Címke: népköztársaság

  • Fertőújlak történetének áttekintése

    Fertőújlak történetének áttekintése

    A Sarród Község Önkormányzatához tartozó, 137 lakost számláló település Sarródtól észak-nyugat irányban 9 km-re található, a festői környezetű Fertőzugban. Jelenleg a Fertő–Hanság Nemzeti Park fontos bázisa.

    A település létrejötte szorosan kötődik a Fertő tóhoz. Írásos feljegyzések az 1860-as évekre vezethetők vissza. A fennmaradt dokumentumok alapján a tó legnagyobb kiterjedését 1768-ban érte el. A XIX. sz. közepén viszont olyan szárazság volt, hogy a tó szinte teljesen kiszáradt. Valószínű, hogy ekkor, az 1866–70-es években épült Mekszikópuszta. Először 2 db hanyőr kunyhó épült. A Fertő lecsapolásával kezdődhetett el a mezőgazdasági termelés és egyben az építkezés is. A major bővítése 1902-ben kezdődött kétszer 6 lakásos cselédlakás megépítésével. 1940–41-ben bővítették 10-es lakássá ezeket.

    A major körül nádas terült el. Sarród községből csak csónakkal lehetett kijutni. Gyalogos összeköttetés csak Pomogy községgel volt. A föld tulajdonosa herceg Esterházy nem tartotta szükségesnek a föld megművelését ezen a vad, kietlen helyen, ahol még a madár sem járt. Talán ezért is kapta a település Mekszikópuszta nevet. Később a herceg által bérbe adott földbérlők neveit viselik ma is a település határában lévő dűlők (Borsodi, Fésűs, Komáromi, Ürményi, Kis, Fertei-dűlő). A település mellett terül el a kb. 120 ha terméketlen szikes. A határárok megásásával a még létező mocsaras területet is lecsapolták. A településen az 1866–70-es években 65 konvenciós cseléd lakott és egyéb hónapos munkások. Az Esterházy herceg birtokán dolgozó cselédek nem éltek fényesen, de az alapvető megélhetés biztosítva volt számukra. A II. világháború után földhöz jutott a Mekszikópusztán élő emberek nagy része. A földkiadó bizottság intézte a földkiadást, amely munka több évre elhúzódott. Mekszikópuszta Sarród községhez tartozó önálló major, önálló községgé kívánt alakulni. 106 volt cseléd fejenként 9 hold szántót, 5 hold rétet kapott. A földet mindenki sorsolás útján kapta. Nehéz volt elindulni a termeléssel, hiszen nem voltak megfelelő termelőeszközök, ezért 1945 őszén megalakult a Földműves Termelő Szövetkezet. 1946. szeptember 22-én készült Országos Földbirtokrendező Tanács jegyzőkönyvben rögzítette, hogy a mekszikópusztai és lászlómajori földigénylőknek összesen 1447 kat. hold föld jutott. 1959-ben Mexikópusztán megalakult a „Hajnal” és a „Jövő útja” Termelőszövetkezet. 1961-ben a két szövetkezet „Bástya” néven egyesült, majd 1962-ben Sarród, Nyárosmajor, Mekszikópuszta termelőszövetkezetei „Haladás” néven egyesültek. 1970-ben Mekszikópuszta az Elnöki Tanácshoz folyamodott névváltoztatási kérelemmel, azóta Fertőújlak a település neve. 1971. május 5-én tartott alakuló ülésén a Nagyközségi Közös Tanács tagja lett Mekszikópuszta Fertőd gesztorságában, még további 5 településsel együtt (Agyagosszergény, Fertőendréd, Fertőszéplak, Nyárliget és Sarród). 1976-ban határozott a Nagyközségi Közös Tanács a vízhálózat kiépítéséről.

    A mekszikópusztai iskolatörténet is szorosan hozzátartozik a település történetéhez. Nagy a valószínűsége annak, hogy az iskolai oktatás az 1900-as évek elején kezdődött. Tantermi problémákkal küzdött sok-sok éven át az iskola vezetése. Az oktatás I–IV. és V–VIII. osztály elkülönítésével történt. Gombás Tibor igaz-gató és a többi tanító nagy lelkesedéssel nevelték, oktatták a mexikópusztai és a lászlómajori diákokat. Az igazgató megszervezte a felnőtt oktatást is, melyen az írásos dokumentumok alapján 26 fő végzett.

    1945-től a római katolikus egyházközség lett az iskola fenntartója. Ezt követte az államosítás az 1948–49-es tanévtől.

    A fertőújlaki templom

    Harangszentelés

    Harangszállítás, a háttérben uradalmi épület

    1923–24-es tanévtől, 1974–75-ig, az iskola megszűnéséig összesen 2443 tanuló végzett. 1975 szeptemberétől a település diákjai Fertődre, Fertőszéplakra, Hegykőre jártak iskolába.

    A fertőújlaki iskola épülete

    1956-os forradalom és szabadságharc után felállított szögesdrót nagymértékben korlátozta a bejutást a településre.

    A településen állomásozó határőrség szigorú ellenőrzés alatt tartotta az osztrák-magyar határt és sajnos a település lakosságát is.

    A két ország közti éles határtól 2 km távolságra kiépítették az előnyomsávot szögesdrótkerítéssel. Az a gazdasági kár, melyet ezzel okoztak, elenyésző volt, szemben azzal az erkölcsi, morális romlással, melyet talán még ma is érzünk az emberi magatartásokban.

    Az 1989–90-es rendszerváltáskor közigazgatásilag a település Sarród Önkormányzatához került. A privatizáció révén az önkormányzathoz került vagyon, majd a kedvező működési feltételek megfelelő fejlesztéseket tettek lehetővé.

    A fejlesztések egész sora valósult meg a településen. Útépítés minden utcában, a Fő és Petőfi utca közvilágításának korszerűsítése. A posta épületének felújítása, melyben helyet kapott az orvosi rendelő, az ifjúság klub és a közösségi ház is a postai feladatok ellátása mellett. Az ezredforduló után került felújításra, bővítésre a temetői ravatalozó. Új temetői kerítés és urnafal is épült.

    A cselédlakások közül napjainkban is álló épület

    Önkormányzatiság szempontjából a település ugyan Sarródhoz tartozik, a település fejlődő arculatának és önállóságának bizonyítékaként elkerült Fertőújlak zászlója és címere, melyet 1997. augusztus 10-én szenteltek fel. A fejlesztések sorát a temetőtől az osztrák határig megépült 3,7 km hosszú kerékpárút zárja. Reméljük, hogy ez a kerékpárút megnyitja a település fejlődését.

    Az elmúlt 10-15 évben a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatósága több fejlesztést is végrehajtott a településen. Megépült a Kutatóház, majd az ezredforduló után a határőr laktanya átalakításával a Csapody István Természetiskola és Látogatóközpont.

    A táj csodálatos növény- és állatvilága a teljes sokszínűségében tárul a látogatók szeme elé.

    Tavasszal megélénkül az élet a térségben. A nem mindennapi látnivalók vonzzák a turistákat.

  • Fejezetek a vasfüggöny történetéből

    Fejezetek a vasfüggöny történetéből

    Sarród történetének kapcsán alapvetően szükséges foglalkoznunk az országhatár történetének a térségre és településre vonatkozó hatásával.

    A határok definiálásával, tipizálásával és hatásrendszerük vizsgálatával kapcsolatosan több kutatás látott napvilágot. A kutatók közül kiemelhetők, a teljesség igénye nélkül Batten, D. F. – Johansson, B., Guichonnet, P. – Raffestin, C., Hansen, N., Martinez, O. J., Prescott, J. R. V., Ratti, R. kutatásai, magyar viszonylatban pedig Hardi T., Nemes Nagy J., Nárai M. – Rechnitzer J. tudományos munkái.

    A „határ” fogalmának értelmezése

    A „határ” definiálását az egyes tudományterületek és dokumentumok eltérő tartalommal határozzák meg.

    Az államhatár hatályos törvényi definícióját az 1997. évi Határőrizetről és a határőrségről szóló törvény adja meg. A katonai definiáláson kívül más tudományterületek meghatározásai árnyaltabb képet adnak a határ fogalmának tartalmi összetevőiről. Rechnitzer J. szerint: „A történelem folyamán, egészen a legutóbbi időkig, a határ politikailag meghúzott vonalat, illetve katonailag szigorúan őrzött területet jelentett két nemzet között. A határ egy olyan szimbolikus jel, és egyben az elkülönítetést kifejező valós terület-kijelölés, ahol az egyik állam hatásköre kezdődik, egy másiké pedig véget ér. A határokon belül az állam, mint a nemzetállami funkciók kizárólagos birtokosa és őrzője jelenik meg.” „A határok tehát az egyes nemzetek szuverenitásának jelképei, az elmúlt évszázadok folyamán inkább elválasztó, semmint összekötő szerepük érvényesült.”. Hangsúlyozza továbbá a határok fogalmának és jelentőségének átalakulását, melyet többek közt a napjainkban zajló globalizáció és integrációs törekvések is nagymértékben formálnak. Hardi T. megfogalmazásában „az államhatár egy olyan vonal, amely egy államot körbevesz, elválaszt más államoktól”.

    A „határ” fogalma természetesen az említett jogi, katonai, társadalomföldrajzi vagy politikai, földrajzi definiáláson túl további, más értelmezésben is kifejthető.

    Trianonig Sarród és Mekszikópuszta települések ugyan tágabb értelemben a nyugati határtérségnek tekinthető területen helyezkedtek el, de effektíve nem tartoztak a határövezetnek tekinthető zónába. A II. világháborút követő események nyomán viszont dominánsan a határ, a Vasfüggöny határozta meg a települések életét, fejlődési lehetőségeit. Trianontól kezdődően a határ elválasztó szerepe volt meghatározó. A rendszerváltás, az EU-csatlakozás nyomán viszont a határ összekötő szerepének érvényesülésére is lehetőség nyílik, a megnyíló határátkelési lehetőségeken és fejlődő kapcsolatokon keresztül.

    A Fertő menti határ a II. világháború végétől a Vasfüggöny lebontásáig

    Az 1945–49 közötti időszak

    A II. világháborút lezáró 1947. évi békeszerződés utáni ismételt területátadások ezt az osztrák-magyar határszakaszt nem érintették. A II. világháború végére a korábbi magyar határvédelmi rendszer összeomlott és nem funkcionált (Benedek, 2007). A határőrizeti szervek anyagi-technikai felszereltsége gyakran a minimális szintet sem érte el, kapcsolattartási lehetőségeik behatárolódtak. Megfelelő szabályzat és utasítások hiányában a parancsnoki állomány nem egyszer saját hatáskörű döntésekre hagyatkozhatott csak. A határforgalom ellenőrzését 1945. augusztus 17-től kezdődően a BM irányítása alá tartozó Határrendőrség látta el 26 kapitánysággal és 179 őrssel, mintegy 3950-4280 fővel.1946 tavaszától a határőrizet irányítását az újonnan létrehozott Határőr Parancsnokság vette át.

    1945–1949-ig a hivatalos határátlépés érvényes és szabályos útlevéllel, benne belügyi engedéllyel volt lehetséges. A több ország viszonylatában vízumkényszer állt fenn. Az útleveleket megvizsgálták, záradékolták (pecsét), nyilvántartást vezettek az utasforgalomról. A vonatokon a határvonaltól a határőrség járőrei ellenőrizték, hogy a járműre ne lehessen a határállomásig fel- és leszállni (kordonszolgálat). Az útleveleket a határrendőrség ellenőrizte. Ellenőrzéskor összeszedték az úti okmányokat és a hivatali helyiségben ellenőrizték az érvényesség mellett, hogy az utazó nem áll-e körözés vagy kitiltás alatt. A járműveket átkutatták. (Locsmándi, 2004)

    1949-ig a kishatárforgalom is funkcionált, a korábbi időszakhoz hasonló feltételek közt.

    A meginduló menekülthullám miatti politikai nyomás felvetette a műszaki zár építésének szükségességét, mely eleinte nem volt összefüggő és a soproni főirány vonatkozásában Bécsi út, Ágfalva, Kópháza Nagycenk, Pius puszta és Brennbergbánya térségét érintette.

    1948-49-ben a megbízhatatlannak ítélt személyek kitelepítése elkezdődött, ami a térség nem kisszámú németajkú lakosságát vette célpontul. Történelmi források alapján a fölosztható területek viszonylag csekély volta adta az egyik indokot, hogy mind a helyi végrehajtó szervek, mind pedig a kormányzat elkobzással jusson hozzá további szétosztható földterületekhez. (Ormos, 2007) (Glatz, 2000) (Haslinger, 1996) A térségben nagy arányban élő német nemzetiségű lakosságot érintő intézkedéseket a „kollektív bűnösség” ideologizált jelszava alatt megalázták, kisemmizték és elkergettek lakóhelyükről egy messzi, ismeretlen világba, pedig a Sopron és környéki településeken élő német nemzetiségűek kis százaléka tartozott csak a Volksbund vagy az SS tagjai közé. A történelmi hitelességhez tartozik, hogy kitelepítés a megszálló hatalmak tudtával és jóváhagyásával történt.

    A kitelepítések a háború eseményein túl fokozták, az itt lakók egyéni tragédiáját is.

    Leereszkedő vasfüggöny – a határ helyzete 1965-ig

    1949-től kezdődően gyökeres változások kezdődtek meg a magyar–osztrák kapcsolatokban is.

    A nemzetközi politikában, ebben az időszakban zajló események, Németország felosztása, az NDK, a KGST, a katonai tömbök megalakulása, a kínai forradalom győzelme, a szovjet atombomba előállítása, stb. véglegessé tették a két tömb szembenállását. Ausztria közeledése, semleges álláspontja ellenére a nyugati tömb irányába szintén a feszültség elmélyüléséhez vezetett. Megszilárdult a gyakorlatban is a keleti és nyugati tábor közötti egyre erősödő politikai-katonai feszültség, ami azt eredményezte, hogy az osztrák határon műszaki zár, jelzőrendszer és szigorított őrizet épült ki. 1950. január 1-től szovjet minta alapján hozták létre az Államvédelmi Hatóságot (ÁVH), ettől az időponttól az ÁVH-nak rendelték alá a BM Határrendőrséget és a HM Határőrséget.

