettek a nyitott konyhaajtóban, kőzápor zúdult rájuk. Kövek hullottak, és nem láttak senkit. Másnap este ugyanaz megtörtént. A pásztorok összebeszéltek, hogy tenni kéne már valamit, mert ők is kezdenek félni. Az öregebbik azt tanácsolta, hogy a puskába rózsafüzérszemet kell tenni, azzal agyonlőni. Így is tettek. Harmadnap este újra kőzápor zúdult a konyhára. Az öreg pásztor látta, hogy az árokparton egy korsó hömpölyög. Marokra kapta a puskát, és odalőtt. A kőzápor elmaradt, a kunyhót nagy csöndesség vette körül. Még a pásztorok sem igen mertek beszélni, csak másnap hajnalban mentek ki az árok partjára. Ott nem korsót találtak összetörve, hanem egy falubeli asszonyt agyonlőve. (Korán Németh János)
Sarródi csikós
Sarród alatt terül el a Nagyrét. Ide jártak legelni a falu lovai, egészen Fertőszéplak határáig. A lovak csak száguldottak, vágtattak a legelőn fel és alá. Nem ettek, nem ittak, de mindig soványabbak lettek. A csikós panaszkodott a lovai miatt. A pásztortársa azt ajánlotta, hogy a tarisznyáját ne hordja magával, hanem tegye a páskom szélére. Ha ekkor sem nyugszanak meg, akkor egy furkósbottal verje agyon a tarisznyáját. Így is tett. Lovak aznap is csak vágtattak és nem ettek, nem ittak. Vágott magának egy jókora husángot, ahogyan azt a pásztortársa mondta, és elkezdte verni a tarisznyáját, ahogyan csak bírta. Megszólalt a tarisznya, és kérte, hogy ne verje agyon, hagyja meg az életét, többé nem fogja a lovakat bántani. De a pásztor addig ütötte, míg a tarisznya végleg el nem csendesedett, s míg nem szűnt meg az ugrálás. Azóta a lovak esznek, isznak és meghíztak. (Szeli István)
Miért csonka a bánfai templomtorony?
A Fertő vize elöntötte azt a 7 falut, melyet a medrében építettek a nagy szárazság idején. Egyszer a csordával kijáró bika legelészés közben a földből a szarvával egy harangot emelt ki. A harangot beszállították Bánfára, és ott a templom toronyba akarták felhúzni. A harang nem fért be. Erőltetéstől a templom tornya leszakadt, és azóta csonka a templom tornya. A harang is megsérült. A harangot a bánfai parasztok mérgükben Boldogasszonyba vitték. (Bellovits István)
Fertő
Fekete város mellett volt egy tó. Ebben a városban lakott egy gróf, akire felesége nagyon féltékeny volt. A grófi családnál szolgált egy cselédlány, aki szebb volt az asszonynál. Ezt a szép szolgálólányt titokban megszerette. Erről az asszony nem tudott semmit, aki magtalanságban szenvedett. A gróf és a szép szolgálólány szerelme kivirágzott. Ekkor jött rá a grófné, hogy az ura titokban mást szeret, ezért bosszút forralt. A gróf egyszer elment hazulról. A grófné ez idő alatt a szép szolgálólányt gyermekével együtt az előre elkészített faládába csomagolta, és másnap hajnalban a tó vizébe dobatta. A tó elkezdett háborogni, fehér habot vetett, és medréből kiöntött. Mindig nagyobb és nagyobb lett a tó vize. Fehéren tajtékozott és állandóan növekedett. A hullámok a hátukra vették a faládát terhével együtt, és vitte, szállította a tó túlsó partjára. A láda eljutott a boldogasszonyi dombokig, majd a víz ott partra vetette. A víz fehér tarajos habja is eltűnt, a hullámok megcsendesedtek. A lakosok a ládát megtalálták, és engesztelésül azon a helyen templomot építettek. A víz megcsendesedve visszahúzódott, megmaradt a mai alakjában. Egy kis vize megmaradt, és a nép elnevezte Tarsoly-tónak. (Bellovits István)
Te elérted célodat
Hogy érjem el én is.
Mindkettőnknek megegyezni,
Igazság meg szép is./Élő István/
Gombás Tibor 1963-ig tanított itt, utána került el Fertődre. Ennyi volt a tanító úr jegyzete.
Ezen kézirat érdemes arra, hogy megmaradjon az utókornak, így ezt most közzétettük itt, a Fertőújlak történetét bemutató fejezetben, a szerk.
A dokumentum jelzete:
MNL Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára, XV.46. Soproni Levéltárban elhelyezett kéziratok gyűjteménye. 4. sz. Gombás Tibor: Fertőújlak.