    Ausztria még megszállás alatt állt, mégis a nyugati határon kezdődött meg a műszaki zár kiépítése. Kettős drótkerítést létesítettek az államhatárnak megfelelően Mosonmagyaróvár–Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vonalában, ezt később elaknásították, illetve 60 magasfigyelőt és 60 úttorlaszt is kiépítettek (Balló, 2001) (Szűcs, 1973). A határtól 15 km-es övezetet foglalt magában. A határsávba csak rendőrségi vagy határőrségi engedéllyel lehetett belépni. A határövezeten belül 2 km-es szigorított sávot jelöltek ki, mely további 500 és 50 m széles sávra tagozódott. Az egyes övezetekbe csak írásos rendőrségi, illetve határőrségi engedély birtokában lehetett belépni. Az 50 m-es sávban csak határőrök tartózkodhattak. (Kanczler, 2007) Ezek az intézkedések érintették Sarród térségét is.

    A nyugati határok őrizetét 1954–55-ig kb. 5000 fő látta el. A határtól 6-8 km távolságban működő őrsök átlagosan 50-80 fővelműködtek. A zászlóalj-parancsnokságokhoz műszaki, híradós és felderítő alegységek is tartoztak. A határtól 15 km távolságig teljes lefedettséget igyekeztek biztosítani, melybe az ügynöki hálózat is beletartozott (Bella, 2007). 1952-től már a 20 km-es határövezetbe való belépés is csak engedéllyel volt lehetséges, azok számára, akik nem a határövezetben vagy annak közvetlen közelében laktak, ami Sopron szabad megközelítését is gátolta.

    A Határőrség munkáját segítették ebben az időszakban az ún. „hazafias együttműködő csoportok”, melyek határsértők elfogását segítették elő. (Benedek, 2007) 1951-től személyazonosítást végeztek az okmányok elvételekor és visszaadásakor is. A vasúti forgalom-ellenőrző pontokon (FEP) a vágány két oldalán is kordonszolgálat volt. A szigorú okmányellenőrzés az utazási idő megnövekedésével járt, sőt a vonatokat a határpontokon ismét ellenőrizték. A nemzetközi vonatforgalomban az útlevélkezelés 60-100 percet vett igénybe, de pl. 1955-ben a nemzetközi vonatjáratok száma csupán 3 volt. (Józan, 2007) 1950 nyarától minden Sopronból induló vonatot az országhatárig kísért egy járőr, ahol újra átvizsgálták a szerelvényt, mely csak azután léphetett osztrák területre. A belépő vonat részére szintén határőrkíséretet biztosítottak. A Fertőszentmiklós–Pamhagen–Neusiedl am See vonalon közlekedő szerelvényeken, melyek érintették Sarródot is, ekkor már nem volt hagyományosnak tekinthető személyforgalom, de különböző időszakokban a GySEV-nél foglalkoztatott magyar alkalmazottak, pályamunkások számára, munkájukból eredően lehetőség volt a napi szintű határátlépésre.

    Különösen Ágfalva és Pamhagen térségében fordítottak gondot ezekre az ellenőrzésekre. A vonatkíséréssel céljuk az volt, hogy a vonatokra való fel- és leugrásokat megakadályozzák, és az illegális határátlépést és csempészetet lehetetlenné tegyék. (Lovas, 2001) (Locsmándi, 2004).

    1955-től a vonatokon menet közben végezték az útlevél-ellenőrzést, be- és kiléptető karton gyorsította a nyilvántartást. A határforgalom minimális voltát jelzi, hogy 1955-ig átlagosan a kiutazó forgalom 25 000 fő, a beutazó 400.000 fő volt évente. (Bencsik, 2003)

    Az államhatárokon kívül a minél teljesebb izolációra törekvő politikai határok megteremtődése kiegészült a katonai-védelmi eszközöket is kiépítő határőrizettel.

    A Vasfüggöny, a hidegháború időszaka mind a térség, mind az ország számára olyan mértékű elszigetelődést, a történelmi kapcsolódási pontok, hálózatok rendszerének olyan mértékű megszűnését, szétzilálódását jelentette a korábbi nemzetközi kapcsolatokhoz képest, mely a történelem során eddig még soha nem állt fenn.

    Élet a Vasfüggöny mentén (Forrás: www.mult-kor.hu – 2004)

    Sztálin halála és az osztrák államszerződés aláírása után viszonylagos enyhülés következett be, melynek következtében 1955 októberében magyar kormánydöntés nyomán a BM Határőrség, illetve a MN műszaki csapatok megkezdték a nyugati határ aknamentesítését. Decemberig mintegy 10 000 akna megsemmisítése történt meg, majd tavasszal, májusban folytatódtak a munkálatok. A déli határszakasz aknamentesítése csak 1956 márciusában kezdődött, mivel az akkori megítélés szerint a jugoszláv határszakasz biztonsági szempontból nagyobb fenyegetést jelentett. (Balló, 1998)

    A magyarországi 1956-os népfelkelés, majd forradalom október–novemberi eseményeit követően a nyugati határszakasz a lakosság nyugatra történő menekülésének útvonalává vált. A forradalom után először kisebb számú, majd egyre népesebb csoportokban emigráltak a menekülők a megnyitott határon át. Mintegy kétszázezren hagyták el ekkor az országot, köztük jelentős számban a térség falvainak, városainak lakói. (Puskás, 1991) Nov. 3-án megszűnt az összefüggő határőrizet, mert a szolgálatban lévő teljes Bécsi úti határőrállomány is disszidált Ausztriába. (Locsmándi, 2004) (Bella, 2007) Jelentős volt Sarród és Fertőújlak térségében a határt átlépők száma a kedvező terepviszonyok miatt. Az osztrák oldalon menekülttáborok és irányvonatok várták a

    kitelepülőket. Az 1957. március 2-án meghozott magyar kormányhatározat a nyugati határ újbóli lezárásáról döntött, mely magában foglalta az újraaknásítást, a műszaki zár újratelepítését is, melyet 1957 áprilisa és júniusa között már el is végeztek (Léka, 1999) és egészen 1971-ig ennállt. A kordonszolgálat rejtetté vált. De az ellenőrzést továbbra is alapos volt.

    Mit is jelentett a térség határszakaszán a Vasfüggöny?

    A nyugati határszélen kialakított aknazár 2-3 kilométerre húzódott a határvonaltól, szélessége mintegy négy méter volt. Taposóaknákat telepítettek a területre műszaki terv alapján, és pontos térkép készült az aknák elhelyezkedéséről. Az aknazár mindkét oldalán meglévő 180 centiméteres drótkerítés „vadállatoktól biztosította” az aknamezőt, így annak működésére csak szándékos behatolásnál volt lehetőség. (Teke, 1999) Tulajdonképpen már az 1957. évi újraaknásítás során szóba került a műszakilag korszerűbb határőrizeti rendszer létesítése, de ezt a javaslatot, a források szerint (Léka, 1999) (Teke, 1999) elsősorban magas költségvonzata miatt elvetették.

    1964-re viszont a szakértők ismét felvetették a korszerűbb, Szovjetunióban is alkalmazott SZ-100-as jelzőrendszer vezetését, mely ugyan komoly fejlesztési költséggel járt, és határőrizeti létszámban sem jelentett megtakarítást, viszont a teljes körű mozgásérzékeléssel mégis hatékonyabb határvédelmet tett lehetővé. 1965-ben, az Ady-ligeti kísérleti szakasz tapasztalatainak alapján, a nyugati határszélen, elsőként a csornai és szombathelyi kerületekben kezdődött meg az új rendszer kiépítése, honvédségi és karhatalmi alakulatok bevonásával, az SZ-100-as elektromos jelzőrendszer, az EJR, kiépítése. (Léka, 1999) (Teke, 1999) A teljes rendszer 1970-re készült el. De a legfontosabb nyugati határszakaszokon 50 km hosszban, 10 őrs területén, 20 millió forintos költséggel, már 1965 decemberében üzemképes volt.

    A munkálatokhoz tartozott az aknazárak és drótakadályok eltávolítása, a határövezetben nagy kiterjedésben az erdőirtás, a vadfogó kerítés és jelzőkerítés kiépítése. 8-12 m széles nyomsávot alakítottak ki, és úthálózatot létesítettek a jelzőrendszer előtti és utáni szakaszon a megfelelő megközelíthetőség érdekében.

    A közvetlen határsávban, 24V-os gyengeáram működtetésű jelzőrendszert alakítottak ki, mely pontosan jelezte az őrsön (az elektronikus rendszeren keresztül), ha a jelzőkerítést valamilyen behatás érte. A jelzőkerítésnél pedig sziréna, illetve eltérő színű jelzőrakéták (a helyszín pontosabb behatárolására) riasztották a határőröket. A határsávban irány- és számadat alapján azonosított szektorok szerint történt a helyszín azonosítása. A jelzőrendszer közvetlen közelében kiépített manőverutak a határszakasz teljes hosszában gyors megközelíthetőséget biztosítottak a riasztási és szállítási feladatok ellátásához.

    A jelzőrendszer folyamatos működését hírvezetéksávok is segítették, melyek karbantartása folyamatos feladatot jelentett. A biztonságos működést segítette a vízelvezető rendszer kiépítése is. A közvetlen határvonalnál kialakított 4-5 méteres nyomsáv felszántott, felgereblyézett részén folyamatos ellenőrzés és karbantartást végeztek, melynek segítségével nyomon követhető volt minden, a nyomsávban végzett mozgás.

    Őrtorony a Fertő mentén (Forrás: www.mult-kor.hu – 2001)

    A terepviszonyoktól függően 5-20 kilométeres mélységben ellenőrzött terület tartozott még a teljes határsávba. Azokon a területeken, ahol a gazdasági tevékenység lehetséges, illetve engedélyezett volt, gazdasági kapukat alakítottak ki. A sávba való ki- és belépés kizárólag ezeken a kapukon bonyolódhatott, és természetesen csak határsávengedély birtokában volt lehetséges. Az EJR-rel ellenőrzött, közvetlenül az államhatárnál fekvő nyomvonal területén nem lehetett mezőgazdasági tevékenységet végezni, csak a határsáv terület határvonaltól távolabbi területein.

    A vízparti szakaszokon a határnyiladék tisztítását is rendszeresen elvégezték, hogy az átláthatóság biztosítva legyen, ebbe néha a környéken élőket is bevonták. A határsértőkkel szemben az ötvenes években még szigorú lőparancs volt érvényben, mely később enyhült.

    A deklarált cél a határsértési kísérletek 100 %-os felderítése volt, melynek érdekében telepítették és működtették az elektromos jelzőrendszert, a magas szintű harckészültség volt folyamatosan érvényben. A gyors reagálás elősegítését szolgálta a határőrök gépkocsival való szállítása a riasztási helyszínekre, az elkülönített riadócsoportok működtetése, a kisőrsök, tartalék- és mélységi őrsök rendszerének kiépítése és a rádiókapcsolattal rendelkező vezetési csoportok tevékenysége, határőrkutyák alkalmazása. „Sikeres határsértés” esetén szigorú vizsgálat, nemegyszer súlyos katonai bírósági ítélet volt az érintett katonák büntetése. (Teke, 1999)

    A jelzőrendszer működéséről a Fertőújlakon és Sarródon élőknek napi tapasztalataik voltak. Mindkét községből észlelhetőek voltak egyes területek riasztórakétái, illetve ezzel összefüggésben a katonai személyzet mozgása.

    A közvetlen határsávon kívül csapatfigyelő rendszer működött, amelynek feladatai közé tartozott a személygépkocsik figyelése, rendszámok, haladási irányok feljegyzése és az ellenőrző pontok részére történő előrejelzése. További információt biztosított a határ menti településeken kialakított önkéntes határőrcsoportok működtetése is, melyek 1964-től jöttek létre. 1966-tól a közvetlen határ menti települések közül a legtöbb „határőr község” megnevezéssel „funkcionált”, amely az önkéntes határőri munkahelyi szervezettségére is utalt. (Léka, 1990) A határ biztosításának „közvetett” eszköze volt, hogy a környéken élő, helyismerettel rendelkező, a terepet jól ismerő fiatalokat a térségtől távoli helyőrségekbe sorozták be, ezzel is csökkentve a „disszidálások” lehetőségét.

    A határőrizetet a térségben eltérő terepviszonyok között kellett a határőröknek elvégezniük. Például Sopron térségében a viszonylag sík terep jól belátható volt, könnyebb észlelést biztosított, míg a dombosabb, fás területeken nehezebb volt a határsértők felderítése. Sokan próbálkoztak Fertőrákosnál a tiltott határátlépéssel, mert azt hitték, hogy a sekély vízben, a vízi határon át könnyebben jutnak Ausztriába. Ezzel szemben a nádasban lévő csatornákban terepismeret nélkül nem tudtak tájékozódni, és az őrtornyokból érkező jelzés alapján a határőrök rocsókkal (rohamcsónakokkal) könnyen elkapták a határsértőket. Emellett „természetesen” a fertőrákosi vízi határ sem csupán szimbolikus határ volt. Hanem a vízben is elhelyeztek a határvonalnál látható és rejtett akadályokat. A Balftól Fertőújlakig húzódó szakasz egy részén széles nádöv tette szinte lehetetlenné a vízfelület megközelítését, míg például Sarród–Fertőújlak térségében, ahol viszonylag kedvező, sík terep, s leginkább a sekély Hanság-főcsatorna jelenthetett könnyen leküzdhető akadályt, a gyors reagálású helyi határőrség és a műszaki zár együttes hatása biztosította a határ védelmét. A környékbeliek elmondása alapján azonban úgy tűnik, a legszigorúbb időszakokban is akadtak jó helyismerettel rendelkező személyek, akik sikeresen „átsegítették” azokat, akik Ausztriába vágytak.

    A határvédelem nem hagyatkozott kizárólag a határsáv őrizetére. Jelentős volt ezen kívül még a közúti és vasúti tömegközlekedés határirányú ellenőrzése is, melybe beletartozott a Budapest–Győr–Sopron irányú, a Fertő-part vonalát is érintő vasúti és közúti személyforgalom hivatásos katonákkal, illetve civil ruhás megfigyelőkkel történő ellenőriztetése. A hatvanas évek közepéig közúti érkezéskor még Sopron előtt, ellenőrző pontokon is vizsgálták az érkezőket. A Sarródra, Fertőújlakra közlekedő buszokon is gyakran ültek olyan „barátságos” utasok, akik szívesen szóba elegyedtek az idegenekkel úticéljukról, ismerőseikről kérdezősködve.

    A határsáv zónájába csak megfelelő engedélyek és igazolványok birtokában lehetett civil személyeknek bemenni. A határsávengedélyek színüktől függően eltérő tartalmúak voltak. A határsávengedélyt kérelem alapján, elbírálás után, meghatározott időtartamra állították ki. A határsávból – annak kialakítása idején – már 1946-ot követően eltávolították a „politikailag megbízhatatlannak” minősített személyeket. A határsáv településein lakók távolabbi rokonai sem számíthattak kedvezőbb „automatikus ügyintézésre”.

    A határsávengedélyen kívül külön kérelmezett határvízi tartózkodási engedély tette lehetővé a határvizeken tartózkodást. Megadása betartandó előírásokat tartalmazott az éjszakai tartózkodás bejelentési kötelezettségéről, a szomszédos államhoz tartozó határterület megközelítési tilalmáról és az onnét jövő vízi járműben tartózkodókkal való érintkezés tilalmáról, a személyazonosság személyi igazolvánnyal történő igazolásáról és az engedély visszaszolgáltatásáról.

    Riasztás esetén a határsávban lakó települések lakói kivételével senki nem léphetett a közvetlen határsáv zónájába mindaddig, amíg a riasztás tartott. Előfordult, hogy ez a riadókészültség több napig is eltartott, ekkor, akinek saját földje volt a zónában, az sem léphetett be mezőgazdasági tevékenység céljából sem. (Teke, 1999)

    A működtetés során azonban az új rendszer hátrányai fokozottan jelentkeztek, amely a térség természeti adottságaival is öszszefüggésben voltak. Az egyik ok az volt, hogy a térség sajátos éghajlatának, növényzetének és állatvilágának következtében sok volt a téves riasztás, mert a rendszer időjárási változásokra, vadmozgásokra, ebből adódó vagy ezen kívüli műszaki-technikai hibákra is „bejelzett”. Ilyen, jelzőrakétás riasztást magam is többször megfigyelhettem. Igen jelentős, évente akár 1500 felett volt a téves riasztások száma, hiszen a vadfogó kerítések nem mindig biztosítottak a vadak ellen védelmet, mert a nagyvadakon kívül az apróvadak (nyúl, felrepülő fácán, stb.) is kiválthattak riasztást. Szintén kistérségi információnak számított, hogy mind a korábbi rendszer, mind EJR működése idején is léteztek olyan útvonalak, különösen a Fertő-parti területeken, melyeken „gyakorlott vezetővel” sikeres határátlépést valósíthattak meg a „disszidensek”.

    Mindemellett a határőrőrsökre igen nagy fizikai és anyagi terhelést rótt a határőrizet átlagos feladatai mellett a téves riasztásokból adódó gyakori készültség/készenlét, a folyamatos karbantartási és újratelepítési munkálatok megszervezése és kivitelezése. Természetesen nem segítette az EJR a szomszédos országok közti kapcsolatok normalizálódását sem. Bár elmondható, hogy a közvetlen életveszélyt jelentő aknarendszerhez képest sokkal kedvezőbb volt. (Léka, 1999) (Teke, 1999)

    A határ 1965–1989 között – „rozsdásodó vasfüggöny”

    A kapcsolatok 1964 októberében, Bruno Kreisky külügyminiszter budapesti látogatásától új fordulatot vettek. Aláírták a vagyonjogi és határügyi egyezményt, és a későbbiekben megállapodtak a diplomaták vízumkényszerének eltörléséről, aláírták a vám- és útlevélkezelési, a jogsegély-, a hagyatéki, az autóbusz-forgalmi megállapodásokat, továbbá kicserélték a határszerződések megerősítő okiratait. (Gecsényi, 2005) (Szörényiné, 1993) 1965-tól csak Ausztria felé volt kötelező a jegyzékelés. A járműveket továbbra is kiszállítással és átkutatással ellenőrizték. Kiemelt figyelmet fordítottak az NSZK állampolgárokra. Elkezdődött a turistaés látogatóforgalom növekedése. Fokozott figyelmet fordítottak az utasok magatartására. Érvényes útlevél mellett is megtagadható volt a ki- és beléptetés. Sopronnál még mindig kísérték magyar járőrök a vonatokat, de ők már nem ellenőrizték az utasokat és nem léptek be a vasúti kocsikba. Az utasokat nem ellenőrizhették, sőt a 1970–71-ben egyeztek meg arról, hogy az osztrák útlevélkezelők már a vonatokon elvégezhették az ellenőrzést.

    1970-től állampolgári joggá emelték a kiutazást a jogszabályokban szabályozott feltételek mellett. Nyugati országokba látogatóútlevéllel kétévente, turistaként (valutakiutalási engedéllyel) háromévente volt lehetséges utazni, de a kiutazási engedély megadását hatósági véleményezéshez kötötték.

    1970-ig a határ menti térség magyar oldalán a napi rendszerességű határátlépés nem volt jellemző, kis közelítéssel csak a GySEV által foglalkoztatott minimális számú magyar munkaerő számára
    volt lehetséges – ez volt az egyetlen „rés a Vasfüggönyön”. A vasutas dolgozók, mozdonyvezetők és pályamunkások számára külön, az útlevélhez hasonló átlépési engedélyt adtak ki, ami a pályaszakaszon történő munkavégzést tette lehetővé. Ez a határsávengedélynél komolyabb, keménytáblás igazolvány volt. A dolgozók viszont a pályát és építményeit nem hagyhatták el vele, tehát Ebenfurtból nem mehettek Bécsbe bevásárolni, a Sarród térségében dolgozók általában csak Pamhagen települést kereshették fel. A vonatvezetők és jegykezelők mozgása a vonathoz volt kötve, a pályamunkások viszont a teljes pályaszakaszon dolgoztak. A menedzsment tagjai általában normál útiokmánnyal rendelkeztek, éves osztrák vízummal. A kijáró magyar dolgozók normál fizetésükön kívül schillingben ellátmányt kaptak, mely elvileg arra szolgált, hogy napi szükségleteiket, étkezéseiket tudják finanszírozni, de általában ebből az egyes időszakok idehaza jól eladható slágerterméke: orkánkabát, nejlonharisnya, golyóstoll és kvarcóra „lett” (Józan, 2008). A vámrendelkezések lehetővé tették az ellátmány összegével összefüggésben változó összeghatárokig, összevonhatóan egyes árucikkek behozatalát, mely a vasúti dolgozók számára nagy kedvezményt és emellett üzleti lehetőséget jelentett. Fontos szerephez jutottak osztrák kollégáik révén a napi kapcsolatok terén is. Az osztrák vasutasok több esetben segítettek meghívólevélhez jutni kollégáiknak, vagy elintézték az osztrák banki befizetéseket, hogy ismerősük a BC-számla kedvezményeihez hozzájusson. (Jankó–Tóth, 2008)

    A ki- és beutazások könnyítése a határforgalomban a nyugati határon jelentős közúti forgalomnövekedéssel járt. Ebben az időszakban jelentkeztek elsőként konfliktusok a nagyobb forgalom miatti környezeti terheléssel kapcsolatban, és erősödtek fel azok a félelmek, hogy a nyitottabb határ a határ menti térségben a bűnözés növekedésével jár. 1990-ig Fertőd és térsége lakói csak a soproni határátkelőhelyet vehették igénybe.

    ÉvBeutazó külföldiekKiutazó magyarok
    195137 00025 000
    1955100 000100 000
    1956200 000Kb. 270 000
    1963921 000570 000
    19641,8 millió1,4 millió
    19676 millió1 millió alatt
    197816 millió5,4 millió
    198719 millió7,2 millió

    Az enyhülés időszakában a nyugati irányú gazdasági, kereskedelmi, közlekedési, turisztikai kapcsolatok újraéledése Sopron és a térség fejlődése számára új lendületet adott. A táji értékek védelme mellett megkezdődött a turizmus intenzívebb fejlődése, mely az időszak elején osztrák dominanciájú, majd a későbbiekben kiegyenlítettebb jelleget mutatott.

    Elsősorban a soproni térség gazdaságát jelentősen fellendítette az osztrák bevásárló- és szolgáltatásturizmus felfutása, mely a gazdasági szerkezetben a kereskedelem és szolgáltatások arányának növekedését eredményezte. A térségi gazdaság új szerkezete dinamikusabb fejlődést tett lehetővé, melynek iránya már ismét a nyitottabb nyugati határok irányába orientálódott. Sopron ismét a „nyugati kapu”, a nyugat–kelet irányú formális és informális kapcsolatok formálódásának intenzív területévé vált, mely lassan a város környékétől távolabbi területekre is kiterjedt. Ez a folyamat volt tapasztalható például a Fertődre és a hegykői termálfürdőbe látogató turisták számának növekedésével, melyhez kiépülő kereskedelmi és szolgáltatás profilú üzletnyitások kapcsolódtak.

    A nyolcvanas években zajló hazai és nemzetközi változásokmegérlelték az EJR felszámolásának igényét. A EJR felszámolásáról 1989. február 28-án döntött az MSZMP Politikai Bizottsága. 1989. június 27-én a világ érdeklődése a térség felé fordult, amikor Sopronnál Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a Vasfüggönyt. Az 1989. augusztus 19-én Sopronpusztánál megrendezett Páneurópai Piknik eseményei csak kisebb mértékben érintették Sarród települést. Néhány eltévedt NDK-s turista ugyanis itt kereste a határátkelési lehetőséget.

    Ma már Sarród és Fertőújlak településeken nyoma sincs a Vasfüggönynek. A térség, ezen belül Sarród és környéke, fejlődésében meghatározó szerepet játszott a Fertőd–Pamhagen határátkelő 1990. évi megnyitása, majd a Fertő–Hanság Nemzeti Park megalakulása és a Világörökség-státus elnyerése.

    A Vasfüggöny egykori „vonala” mentén „zöld” túraútvonal (European Green Belt) kialakítását tervezik.

    A határ, amely egykor elzárta a térség és a többszáz éves múltra visszatekintő Sarród település nyugati kapcsolatait, most nyitva áll, és nem elválaszt, hanem összeköt.

    Idézetek jegyzéke

    1: A határőrizetről és a határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény. (In Sallai J.) (2004): Az államhatárok. Változó Világ 58., Press Publica Kiadó. p. 10.

    2: Rechnitzer J. (1999): Határ menti együttműködések Európában és Magyarországon. (In: Elválaszt és összeköt – a határ. MTA RKK, Pécs–Győr. p. 10.

    3: Hardi T. (2004): Az államhatárokon átnyúló régiók formálódása. Magyar Tudomány 2004/9. p. 991.

    Felhasznált irodalom

    Balló I. (1998): Die Ungarische Volksarmee im Warschauer Pakt. Möglichkeiten und geplante Aufgaben Richtung Österreich vor 1989. Österreichische Militärische Zeitschrift, 1998/2., Wien

    Bella J. (2007): Határőrség. Ex verb.

    Bencsik P. (2005): Az útlevelek ellenőrzése az országhatáron 1945–1989. Rendvédelmi Füzetek 11 (14). Budapest.

    Benedek J. (2007) (szerk.): Határőrség. Határőrség, Budapest.

    Csapody I. (1992): Természetvédelem Sopronban és környékén. In: Sarkady S. – Mécs L. (szerk.): Sopron és környéke 1922–1990. Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 203–230 p.

    Gecsényi L. (2005): Osztrák–magyar kapcsolatok 1945–65. História 2005/5., Budapest.

    Glatz F. (2000): Trianon öröksége. História 2000/4., Budapest. Haslinger, P. (1996): Hundert Jahre Nachbarschaft. Die Beziehungen zwischen Österreich und Ungarn 1895–1994. Peter Lang Verlag, Frankfurt a Main.

    Jankó F. – Tóth I. (2008): Változó erővonalak Nyugat-Pannóniában. Savaria University Press – NyME KTK Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet, Szombathely – Sopron, 68. (88–89. p.), 70. (91–92. p.), 77. 88-92 p.), 78., 85. (84-87. p.), 183.

    Józan T. (2008): GySEV. Ex verb.

    Kanczler J. (2007): Határőrség. Ex verb.

    Léka Gy. (1999): A műszaki zár- és erődrendszer (vasfüggöny) felszámolása 1948–1989. Hadtudomány 9 (3–4), 161–166. p.

    Locsmándi Sz. (2004): Vasfüggöny nélkül- új kilátások Európára. Földrajzi Értesítő, Budapest, 331–336. p.

    Lovas Gy. (2001): 125 éves a Győr–Sopron közötti vasútvonal. Soproni Szemle 3., 297–318. p.

    Ormos M. (2007): A soproni népszavazás. www.soproninepszavazas.hu

    Puskás J. (1991): Migráció Kelet-Közép-Európában a 19. és 20. mszázadban. Regió – Kisebbségtudományi Szemle 1991/2./4.

    Szörényiné Kukorelli I. – Rechnitzer J. (1993): Győr-Moson-Sopron megye térszerkezete. Comitatus, Veszprém, (11–12). 73–76. p., (1). 57–72. p.

    Szűcs J. (1973): Vázlat Európa három történeti régiójáról. Magvető, Budapest.

    Teke A. (szerk.) (1999): Volt egyszer egy EJR. Győri Határőr Igazgatóság, Győr.

  • 1956 Sarródon

    A budapesti forradalom hírére Sarródon is megmozdult a lakosság. Az emberek elsősorban a Szabad Európa és a Szabad Kossuth Rádióból értesültek az eseményekről. Néhány nappal október 23-a után falunkban is felvonulást szerveztek, a menet este indult a templomtól. Félve az ötvenes évek légkörétől, nem mindenki csatlakozott a felvonuláshoz, sokan a házuk elől nézték a menetet. Zászlókkal, Kossuth-nótákat énekelve, jelszókat skandálva – „Aki magyar, velünk tart!” – vonultak egészen a Szentháromság-szoborig. A jegyzői hivatalnál leszedték a Rákosi-címert az épületről, és megtaposták. A hivatallal szemben a Dallos-szobor mellett levő kútra állt fel Bors József, és szavalta el a Nemzeti dalt, a tömeg egyöntetűen skandálta a refrént: „Rabok tovább nem leszünk!” A beszolgáltatási és egyéb dokumentumokat is kihozták a jegyzőségről, szétszórták és égették. A nép előtt megijedve állt Bödecs József jegyző, de senki nem bántotta. Olyan hangok is voltak, hogy csatlakozzanak a fertődi és fertőszéplaki felvonulókhoz, de ezt végül elvetették. A körülbelül száz fős tömeg beszélgetve szétoszlott, és hazament.

    Nemcsak sarródiak vettek részt a falut érintő eseményekben, hanem később pl. a nádgyár traktorával érkeztek a környező falvakból emberek, akik az akkori jegyzőt, Bödecs Józsefet keresték, rajta akarván megtorolni sérelmeiket. A helyiek józan belátása azonban erősebb volt, és megmentették őt a lincseléstől, azonban bujkálnia kellett. Az iskolában természetes volt, hogy levették a vörös csillagot, és helyére feltették a feszületet.

    „A soproni járás falvai közül Sarród népe is mindenét odaadta a harcoló és éhező Budapestnek,

    Október 30-án Fencz Ferenc, a Sarródi Munkástanács elnöke megbízta Bors Jenőt és Jäger Ferencet, hogy a soproni egyetemtől 3 tonnás teherkocsit kérjenek, amin a falu összegyűjtött segélyadománya elszállítható Budapestre. Már másnap Ridler Antal MEFESZ-megbízott átvette a község adományát.

    7 óra 41 perckor a IB-938-as rendszámú (Sopron útfenntartó) teherautó indult el, melynek rendeltetése eredetileg a VIII. kerületi Kilián laktanya volt. A szállítmány vegyes élelmiszert tartalmazott. A teherkocsi rakományának egy része a sarródiak ajándéka volt a fővárosnak. Még október 31-én igazolta ezt a Sarródi Munkástanács. A rakományt végül az Úri út 64. alatt adták le. Az átadás tényét Janik százados igazolta. A teherkocsiban négyen utaztak. Gyurátz János, Haller Ottó, Szigeti István kocsivezetők és Csányi Elek (tanársegéd) kísérő. A teherautó november 2-án hajnali 1 óra 30 perckor érkezett vissza Sopronba.”(1)

    Nagy Árpád, aki ebben az időben a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia hallgatója volt, részt vett az ottani tüntetésekben, és sajnos hősi halált halt.

    Mészáros József II. éves hallgató visszaemlékezése

    „1955 szeptemberében iratkoztam be a főiskolára. Az ismert és komfortos diákotthonban (konviktusban) laktunk. Kétágyas szobákban egy idősebb és egy fiatalabb hallgatót helyeztek el. Szerencsémre egy intelligens és rendes társat kaptam, akit magunk között »tanítónak« becéztünk, mert már néhány szemeszter pedagógiát is tanult. Nagy Árpádnak hívták, gyakran volt társasági életünk központja mint humoros és szórakoztató személy.

    Október 26-án mi diákok, Nagy Árpád, Varga Erzsi, Sitányi Lajos, Csendes József, egy csoportban voltunk, Nagy Árpád volt tulajdonképp en a vezetőnk. Kezében egy könyvvel, elkezdte a Marseillaise-t énekelni. Erre három katona jött elénk erélyes lépésekkel, középen egy tiszt, jobbról-balról géppisztolyos kísérővel. Odaért hozzánk, kezében sapkájával megállított bennünket és kérdezte, hogy mit akarunk. Mondtuk, hogy vegyék le a csillagot, jöjjenek velünk, de azt válaszolta: »Menjenek vissza, különben nagy tragédia lesz!« Ez volt az utolsó szó, amit hallottam, mert a következő pillanatban tüzet nyitottak ránk. A gépfegyverek első sortűzét még láttam, aztán a földre vetettem magam. Éles töltényekkel lőttek. A kézigránátok még ijesztőbben csattogtak körülöttünk. Fekve maradtam, amíg végre elhallgattak a fegyverek, és sejtelmem sem volt a valódi tragédiáról. Amikor feltápászkodtam, a füsttől és a levegőben gomolygó portól nem sokat láttam, csak a sebesültek kiáltozása utalt a katasztrófa nagyságára. Mivel a katonák direkt a tömegre lőttek, a menekülni próbálókat szabályosan lemészárolták. A halottak és a sebesültek látványa leírhatatlan és ma is mélyen belém vésődött borzalom.

    Később tanúkat kérdeztem, mi történt Nagy Árpáddal, Varga Erzsivel, akik meghaltak. Azt mondták, hogy Nagy Árpád állva maradt, és odakiáltott nekik: »Na, mikor fogy el az ijesztőtöltényetek?« Ő teljes sorozatot kapott.

    A laktanyából egy teherkocsi jött ki, mert sem mentő, sem orvos nem volt a közelben, és erre raktuk a sebesülteket, halottakat. Varga Erzsi még élt, Nagy Árpád is, de néhányra már rá sem lehetett ismerni. Gyorsan, amit csak találtak, mindenféle járművet felhasználtak az áldozatok szállítására. A kórház persze nem volt felkészülve ennyi sebesült, ekkora vérveszteség fogadására. Amikor a lakosság az igazi tragédiáról tudomást szerzett, a kórház előtt fenyegetni kezdte a katonákat, akik félelmükben elmenekültek a teherautóval, egy sebesült fiatalemberről megfeledkezvén. Őt szegényt a laktanya mellett egy színben dugták el, aminek később még következményei lettek. Óriási volt a pánik, a káosz, a felháborodás.”

    Bors Jenő sarródi lakos, műegyetemi hallgató közlése:

    „Október 31-én visszautaztunk Sarródról Budapestre. De előtte még egy rettenetesen nehéz szülői fájdalmat kellett megpróbálnom enyhíteni, sikertelenül. Meglátogattam jó barátom, Nagy Árpi szüleit, akiket reménytelenül kétségbeesett helyzetben találtam. Egyetlen gyermekük, aki az Akadémián tanult, a mosonmagyaróvári vérengzés egyik áldozata lett. Emlékét azon hősök között őrizzük, akik a magyar szabadságért vesztették életüket.

    Temetésén a süttöri laktanyából katonák jöttek, és díszlövésekkel búcsúztatták, a sarródi diákok nevében nemzeti színű szalaggal díszített koszorút helyezett el a síron Sánta Lajos. Ugyanekkor sebesült meg Élő Zoltán, Dr. Élő Dezső fia, aki kezelésre Bécsbe került.

    Sajnos a forradalom nem érte el a célját, november 4-én bejöttek a szovjet csapatok, és a régi kommunista rendszer újraszervezte magát. Akik részt vettek a forradalmi eseményekben, megtorlásra számíthattak. Vagy a megtorlástól való félelem vagy a jobb élet reménye sok embert arra ösztönzött, hogy elhagyja hazáját. A forradalom alatt a nyitott határokon szabadon átléphettek, november 4-én azonban már szökniük kellett az embereknek, mivel visszaállították a határzárt. Falunkon keresztül is rengetegen Nyugatra menekültek. Ezekben az időkben a pomogyi templomtorony ki volt világítva, mutatva az utat. Az itt élők egy része, kihasználva helyismeretét és mások kiszolgáltatottságát, embereket csempészett át a határon.

    A faluból, amikor még szabad volt az átjárás, többen átmentek a szomszédos falura osztrák falvakba, árut cseréltek, élelmiszert vittek ki, és kávét, trisót, rizst, narancsot, szappant valamint egyéb ipari cikkeket hoztak be, s meglátogatták azokat a családokat, akiknél a két háború között – mint cseregyerek – német nyelvet tanulni voltak kint. A menekültek, látva, hogy a forinttal kint nem érnek semmit, elszórták pénzüket. A helyiek egy része komoly bevételre tett szert, és a szóbeszéd szerint ebből sok ház felépült. Falunk fiatalságának egy része is elhagyta az országot, oka ennek az a szóbeszéd is volt, hogy a fiatalokat kiviszik a Szovjetunióba.

    Falunkba a szovjetek először tehergépkocsival hoztak katonákat, hármat leraktak a falu északi határánál, a mai Kócsagvár helyén, akik sátorban laktak és őrködtek. Később két szovjet tank jött, egyik László-major felé ment, és a vasúti átjárónál állt meg, a másik a plébániához állt, majd a peregháztól északra, Nyárosmajor felé is vezényeltek egy tankot.

    A visszarendeződött politikai vezetés a határokat magyar határőrökkel is védette, falunk másik hősi halottja Módos József, aki Kőszeg környékén teljesített szolgálatot, és 1957. január 16-án, szolgálatának teljesítése közben halt meg, valószínűleg a külföldre menekülők ölték meg.

    A megtorlás Sarródot sem kerülte el, a jegyzőség hivatalában voltak a kihallgatások, többeket megvertek, volt, akit elvittek teherautóval, embercsempészésért többen börtönbüntetést kaptak.

    Jegyzet

    1: Óvári gazdászok és tanáraik az 1956-os forradalomban. Összeállította és írta Dr. Nagy Miklós, Sinzing, 2013. (Németország)

    Nagy Árpád életrajza

    szeptember 15-én Sarródon látta meg a napvilágot. Általános iskolai tanulmányait, az alsó tagozatot szülőfalujában, a felső tagozatot a fertődi iskolában végezte. Középiskolai tanulmányait Sopronban a tanítóképzőn végezte. Mint érettségiző tanuló került Mosonmagyaróvárra, a Mezőgazdasági Akadémiára. Szülei mindketten Sarródon éltek, és kereskedelmi tevékenységgel foglalkoztak. Kislány testvére kétéves korában meghalt, és ez nagyon megviselte mindkét szülőt, különösen az édesanyát. Minden reményük egyetlen gyermekükben, Árpádban volt, aki dicséretes módon végezte akadémiai tanulmányait. 1945-től 1956-ig tizenegy esztendő telt el. A magyar nép helyzete az 1950-es évektől egyre elviselhetetlenebbé vált. Sztálin és Rákosi embertelen politikája, kegyetlen diktatúrája eredményeként a budapesti egyetemisták békés tüntetést szerveztek, és 16 pontban fogalmazták meg a magyar nép követeléseit. Magyarország minden egyetemi városában feszült figyelemmel kísérték a diákok a budapesti eseményeket, így Mosonmagyaróváron is. Nemes céljaikat az ifjúság és a magyar nemzet vértelen úton akarta kivívni. Nem a magyar ifjúság, nem a magyar nép az ok, hogy nem így történt. A forradalom közvetlen okozója Gerő Ernő mélyen sértő, vérlázító beszéde volt. Az ifjúság megmozdulását soviniszta, fasiszta megmozdulásnak nevezte, a tüntetőket pedig csőcseléknek. Az egyetemisták öttagú bizottságát fogadta, várakoztatta, aztán alattomosan legyilkolta. Ennek hírére a felháborodott tömeg megrohanta a rádió épületét. Így lett a békés tüntetésből fegyveres felkelés.

    Mosonmagyaróváron a 300 fő akadémiai hallgató járta a város utcáit. Ellenállhatatlan erővel tört ki a tettvágy az ifjúságból. A Marxista Tanszék vezetője szinte fenyegetően figyelmeztette a diákságot. Statárium van, tilos minden gyülekezés, gyűlés és tüntetés. „– Ne tegyenek örültséget! Azt akarják, hogy halomra lőjék Magukat?” A marxista vezér vészjósló szavai azonban nem ijesztették meg az ifjúságot. Október 25-én délután a statárium ellenére 300 fő akadémista indult az ódon vár udvaráról, hogy néma felvonulással fejezze ki rokonszenvét a szabadságharcosok iránt. Az egyetemisták néma tüntetése felkeltette az óvári munkások érdeklődését. Az akadémia igazgatója, Dr. Varga Ernő megérkezett a főtérre, és azt tanácsolta diákjainak, hogy vonuljanak be a Várba, az intézmény falai közé, és várják meg a munkásság állásfoglalását. A diákok, ha nehezen is, de elfogadták igazgatójuk javaslatát. Az éjszaka egy része az ifjúság gyűléseivel telt el. Már éjfél is elmúlt, amikor a diákság nyugovóra tért, de nyugtalanul aludt.

    október 26-a a mosonmagyaróvári forradalom napja, mely ködös, borongós őszi reggelt hozott. Éjszakai műszak után a munkásság is tüntetést szervezett, melynek híre ugyancsak eljutott az ifjúsághoz. Felemelő érzés volt, amikor a tüntető munkásság találkozott az ifjúsággal az óvári posta előtt. „Éljenek a munkások!” – kiáltották az akadémisták. „Éljenek az akadémisták!” – válaszolták kórusban a munkások. Az akadémisták és a munkások egymás nyakába borultak és sírtak. „Álljatok mögénk, fiúk!”

    Elöl a munkások, utánuk az akadémisták, sokan, talán tízezren is voltak. A tömeg, köztük Nagy Árpád is bejárta Mosonmagyaróvár belvárosát, és közben vésők és kalapácsok használatával a középületekről lekerültek a vörösre festett bádogcsillagok. Közben a tömeg ujjongott, és biztatott „Üsd, nem apád!” Bekövetkezett a jóslat, melyet egy híres angol politikus mondott, hogy a proletariátus vascsapatai maguk fogják megsemmisíteni áruló vezetőiket, és sárba tiporják a vörös zsarnokság gyűlölt szimbólumát, az ötágú vörös csillagot.

    A csillaghullás után a nép elénekelte a Himnuszt, s utána egy elsőéves főiskolás, Steinhardt László elszavalta a Nemzeti dalt a Nepomuki Szent János-szobor talapzatáról. A felkelők tízezres tábora kettévált. A kisebb létszámú tömeg, melyhez csatlakoztak az Akadémia bátrabb diákjai, a szokásos jelszavakat skandálva mentek az ipartelepek felé. Elhaladva a rendőrség előtt, csodálkozva látták, hogy a rendőrőrs parancsnoka a kapuban fegyver nélkül várta már a tüntetőket. Lengették a vörös csillagtól megfosztott sapkájukat, s elégedetten mutatták, hogy a rendőrségi épületről ők távolították el a vörös csillagot.

    Településünk hősi halottja, Nagy Árpád is ebben a tömegben haladt az élen, kezében a magyar zászlóval. Érintve a Timföldgyárat, az ÁVH-s laktanya felé vették az irányt. A tömeg megállt a laktanya előtt, és naiv lelkesedéssel kiabálta: „Éljen a magyar honvédség!” Válaszul több gépfegyver elkezdett észveszejtően kattogni, ropogtak a géppisztolyok, dörrentek a kézigránátok, s pillanatok alatt sebesültek jajkiáltása, haldoklók halálhörgése töltötte be a puskaporos levegőt. Lehetett hallani a könyörgő hívást: „Istenem, segíts!” Dudást és társait nem hatotta meg a tömeg lelkesedése, sebesültek jajkiáltása, még egyszer tüzet zúdított a békésen tüntető nép közé. A tüntetők megdöbbenten észlelték, hogy a dolog véresen komoly.

    Egy fiatal szőke akadémista, Nagy Árpád nevetett társaira, hogy azok gyorsan lefeküdtek, és azt kiáltotta: „Mennyi sok vaktöltényetek van, mikor hagyjátok már abba?” Abban a pillanatban vér fröcskölt az arcára, a saját vére, s a mosolyt az arcán csodálkozás váltotta fel. A hasába lőttek egy egész sorozatot. Egy óra múlva meghalt a kórházi ágyon. Holttestét másnap nagybátyja lovas kocsival szállította Sarródra. Árpád holttestét az utcafrontra nyíló üzletükben ravatalozták fel. Temetésén a település aprajanagyja részt vett, hogy hősi halottjuktól méltó búcsút vegyenek. Szomorú órák napok voltak ezek a település életében. Gyászolt a falu, gyászoltak a környező települések. Siratták ismerve vagy ismeretlenül Nagy Árpádot, és mindazokat a hazafiakat, akik életüket áldozták a magyar nép szabadságáért.

    A sarródi gazdásznak készülő akadémista beírta nevét Sarród, de a haza történelmébe is. A forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat kezdeményezésére és Sarród Község Önkormányzata javaslatára Nagy Árpád hősi halott posztumusz kitüntetésben részesült 2006. október 22-én Mosonmagyaróváron. Településünk lakói minden évben rövid ünnepség keretében emlékeznek meg róla síremléke előtt.

    Felhasznált irodalom

    Sarródi Hírek 2006. októberi száma

  • Sarród Története

    Sarród Története

    Kötetünk e fejezetét 1937-ig Dr. Élő Dezső Sarród monográfiája című könyvéből, 1937-től 1992-ig pedig a Ferenczi-házaspár kéziratban meglévő munkájából állítottuk össze – kiegészítve a szerkesztők által fontosnak ítélt információkkal.

    Sarród mai neve az okiratokban a következő változatokban fordul elő: Saro(l)d, Sarud, Saruld (1313), Soruld (1334,1356,1359), Sorud (1386, 1418), Sarod (1420), Saruold (1432), Sarold (1467), Sarród (XVII. sz-tól).

    A Sarródot először említő okiratból (1313) tudjuk meg, hogy Sarród rendezett nagy falu, melynek bírója van.

    Sarród mai neve és a régi okiratokban használt elnevezések között lényegesebb eltérés nincs.

    A község egy régi pecsétjén „Sigilla in oppido Sarród” körirat látható. A XIII. század második feléből ered az az esztergomi okirat, amelyen e pecsét található. Sarród ebben az időben számottevő központ lehetett, a Hanság szélén menedék, mentsvár szerepét tölthette be. Laza talajú, mocsaras környéke tette alkalmassá e szerepre. Feltételezhetjük, hogy az egyházi élet élénk volt, ezt bizonyítja a pecséten lévő kis templomunk rajza. És ha deszkából vagy bármiből is készült e templomocska, annyi bizonyos, hogy fontos szerepet töltött be a sarródiak életében. Ezért is került a pecsétünkre.

    Sarród jobbágyfalu volt. Az Ostffy-család birtoka 1334-ben, amelynek az utódai 1359-ben megosztoznak a vasvári káptalan előtt. Sarród Ostffy Jánosnak jut. Ugyancsak az 1359-es okiratból tudjuk azt is, hogy az Osl-nemből való Bresztolci-család is jussosul a sarródi, széplaki és sárkányi földekből.

    1368-ban a vasvári káptalan jelenti Nagy Lajos királynak, hogy Ostffy János két sarródi jobbágyát Nagymartoni Lőrinc fia, Miklós, fogságba vitte. A csepregi törvényszék ítélkezik ez ügyben, ahol háromszáz tanú a hatalmaskodás elkövetéséről, ötszáz tanú az ellenkezőről tanúskodik.

    Még a XV. század végén kapcsolódott be Sarród birtoktörténetébe a Czikó-család két ága, a baszti és a pomázi ág.

    A XIV. század végén Bebek Miklós országbíró ítélkezik Agyagosi Péter és Domokos bán fia, Miklós és Asszonyfalvi János fia, Ferenc között lévő perben, amely Sarród birtokért folyt.

    A falu helye gyakran változhatott, amint a Fertő víze nőtt, avagy csökkent az évszázadok folyamán. Erre enged következtetni az 1420-ban kelt okmány. Az Asszonyfalvi Ostffy Gergely a maglóczai birtokrészét az összes haszonélvezeteivel átengedi a csornai prépostnak és a konventnek. Ennek fejében a konvent a sarródi birtokából faluhelynek a Fertő mellett 60 holdat átenged Ostffynak.

    1428-ban Ostffy Gergely Molnári Péter fiait testvéréül fogadja és Zala-, Sopron megyei birtokait, így Sarródot is rájuk ruházza.

    Az Ostffy-család címere

    1431-ben az Ostffyak a csornai konventet a sarródi birtokrészükbe iktatják. A beiktatást Garai Miklós nádor megbízásából a győri káptalan végzi. A sarródi Fertő-rév 1420-ban az Osly-családé.

    Osfi László főispán és unokatestvére Benedek, Maglócza nevű birtokát, melyet nőrokonuk, Asszonyfalvi Lökös leánya, Olka el foglalt, a csornai conventnek Sarród nevű birtokáért csereképpen viszaadják.

    A budai káptalan előtt Bodófalvi Ferenc deák, Baszti Czykó Gáspár, Pomázi Czykó János leányát, Katalint, óbudai Porkoláb Andrásnét Németi, Farád, Csorna, Beled, Sárkán, Sarród, Széplak nevű birtokokból kielégítik (1498).

    Sarród német nevét: „Schrollen”-t az 1457-es okirat említi először.

    II. Lajos király 1524-ben Ostffy Lászlótól elveszi összes birtokait, mivel testvérét megverte és megölte. Ekkor lesz Sarród felsőlendvai Szécsi Tamás, Vas megyei főispán tulajdona.

    A XVI. század 40-es éveiben Ostffy Jakab, László és Domonkos, a század második felében Jakab, Tamás és Mihály voltak a család ősi ingatlanainak urai. A Nádasdyak is kaptak Kanizsay Orsolya kezével együtt két portányi birtokrészt.

    A falu története összefügg a Fertő tavával, amelynek partján Sarród épült. Eleinte halászat jelentősebb tevékenység volt, mint a mezőgazdaság.

    A XVI. század közepéig a tó vízfelülete állandóan növekedett, de a század második felében (1568) már visszahúzódik. Ez a halászatnak sokat ártott. Amit megérzett Bécs városa is. Kérésére az udvari kamara küldöttjei kiszállnak vidékünkre és megjárják Apetlon (Bánfalva), Pomogy, Szentjános, Sarród és Szergény határát, ahol ráakadnak a panasz okára.

    Pomogy és Sarród között a vízgázlót a Nádasdyak bírják 1558-ban. Nádasdy Tamás özvegye 1568-ban Pomogy és Sarród között töltést rakat, amelyen szárazvámot állít fel.

    Nádasdy Tamás özvegye a Rábca vizét nem engedte a Fertőbe folyni. Ez volt az egyik oka az apadásnak és vele együtt a halászat pangásának is. Azt a kevés halat, amit fogtak, a nép felélte és így nem jutott Bécsnek. A második ok az volt, hogy az özvegy Sarród-tól Pomogyig töltést húzatott, így a Hanságot elvágta a Fertőtől. A töltésen vámházat állított fel. A szárazvám jól jövedelmezhe-
    tett, mert állat, ember után egyaránt vámot szedett, ami az udvari kamara harmincad jövedelmét nagyban csökkentette. A kamara kívánságára Nádasdyné valószínűleg elhordatta a töltést.

    A Fertőn átmenő töltésút (térkép a 18. sz-ból) feltételezhető, hogy itt volt a középkori vízi közlekedés útvonala is

    Több parti község fürdőhely volt. Maga özvegy Nádasdyné is eljárt hozzánk fürödni

    A Fertő vízszintje állandóan változott, hol nőtt, hol zsugorodott.

    1570-ben 4 halászcsárdáról, 1558-ban a sarródi vámházról szól az okirat. Az 1598. évi házszámlálás eredménye: Megyery Imre 7, Seged György 6, özv. Ostffy Mihályné 5, Virginás György 2, Nádasdyk 2, Joó Pál 1 jobbágyház (füst) birtokosai.

    Az 1558-ból eredő okirat szerint Hunyad megye örökös főispánja enyingi Török Ferenc Martonfalvy Imre deáknak Széplakon és Sarródon cserébe néhány sessiót adományoz, miről Szapolyai János özvegye, Izabella királynő adott privilégiumot.

    I. Ferdinánd király 1558-ban Nádasdy Tamás nádornak adja Kapuvárt, Lékát és három mezővárost, harminckét falut, huszonöt pusztát. Így kerül Sarród több környékbeli faluval együtt a Nádasdyak földesurasága alá. Nádasdy Ferenc a XVII. század közepe táján Széplakot, Sarródot és a többi szomszédos birtokait a máriacelli apátnak zálogosítja el.

    Nádasdy a Kanizsai-féle birtokot kapja meg. Nádasdy Tamás 1535-ben veszi feleségül a fiúsított Kanizsay Orsolyát. Így a hatalmas Kanizsay-birtok Nádasdyra szállt, aki így az egyik leggazdagabb főura lett az országnak. Sarród már 1536-tól birtokában volt, és csak 1558-ban iktatják be.

    Kanizsai Orsolya (1521–1571)

    Nádasdy Tamás (1498–1562)

    Megyery Imre Sopron megyei alispán a XVI. század végének legügyesebb birtokszerzője; királyi tanácsos, Nádasdy Pál gyámja, lutheránus. Utódja fia, Megyery Zsigmond (1610–1635). Ezzel a Megyery-család kihalt. Birtokainak legnagyobb része (Szerdahely, Süttör) az Esterházyakra szállt.

    A Czikó-család rokoni kapcsolat folytán 1490 körül lett birtokos Sarródon, s a XVI. század végén Sárándy László személyében eltűnt a megyéből. Csekély birtoka végül is a nagyobb középbirtokosok kezére került.

    A reformáció küzdelmes időszaka sem múlt el nyomtalanul falunk felett. Az akkori két legnagyobb birtokosunk, Ostffy Jakab és Megyery Imre is áttért az új hitre. „Cuius regio eius religio” Akkoriban általánosan elfogadott elv szerint természetesen a falu lakosainak is követniük kellett uraikat az áttérésben. A Megyery-, majd a Nádasdy-családnak a katolikus hitre való visszatérése után újból katolikussá lett Sarród.

    Az 1663. évi Visitació aktáiból kitűnik, hogy a sarródi templom földbirtokát, amely a Mocsolya és Keréktóból, egy rétből és 15 holdnyi szántóföldből állott, Megyery Imre jogtalanul elfoglalta.

    A falunak 1631 előtt is volt temploma, de még ekkor is puszta, üres volt, mert a törököktől is sérülést szenvedhetett.

    A Wesselényi-féle összeesküvés hozta magával azt, hogy nemzete boldogulását szívén viselő Nádasdy Ferenc, a bakó keze által múlt ki (1671). A Nádasdytól elvett birtokokat I. Lipót a királyi Kamara fennhatósága alá helyezi. Esterházy Pál grófnak 1681-ben adja, aki 1682-ben kapja meg a hercegi címet is. Ekkor került Sarród határának legnagyobb része az Esterházyak kezére.

    Esterházy 1682. május 10-én 20.000 forintért zálogba adta Széplakot és Sarródot Széchenyi György érseknek. A Széchenyiek ekkor jöttek Széplakra. Sarród történetébe is ekkor kapcsolódnak be.

    A következő évtizedekben Sarród sokat szenved a különböző megszállások miatt. Rákóczi szabadságharcának hullámverései átcsaptak a mi vidékünkre is. A fejedelem 1705-ben ostromolta Sopront, amikor a Fertő-menti faluktól hadisarcot szedett. Gróf Széchényi György 1710. január 10-én keltezett levelében azt írja, hogy de Rokaimon lovas regimentje birtokain fog megszállni, aminek Széchenyi nem örült, végül az egész lovasságot Süttörre, Sarródra és Szentmiklósra irányította.

    1710-ben falunkban pestisjárvány ütött ki, amely a lakosság egyharmadát elpusztította. A nép nagy veszedelmében Istenhez fordult segítségért. Ígéretet tett, hogy amelyik szent napján a járvány megszűnik, annak tiszteletére szobrot emel és azt a napot örök időn át búcsúval szenteli meg. Valóban, a vész 1714. szeptember 4-én, Rozália napján meg is szűnt. Ennek emlékére állította a lakosság a falu Fő utcájának a közepére Rozália szent szobrát. Megyénkben Szentmiklóson és Sarródon pusztított a legnagyobb mértékben a járvány. A pestis után lakatlan porták maradtak.

    Rozália-szobor a Fő utca közepén 1741-ből

    Püspöki jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy ebben az időben Sarród temploma elhanyagolt állapotban volt. Tornya, sekrestyéje még 1733-ban sincs.

    Udvardy széplaki plébános (1749–1785) feljegyzéseiből tudjuk, hogy Sarródon valamikor két kápolna is volt.

    Sarród és Széplak jobbágysága 1746-ban fellázadt Széchényi ellen ama dézsmaegyezség miatt, amit az a püspökkel kötött a jobbágyság rovására.

    E nyílt lázadás komoly helyzetet teremtett. A jobbágyok nemcsak hogy nem dolgoztak, de a gazdatiszteket meg a grófot magát is csak vékony hajszálon múlt, „hogy az árnyékvilágból ki nem szólították”. A gróf napokig nem mert kimozdulni kastélyából. Végre is Felsőbükki Nagy Pál, az akkori alispán és Pásztori József szolgabíró közbenjárására csitultak el a lázongók. A viszályt mindkét fél engedékenysége szüntette meg.

    Mária Terézia uralkodása alatt, 1767. június 22-én volt Sarródon az úrbérrendezés. Vezérgondolata az volt, hogy segíteni kell a jobbágyon, hogy az biztosabb adóalannyá váljon.

    A francia császárnak, Napóleonnak hadjárata anyagilag érintette a falu lakosságát. A községben talált eredeti irat tanúskodik erről. A megszállás alatt Sarród 1809. szeptember 24-én Napóleonnak 542 forint 58 krajcár adót fizetett.

    Az Urbárium adataival egyenlő értékű és érdekes feljegyzéseket találunk az 1828. évi conscriptiokban.

    Az összeírás 96 jobbágycsaládot tüntet fel. Robotot teljesít ebben az időben falunkban 215 egyén, 18 évtől 60 éves korig. A jobbágyporták száma 86. Jobbágykézen 324 hold föld, 27 kaszás rét van. Állatállomány: igásökör 64, vemhes tehén 37, meddőtehén 29, három évnél idősebb növendék 6, két évnél idősebb növendék 6, futó- és igásló 32 darab.

    Sarród és a szomszédos Süttör népe között határvillongás volt 1834-ben. Az utóbbiak a sarródi legelőből egy részt elsajátítottak. A falu ezért a vármegyéhez folyamodik, amely a jogait megvédelmezi.

    Sarródon is volt összetűzés a legelő miatt. A negyvenegy zsellér panasszal fordult a vármegyéhez, hogy a helyes gazdák őket a legeltetési jussukban zavarják. A megye az uradalom hozzájárulásával elsimítja az ellentéteket.

    Részlet Esterházy herceg jobbágyainak adólajstromából
    az 1833, 1834, 1835-ös évből

    A hercegség pert indított 1839-ben a sarródi, széplaki, süttöri, szentmiklósi jobbágyok ellen az Úriszék előtt, hogy azok adósságaikat és pénzbeli járandóságaikat „pengő pénzben” fizessék.

    1846-ban a falu kibővíti templomát, tornyot emelnek és orgonát készíttetnek.

    A magyar szabadság és a nemzet becsületének védelmére lelkesen szállt síkra a Fertő környékének népe. Minden községben megalakították az őrsereget. Sarródon is a sorába állott minden épkézláb ember. A legelő dombján, ahol most leventéink gyakorlatoznak, 1849-ben nagyapáink készültek a nagy harcra. Falunk őrseregét Élő József és Bors József képezték ki, akik a kapott utasításra Sopron felé vezették a csapatot.

    Az itthon maradottakat nagy meglepetés érte, amikor hírül hozták, hogy a pomogyi töltésen jön a horvát sereg. Szekéren hordták az öregeket, asszonyokat, kisebb gyerekeket és az ágyruhát stb. a Fertő szélén lévő nádas közé. Akik pedig a faluban maradtak, minden eshetőségre felkészülve, várták a további fejleményeket. Arról is esett szó, hogy ha kell, vagy ha sor kerül rá, megtámadják a horvátokat. Bene István az akkori pap, mikor meghallotta a nép szándékát, közéjük ment és óva intette őket a támadástól. A nép az intelemre hallgatott és türelemmel várta a horvátokat. A megérkező sereg nem jött be a faluba, hanem a peregházi úton haladt Eszterháza felé, községünkbe csak küldöttek jöttek be, akik kenyeret, lisztet és állatot követeltek. A falu ezt megadta.

    A szabadságharcban két sarródi esett el Győr alatt.

    Okiratokból olvasható, hogy a császári és királyi sereg határunkban táborozott. Az Angyali-dűlőben vontak sáncot, amiért a tulajdonosok kárpótlást kértek. Kéri Péter járási biztos 360 forint 30 krajcárra becsülte a kárt, továbbá elrendelte, ha Sarród ereje nem volna elég a besáncoláshoz, úgy Süttör és Széplak községek is igénybe vehetők.

    A sereg részére táborozása alatt a falu 8 q kenyeret, 96 adag zabot és 720 font szénát adott le.

    Özvegy Dallos Józsefné 1849-ben azzal vádolta a sarródiakat a megye alispánjánál, hogy gátolják nádlási jogában. Elöljáróságunk felel a vádra. Felemlíti, hogy egyáltalán nincs és volt szándékában a falu népének özvegy Dallos Józsefnét akadályozni a nádlásban, sőt az őt megillető részt a hercegi nádbérletből is kiadják.

    A Dallos nemes família volt egyedüli állandóan közöttünk lakó uraság. A sarródi Dallosokról először az 1785. évből eredő okirat tesz említést. A családnak 100 kat. hold nagyságú birtoka lehetett határunkban. Jobbágycsaládja e famíliának nem volt. Bentkosztos cselédség végezte a mezei munkát. Beszélik a régi öregek (Bors György, Goda Albert), hogy ha valaki ki akart bújni a katonasorból, hozzájuk szegődött el.

    A Dallos család címere a Fő utca végén levő Pieta-szobron

    Valószínűleg ennek a családnak volt tagja Dallos Márton, aki a XVIII.sz végén Sopron vármegye levéltárosa volt és ő írta az Esterházy-kastélyt bemutató könyvet verses formában, melyet 1781-ben adtak ki Sopronban: Sarródi Dallos Márton: Az Eszterházi Várnak és ahhoz tartozandó nevezetesebb helyeinek rövid leírása címmel.

    Falunk egyetlen emeletes háza a Dallos-kúria volt. A nemesi család kihalása, illetve elköltözése után a sorozatos gazdacsere miatt elhanyagolás lett az osztályrésze. Az 1950-es években lebontották.

    Dallos József és Dallos Pál, a pap voltak azok az utolsó sarródi Dallos-fiak, akiknek halálával magva szakadt az egyetlen köztünk élő nemesi família férfiágának.

    A Hanság kiváló szénatermő területe vetette meg a híres sarródi szénakereskedés alapját. Gyakran megfordultak szekereink Sopronban, Győrben, Kőszegen, de nem volt ritka az sem, amikor Bécsújhelyre szállították a szénát.

    Községünk elöljárósága 1849-ben elutasítja az első zsidó letelepedési kérelmét, aki a hatósághoz fellebbez, amely az elöljáróságokat arra utasítja, hogy a zsidó letelepedését engedje meg. Falunkban ez időtől kezdve három-négy zsidó család lakott. Az I. világháborút követően az egyetlen zsidó család a Fellner-család Sarródon.

    Mária Terézia is foglalkozott 1777-ben a Fertő lecsapolásának kérdésével.

    A Fertő legnagyobb kiterjedését 1768-ban érte el.

    A XIX. század elején gyakran kiöntött, de a század közepén beálló csapadékhiány következtében teljesen kiszáradt. Az 1866-70-es években a kiszáradt mederrészeket művelés alá vették. Ekkor épült Mekszikómajor is.

    1870-től folyton növekedett a víz, úgy, hogy 1876-ban már csónakon jártak rajta. Két évvel később a sarródi felső kertek alatt volt a víz.

    A Fertő–Hanság-főcsatorna felrobbantott hídjának újraépítése a háború után

    Vidékünk ármentesítésének a gondolata már a IV. században is felmerült. Később 1620, 1640, 1795, 1799, 1834-ben kísérleteztek a lecsapolásokkal.

    Végleges és számottevő eredménnyel csak a Rába-szabályozó Társulat munkálkodása járt. A társulat, amely Győrben alakult meg, tervbe vette a Kis Rába, Rábca, Hanság és a Fertő ingoványos területeinek a lecsapolását. Az 1886-ban megkezdett munkát az 1900-as évek elején fejezik be. A lecsapolás eredménye az, hogy a Fertő visszahúzódásával a Hanság 98.000 katasztrális holdat kitevő területének ma már 70%-a alkalmas mezőgazdálkodásra.

    Ismeretlen szerzőtől jelent meg 1899-ben a „Gazdaságtörténelmi Szemle” 419. oldalán „ A sarródi komp- és vámbérlet 1648-ban” című ismertetés. Ez okirat szerint Nádasdy jószágainak praefectusa, Réchey György köt szerződést Salamon zsidóval a sarródi vámbérlet ügyében.

    Sarródon a halászat játszotta a főszerepet. Részben, mint fontos kenyeret adó és részben, mint kedvelt nomád foglalkozással kapcsolatosan szerepel falunk sokat az okiratokban.

    A XIX. század végén még javában állt a halászvilág Sarródon. Átlag 40-50 ember foglalkozott állandóan a halászattal, akik céhszerű szervezetben éltek. Élükön a halászmester állott, akinek a „legény” mindenben engedelmeskedni tartozott. A mester árulta a halat, sőt faluzni is eljárt.

    A sarródi halászok cégérhajója a XIX. századból

    Tapogatóval való halászat a Fertőn. A képen Heiner József. A Heiner család régi halászfamília Sarródon.

    Vejsze állítása a Fertőn. Régi halászati eszköz. A nádfalak
    egy szűk fogórészbe, kürtőbe vezetik a halakat.

    Bánfalváról jöttek a „fischer”-ek, akik Bécsbe szállították a halat. A fischer minden vasárnap délután fizetett a mesternek, aki egyúttal bérlője volt a fertői halászatnak.

    A Fertő nem csak vadat és halat szolgáltatott a sarródiaknak, hanem visszahúzódásával a medrét elfoglaló nádas is hosszú időn át nyújtott jövedelmező kereseti forrást. A múlt század derekán a 2806 katasztrális holdas határunkból 874 kat. hold volt a nádas.

    A le nem aratott nádat felégetik a jövő évi termés érdekében.

    Mind jobban fejlődő nádkereskedelmünk nagy bevételhez juttatta a falut. Még 1880 táján is szép jövedelme volt a sarródi népnek a nádasból.

    Nádkereskedőink nem csak Győrt, Szombathelyt, Kőszeget és Sopront keresték fel szekereikkel, hanem Bécsbe és Bécsújhelyre is elvetődtek. Üzleti összeköttetésbe került falunk a bajor, német és franciaországi nádfeldolgozó gyárakkal.

    A hosszabb nádszálakból lészát fontak (a stukatur alapanyaga). Ennek árában busásan megkapták a munkabérüket is. Azok a gazdák (nádkereskedők), akik tehették, megvásárolták a kévenádat és feldolgoztattál a falu szegényeivel.

    Éppen az élénk kereskedelem hívta fel a külföld figyelmét falunkra. Rühl Pál duzenteichi gyáros az eszterházai (Gy.S.E.V.) állomás mellett felépíti a nádgyárat, amelyben 110 fonógépet állított fel. Nádkiviteli üzletekkel foglalkozott leginkább a gyár. A gépek munkairamával nem tudott lépést tartani falunk lakossága és így alul marad a versenyben.

    A Rühl-ház középen, a Petőfi téren

    A XIX. század végén a vasút is elérte falunkat.
    A sarródi vasútállomás az 1930-as években

    A lészafonást abbahagyják, és csak nádat aratnak. A lésza összekötő anyagát, a sást is a Fertőn aratták. Ma Rákosra mennek sásért.

    Valamikor a sarródi Fertő is bőven ontotta a gyékényt. Ma már ezt is Rákoson és a Balatonon aratják. Gyékényiparunk fejlett.

    A víz visszaszorulásával előtérbe került a legelőgazdálkodás, legeltetés és szénakereskedelem. Az 1860-as években a sarródi gulya Pomogy alatt legelt emlékeztek vissza a harmincas években a régi öregek (Nyékiszállás). A legelő fejében nádat aratott a gazda a hercegségnek. A csikók delelője a mai Nyárliget környékén volt. A majort később alapította meg a hercegség.

    Bár 1848-ban a jobbágyságot felszabadították, a nemesi és a paraszti földek elkülönítése elhúzódott. Sarródon 1869 -ben volt a tagosztás, amikor a falu megkapta a hercegi földektől elkülönített legelőjét. A nagy legelőterületnek tulajdonítható, hogy a gazdasoron (a mai Fő utca) nem volt olyan birtokos, akinek 20-35 db állatja ne lett volna.

    A huszadik század első éveiben befejeződött vízszabályozásokkal határunk gyorsütemű átformálódáson ment át. A legelőgazdálkodás és az állattartás után előtérbe került a szántóföld művelése, ami régen Sarródon másodrendű volt. A tőke is belépett a mezőgazdaságba. A hercegség először bérbe adta a környező területeit, majd maga kezdett nagyüzemi gazdálkodásba. Ekkor épült ki László-, Mexikó-, és Nyárosmajor.

    Uradalmi ökrösfogat a sarródi Fő utcán

    A falu népessége nőtt, aminek következtében a családok földjei elaprózódtak. Egyre nehezebb lett a megélhetés. Több földhöz az emberek nem juthattak, hiába volt a falu határában rengeteg föld, de az az Esterházy Hercegi Hitbizományé volt. A hercegség földjeire elmentek napszámba dolgozni, de az uradalom a nagy idénymunkákra az ország más részeiből hozott munkásokat (sommások), akiknek a helyzete talán rosszabb volt, mint a sarródiaké.

    Munka és megélhetés hiányában megkezdődött a kivándorlás az országból.

    Sarródról 56 ember került ki Amerikába, akik közül a háború előtt és után tizenketten tértek vissza. Amerikában az akkori lakosság 7,4 százaléka járt.

    Fencz Sándor adatai az amerikai nyilvántartásból. 25 évesen Antwerpenben szállt hajóra, és 1904. augusztus 4.én ért Amerikába

    Eredeti feljegyzés Boha Kálmánról és Németh Istvánról. Mindketten 24 évesek és nősek voltak, amikor kimentek 1906-ban. A kivándorlási dokumentumokat Németh István unokája, Németh Imre küldte az USA-ból.

    A háború rovására írhatjuk azokat a romlásokat, amelyek előálltak a nép világában.

    A trónörökös pár meggyilkolása után mindenki tudta, hogy a háború bekövetkezése órák kérdése. Nem is lepődött meg falunk népe, amikor dobszóval hírül adták 1914. július 31-én késő este az általános mozgósítás elrendelését. Lázban volt a falu, apraja, nagyja talpon. Az asszonynép sütött-főzött a bevonuló férfiak részére, akik pedig az éjszakát testvéreik, fiaik és apáik között töltötték víg nótaszó mellett a korcsmában. A harcba menőknek Tschida István, id. Kirschner János és Szalay Ferenc tartottak szívhez szóló beszédet. Nem volt e perctől kezdve haragosa senkinek. Sírva borult egymás nyakába a falu népe. Fájdalommal megtelt szívvel, de hazafias büszkeséggel küldték a sarródi édesanyák fiaikat a harcba.

    Nemcsak a csatatéren lévők, de az otthon maradottak is kivették részüket a megpróbáltatásokból. A háború első napjaitól kezdve mindvégig figyelemmel kísérték az újságokat. Nem idegenkedtek a rekvirálásoktól sem. Annyira híven szolgáltatta be gabonáját a nép, hogy 1915-ben oly szűkös helyzetbe került, hogy vetésre és kenyérnek való gabonát a hercegségi uradalom eszterházai raktárából utaltak ki a számára.

    A háború alatt 10-12 hadifogoly élt községünkben. A szerbek, oroszok itt dolgoztak.

    Az olasz háború kitörése után isztriai menekültek jöttek a faluba. Egy évig tartózkodtak nálunk. Ezek helyébe később galíciai zsidókat hoztak, akik a forradalom alatt mentek el tőlünk.

    Az „aranyat vasért” mozgalom megértő szívekre talált. Réztárgyait, harangjait a község szívesen adta a haza oltárára. Könnyes szemmel kísérte felvirágzott harangjait a lakosság a falu határáig. Mind a három harangot elvitte a háború. Helyükbe Széplak községből hoztak egy kisebbet. Ezt a harangot a háború után Széplak visszavette. Egy-két hétig harang nélkül maradt a falu. A nép bízott győzelmünkben és ezért nem is sajnálta az áldozatot.

    Sarródon 40 hősi halott emléke él. Fogságba 8 sarródi került. A jelenben 10 özvegy, 6 árva és 15 hadirokkant van a községben. Fogságban kettő maradt, az egyik Moszkvában, a másik pedig Olaszországban. Falunk egyik fia Oroszországból hozott magával menyecskét. Kitüntetése sokaknak van. Ötnek lett volna jogosultsága vitézségre. Ezek közül két hadnagy és egy altiszt halott. Tényleg pedig egy kapta meg a vitézi előnevet.

    A sarródi „Rév” elején áll vitéz Boha Kálmán. Talán itt lehetett a középkori Fertői-rév déli kikötője. A hely régi elnevezése erre utal.

    Elesett fiai emlékére állíttatta képviselőtestületünk határozata folytán falunk népe a temetőben lévő hősi emlékművet, amelynek 892 pengős költségét Pokker Mihály igazgató-tanító és vitéz Boha Kálmán gyűjtötték össze. Iskolás gyerekeink színielőadásai-nak jövedelme, majd a Tűzoltó Egyesület és Tschida István számottevő adományai kerekítették ki ezt az összeget. Kegyeletes ünnepség keretében leplezték le a temetőnkben felállított emlékművet.

    Hősi emlékmű a sarródi temetőben

    Károly király bejövetele alkalmával a budaörsi ütközetben halt meg Kámán Máté. Ez mutatja azt, hogy falunk népe minden küzdelmes időből kivette a maga részét.

    A kommunizmusnak alig akadt híve a faluban.

    Az 1919. évi pünkösd táján végbement pár napos forradalomkor a sarródi nép hiányos fegyverzettel vonult a cenki frontra. A telefondrótokat a helybeli állomás előtt elvágták.

    A kommunizmus alatt Sarród sok szarvasmarhát szolgáltatott be. Az ellenforradalmi megmozdulás vezetője Bors József és Élő Lajos volt. Élő Lajos sógora, Bodnár Alajos tanító a kommün alatt Csornán volt vezető beosztásban, majd egy ideig itt Sarródon sógoránál lakott a Tanácsköztársaság megszűnése után.

    Bors József

    Élő Lajos

    Földbirtokreformnak nevezett föld- és házhelyosztogatás nálunk is volt. Az 1920. évi XXXVI. Tc. végrehajtása kínosabb helyzetet és nagyobb elégedetlenséget szült az itteni állapotok várt javulása helyett. Az első és talán legnagyobb hibája az volt, hogy a 3-10 kataszter holdas, sokgyermekes gazdák birtokát nem egészítették ki. Ennek ellenére a fogat és állat nélküliek jutottak 1-2 kataszter hold földhöz, amely hozzá még távol is van a falutól.

    Elégedetlenséget szült az, hogy a kiosztott földek árát csak 1932-ben határozta meg az O. F. B. A nép ugyanis azt gondolta, hogy az évente kifizetett árendával már törleszti is részben az árat. Amikor a valóságot megtudta, nem is sietett fizetni.

    A hercegségi birtokból 78 egyén kapott földreformföldet, amely területből 132 kataszter hold a szántó és 245 kataszter hold a rét. A földigénylők közül 35-nek nincs fogata. A jelenlegi helyzet az, hogy ezek legnagyobb része visszaadná a földet. A terményárzuhanás és a föld kizsarolása következtében nem tud anynyi jövedelmet előteremteni egyik sem, hogy adózási kötelezettségének is eleget tehessen.

    Községi bizonyítvány a Vitézi Rendbe való felvételhez

    A reform során 18 házhelyet osztottak ki. Részben a községi, részben a telkes gazdák közös szérűjén, az úgynevezett Bő-Sarródon. 1935-ig 8 házat építettek fel, ez a csekély szám a nép pénztelenségére vall.

    Pomogyot elcsatolták, Sarródon nincs nagy forgalom. Falunkon át bonyolították le a Moson-megyei községek Sopron felé irányuló szénkereskedelmét.

    Sarród határszéli község. A Fertő-parti nádasban sok egérutat találnak a csempészek. Cukor-, állat-, gabonacsempészet kapott egy időben lábra, ami nem is csoda, mert szép haszonnal kecsegtetett.

    Sarródról sok gyermek (főképpen fiúk) került Ausztriába és Moson- és Sopron megyei németajkú községekbe német szóra. Ezek helyett cserébe jöttek onnan gyerekek. Falunkban a gyerekcsere olyan felkapott volt, hogy évenként 10-15 német gyerek is járt iskolába. Az idősebb férfiak 80-90 százaléka beszélt németül.

    A háború után sajnálták, hogy annyi akadály gördült a gyerekcsere útjába.

    Nagy befolyással volt a háború utáni hangulat kialakulására a felkelők itteni tartózkodása (1921–1922). Nekik köszönhető, hogy a háború után lábra kapott nemzetközies és nemzetellenes szellem csírájában elfulladt. A felkelők többsége az elcsatolt területekről származott és ideiglenesen ezen a vidéken települt le. Közülük sokan a Rongyos Gárdában is részt vettek elérve Sopron visszacsatolását.

    A fiatalság hazafias nevelésében nagy szerepe volt a levente mozgalomnak. Az elméleti oktatás mellett testedzés és katonai jellegű kiképzés is folyt.

    A Levente Egyesület zászlószentelése a temető előtti téren. A zászlóanya dr. Vitéz Riha Jánosné volt.

    Egyesületeink voltak még: az Ifjúsági Egyesület, a Sarródi Önkéntes Tűzoltó Testület, a Sarródi Sport Egylet és Pokker Mihály főtanító fáradozásának köszönhetően a Sarródi Daloskör.

    A gazdasági világválság (1929–1930) előtt

    A bankok nyakra-főre ajánlották pénzeiket. A városi ügynökök rá beszélésére egymás után vettek kisebb-nagyobb gépeket. A könnyű életet láttuk az egész faluban.

    A válság beköszöntével a korábbi időszak jóvilága nyomorúságot hozott magával. Egyre nagyobbodtak az adóhátralékok. A posta ügyvédi felszólításokat hozott falunkba. Már a bankkamatok rendezésére sem tudtak pénzt előkeríteni. Szorultságuk hozta magával azt, hogy sokszor a szájuktól is meg kellett vonni a falatot, hogy rendezni tudják az adósságot. Erre az időszakra eljutott Sarród népe oda, hogy lerongyolódva, gazdaságát elhanyagolva, illetve kizsarolva várta az elkövetkezendőket.

    A jegyzőség bejárata az 1940-es évek elején

    1931 -től a faluban önálló jegyzőség alakul. Ide tartozik közigazgatásilag Sarród Lászlómajor, Mexikópuszta és Nyárosmajor. A falu a hivatalnak új épületet emeltetett (mai Fő utca 63. számú ház). A ház hátsó részében az eszterházai csendőrőrs kihelyezett irodája volt. A falu jegyzőéről nevezték el az Ady Endre utca végén kialakított erdős pihenőt Boros ligetnek. A jegyzőség épületével szemben volt a Pieta szobor mögött a Mihálicz nagyvendéglő. Itt tartották a faluban a nagyobb bálokat. A Miháliczok előtt a Tschida család üzemeltette a vendéglőt.

    Mihálicz Gyula nagyvendéglője, mögötte a Dallos-ház kétszintes épülete

    A háború előtt több kocsma is üzemelt a faluban, a képen Goda Sándor vendéglője a Fő utcán a mai főkút mögötti telken

    1938-ban a megye kezdeményezéséből Sarródon bevezették a villanyt. A munkálatokat a Győri Ipari Rt. végezte.

    1938, 1940,1941-ben többen részt vettek falunkból a felvidéki, erdélyi és délvidéki bevonulásokon, amikor visszakerültek az országhoz az elszakított területek főként magyarlakta részei. Fáklyás felvonulásokat szerveztek a faluban, ahol Erdélyről, Felvidékről és Délvidékről hazafias énekeket énekeltek.

    Magyarország közigazgatási térképe 1943-ban

    Bors József a Felvidék és Észak-Erdély emlékéremmel. A háborúban elesett.

    Bors Emil Kárpátalján a Felvidék és az Észak-Erdély emlékéremmel

    Magyarország nemzetiségei az új határok között az 1941es népszámlálás alapján

    Barcza Ferenc a Délvidék-emlékéremmel. A háborúban
    a lábán súlyosan megsebesült

    1939-ben lengyelek érkeztek Mekszikópusztára és ott dolgoztak a hercegi földeken. 2-3 fő lengyel itt találta meg a párját, ahol családot is alapítottak. 1941-ben Magyarország is bekapcsolódik a II. világháborúba. Tőlünk is sokan kaptak behívót és elindultak a frontra.

    Sarródi regruták (újoncok) a háború idején. Bal oldalt Élő Sándor, jobbra Tóth László

    Boha Lajos harctéri szolgálati lapja 1942–43-ból. Ekkor harcolt a Donnál.

    A háború alatt Budapestről gyerekeknek szerveztek vidéki nyaralást. Sarródra is kerültek gyerekek.

    A háború vége felé a falu is közvetlenül megtapasztalhatta a háborút, bár a nagyobb harci események elkerülték Sarródot. A helyi légvédelmi tüzérek többször lőtték az ellenséges amerikai repülőgépeket. Egy ideig zsidó munkaszolgálatosokat is szállásoltak el házaknál a még meglevő Dallos házba is. Szombatonként a fertőszentmiklósi zsinagógába mehettek imádkozni.

    Ételosztás Simon Gyula udvarán

    február 12-én falunkban járt Szálasi Ferenc. 1944. március 19-én német katonák vonultak Sopron város utcáin keresztül a főváros felé. Megszállták az országot. 1944. október 15-e, Horthy Miklós sikertelen háborúból való kilépési kísérlete után a nyilasok vették át német segítséggel a hatalmat. Ekkor már az ország területén folytak a harcok. A nyilas „nemzetvezetők” az idősebb leventéket behivatták a mi falunkból is katonai szolgálatra. A falu kivezető részein sáncokat ásattak a szovjet harckocsik ellen.

    Mikor már közeledett a front, hosszú kocsisorok tartottak nyugat felé az utakon. Sarródon pihent meg egy időre Szeleczky Zita és Szilassy László, a kor híres színészei is. Sokan végleg elhagyták az országot.

    A visszavonuló német csapatok is a faluban voltak egy ideig házaknál elszállásolva. Nagyobb összecsapásra nem került sor. Kivonultak a szovjetek elől. 1945 nagyszombatján érték el a szovjetek a falut. Néhány német katona későn ment el, már a faluban voltak az oroszok. Egyiküket lelőtték a „ré”-ben, az emberek azonban nem merték egyszerre eltemetni, félve a retorzióktól. (1990 után a sarródi temetőből elszállították földi maradványait.) Ezen a napon a németek még aknavetővel lőtték a falut észak felől. Néhány ház találatot kapott. Az asszonyokat és a lányokat el kellett bújtatni a szovjet katonák erőszakoskodása elől. Eszterházán, a Kastélyban kórházat alakítottak ki a szovjetek. Sarródról is vittek embereket a kórházba dolgozni.

    A mekszikópusztai (Fertőújlak) állomásnál itt maradt egy hoszszú vonatszerelvény, amelyet a németek már nem tudtak kivinni. Tele élelmiszerrel, ruhával, lőszerrel. A robbanásveszély ellenére sokan kijártak oda és néhányan meg is sebesültek. Fertőújlaknál még napjainkban is robbanóanyagokat hatástalanítottak a tűzszerészek.

    A határban meginduló munkát számos, fel nem robbant lövedék tette veszélyessé. Többen, főleg gyerekek estek áldozatul a véletlennek, vagy meggondolatlanságnak. A kiskorú áldozatok Jámbori László, Módos János, Vinkovits László, a felnőttek közül Módos Mihály, aki öt árvát hagyott hátra.

    A háború viharának elvonulása után megindult az élet, benépesült a határ. A földosztó bizottság lázas ütemben fogott hozzá a volt nagybirtok felosztásához. 5050 kataszter holdat osztottak fel a közigazgatási község területén belül a majorokkal együtt. 172 földigénylő részesült juttatásban.

    A földosztó bizottság tagjai voltak: Galambos György, id. Jámbori Kálmán, Bors Mihály, Hernitz Márton, Kovács Jenő, akik nap, mint nap fáradhatatlanul osztották a határt. Még 1945-ben Földműves Szövetkezetbe (FMSZÖ) tömörültek a volt uradalmi cselédek Mekszikópusztán, mivel az egyéni gazdálkodáshoz nem voltak meg az eszközeik. A rendelkezésükre álló, nagyüzemi gépekkel, gazdasági épületekkel kezdték meg a munkát. Mikor megteremtették az egyéni gazdálkodás feltételeit a szövetkezet feloszlott. A hadiözvegyek tehenes fogatokkal maguk szántottak, vetettek, dolgoztak a földeken. A lovak nagy része is odaveszett a háborúban.

    A férfilakosság jelentős része nem tért haza. 45 sarródi vesztette életét a háború alatt. Sokan, akik nem nyugati fogságba kerültek csak hosszú évek után kerültek vissza a Szovjetunióból. Akik csendőrök voltak, a fogság után haza sem jöhettek. A magyarországi munkatáborokból vagy a kijelölt kényszerlakhelyükről csak az ’50-es években kerültek haza.

    Horváth Ferenc honvéd szakaszvezető, majd csendőr tiszthelyettes

    Jámbori József csendőr volt a visszacsatolt Nagyváradon. A sarródi helytörténet kutatója.

    A városok munkássága sokkal jobban megérezte ezt az időszakot, mint falunk népe. Szalonnát, zsírt magas áron cseréltek ágyneműre, ruhaneműre. 1946-ban a Forint megjelenésével stabilizálódott a helyzet. Megindult az építkezés, egyrészt Fertőd felé, másrészt Bő-Sarród felé.

    1948-ban megépült a szövetkezeti daráló a Boros liget végén. Megalakult az MNDSZ (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége). Ebben a mozgalomban lelkesen és önzetlenül dolgoztak a nők. A daráló kocsiszínjében rendezték a bálokat, majálist, színdarabokat. A bevételekből sport- és zenei felszereléseket vettek. Társadalmi munkával elkészült a sportpálya a Bő-Sarród rétjén, ahol jó mérkőzéseket láthatott az érdeklődő közönség. Vidéki bajnokságot is rendeztek körmérkőzősekkel. Rontai Zoltán 1949-től 1959-ig volt a helyi sportegyesület elnöke. 1948-ig a postai küldemények Eszterházán keresztül érkeztek. Ezután létesül önálló posta Sarródon.

    1948 májusában államosították az iskolákat. Új iskolai forma jött létre: az első négy osztályok maradtak a saját községükben, az öttől- nyolc osztály pedig átjárt a Körzeti Általános Iskolába, Fertődre. Így az iskolánk, mint fiókiskola működött.

    1950 őszén megalakultak a helyi tanácsok. A régi községháza tanácsházzá alakult át. A Népköztársaság új szervezete, a megválasztott tanácsi, közigazgatási vonalon megkezdte működését. Mind a három településen (Sarród, Mekszikópuszta, Nyárosmajor) a sarródi tanács látta el a közigazgatási feladatokat. Tanácselnököt választották Sarródon özv. Szakács Imrénét, akit mosolyogva „asszonybírónak” is tituláltak. Nyugat felé elkészült a „vasfüggöny”, a határ vonalát elaknásították, és szögesdrótot húztak. 1951-ben megépült a tanácstitkári lakás. A boltokban jegyrendszer szerint lehetett vásárolni lisztet, cukrot, zsírt. Kibocsátották az első békekölcsönt.

    Megkezdődött a kulákok (vagyonosabb parasztok) üldözése. Falunkban 6-7 családot minősítettek kuláknak. Keserves és kegyetlen időszakot éltek át. A beszolgáltatást a földek aranykorona érték szerinti arányban vetették ki, nemcsak gabonából, hanem tojásból, húsból, zsírból, baromfiból is.

    1952-ben mozgalom indult Rákosi elvtárs 60. születésnapi ajándékainak összeállítására. Nagy lendületet vett a selyemhernyó tenyésztése, a padlások tele voltak selyemhernyó-gubókkal, még az iskola is.

    Az 50-es évek „nagy” vállalkozása volt a Hanság teljes lecsapolása. A képen diákok a Hanyban. Jobbról a harmadik Németh Imre.

    1953-ban magalakult a helyi népkönyvtár 350 kötettel. A Szabad Föld Téli Esték keretében különösen sok érdeklődőt vonzottak Oláh Sándor és Horváth Pál előadásai. 1954 őszén a Népfront nagygyűlésén elhatározták a kultúrház építését. Helyi hozzájárulásként az ún. Boros liget kivágott fáit értékesítették. Lófogatos munkára kétnapi, gyalogmunkára négynapi megajánlás történt.

    október 23-án az emberek a rádióból hallgatták az eseményeket. Tömeges felvásárlás kezdődött a boltokban. November 1-jén híre jött, hogy a kommunista vezetőket mindenütt felváltották a Nemzeti Bizottság tagjai. Sarródon is tüntetést szerveztek. Mosonmagyaróváron hősi halált halt Nagy Árpád, Módos József határőr pedig szolgálatának tejesítése közben halt meg. A novemberi események nyomán megindult az óriási áradat Nyugat felé. Az ország minden részéről érkeztek a kivándorlók, akik kis csomagjaikkal az éjszakát a határban, kukoricakúpok tövében töltötték, majd hajnalban mentek tovább. Sarródról is több fiatal hagyta el otthonát.

    Nagy bizonytalanságban indult meg újból az oktatás a helyi iskolában. Naponta futárszolgálat útján többféle utasítás érkezett, milyen szellemben kell tanítani.

    1957-ben ismét megindult a gazdasági élet, benépesült a határ, reggelente a fogatok hosszú sora indult a földekre. 1958-ban a kapuvári pártbizottságtól küldöttek érkeztek, és a meglepett, a helyzetükkel megelégedett parasztokat arra agitálták, hogy alakítsanak termelőszövetkezetet. Az elbeszélgetésre kijelölt házakhoz hívták az embereket. 1959. február 24-én viharos gyűlés után megalakult a termelőszövetkezet. Az első elnöke 1963-ig Boha Jenő tanácselnök volt. Irodájukat a Rüll-házban rendezték be. A TSZ 312 fő taglétszámmal indult. Évente a nőknek 135, a férfiaknak 180 munkaegységet kellett teljesíteni

    1962-ben a Kossuth utca 3. szám alatt felépült József Attila Kultúrotthont ünnepélyes keretek között adták át a falunak. Az épületben kapott helyet a könyvtár, az Ifjúsági Klub, a mozi, a nagytermet beépített színpaddal látták el. Az idősebb korosztály számára megalakult az Obsitos Klub. A kulturális élet számára előrelépést jelentett, amikor HNF és a MNDSZ közös báljának bevételéből sikerült megvásárolni a falu első televízióját. Mindegyik településen hetente egyszer filmvetítés volt. A mozi kezelője Galambos Sándorné, esőben, hóviharban lovaskocsin szállította a filmeket és a készüléket. A mozi 1971-ig működött. Ekkorra már megnövekedett a televízióval rendelkezők száma, így a mozielőadások iránt csökkent az érdeklődés. Sarródon volt a Vöröskeresztnek is helyi szervezete. Ők szervezték a véradásokat, ismeretterjesztő előadásokat tartottak.

    Közönség a kultúrotthon nagytermében

    Megkezdődött a Kossuth utca kiépülése, ma ez az utca köti össze Sarródot Fertőddel. 1962. január 1-től a majorok termelőszövet kezeteit is egyesítve „Haladás” néven, 5103 kh-val megalakult az új termelőszövetkezet. A Kossuth utcában elkészült a járda. Parkosítottak, virágokat ültettek, fásítás keretében akácokat telepítettek. 1967-ben rendezték a TSZ nyugdíjasok, járadékosok ügyét. 160-170 járadékos főnek havonta 200,- Ft-ot, 800 négyszögöl háztáji földet, kenyérgabonából fejadag mennyiségét biztosítottak, fuvar és egyéb szolgáltatások mellett.

    1968-ban felmérést végeztek a falu takarékosságát illetően. 127 betétkönyvben 1.945.000 Ft összeget tartottak nyilván. Az autóbusz megálló építésére 150.000,- Ft, a nyárosi ravatalozóra 25.000,- Ft összeget terveztek be. Ebben az évben javasolták először Sarród község üdülőhellyé, Nyárosmajort határőrközséggé nyilvánítását. Elkészült a tűzoltószertár a MG TSZ iroda udvarán. Telekvásárlás után megépült a mai helyén a bolt.

    A Mihálicz-féle vendéglő lett az ÁFÉSZ boltja

    1970-ben megalakult a Fertődi Nagyközségi Tanács, Sarród társközség lett. Mekszikópuszta és Nyárosmajor az Elnöki Tanácshoz folyamodott névváltoztatási kérelemmel. Kérésükhöz hozzájárultak, azóta Fertőújlak, illetve Nyárliget néven szerepel a két település. Sarródon orvosi rendelőt alakítottak ki. A körzeti orvos dr. Locsmándi Alajos, majd dr. Kovács Gyula volt. A TSZ ebben az időszakban melléküzemági tevékenységet is folytatott. Cirokseprű készítéssel majd tökfeldolgozással foglalkoztak, néhány évig szilvás gombócot készítettek a hűtőháznak.

    1971-ben megszűnt a közös tanács, mindhárom terület a Fertődi Nagyközségi Közös Tanács irányítása alá került. A faluban szakigazgatási kirendeltséget létesítettek a helyi feladatok ellátá sára.

    1971–72-ben megtörtént a vízvezeték-hálózat átadása. Megnyílt a Váci Mihály utca, ahol elsősorban fertőújlakiak és nyárosmajoriak építkeztek. 1973-ban megszűnt a helyi iskola, a 3–4. osztály is Fertődre költözött. Ferenczi József, az iskola eddigi vezetője Agyagosszergénybe került szaktanári beosztásba. Sarródon a régi iskola épületéből alakították ki az óvodát. 1973-ban a tanácsi kirendeltség és a MGTSZ irodája épületet cserélt. 1980-ban megoldódott a szervezett szemétszállítás.

    1983-ban vett búcsút híveitől Tarcsai Imre tisztelendő úr, aki 1944-től gyakorolta Sarródon hivatását. Utána Szabó Miklós lett a plébános.

    1989-ben a környéken is megindult a pártszervezkedés a pluralizmus jegyében. A Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Szocialista Párt egyaránt szervezte tagjait. 1990-ben az országos választásokon és helyben is az MDF győzött. Ebben az évben önkormányzattá alakult a sarródi tanács is. A Váci Mihály utca lakói szavazással eldöntötték, hogy Fertődhöz csatlakoznak.

    Jegyzetek

    1: Nagy I.: Sopron vármegye története. Oklevéltár I–II. kötet

    2: Német I.: 1437. aug. 5-én

    3: Az okirat a gróf Széchenyi-család soproni levéltárában

    4: Soós Imre i. m.

    5: Magyar Sion I. k.

    6: A széplaki bírói ládában talált eredeti irat alapján

    7: Szabó D.: Gróf Széchenyi-család Tört. II. k. 184–185. I.

    8: Élő József iratai között

    9: Bors György elbeszélése

    Felhasznált irodalom

    Élő D. (1937): Sarród monográfiája. Országos Széchenyi Szövetség, Budapest.

    Ferenczi Jné. – Ferenczi J.: Sarród története 1937–1992 című, kéziratban maradt monográfia. A mű megírásában részt vettek: Bors Ernőné, Fekete József, Nagy Lajos, Posta Károlyné, Rujavecné Ferenczi Katalin, Szalay Józsefné