A természetben föllelhető növényekből a neolitikum óta készít különféle építményeket és használati tárgyakat az ember.
Az áradással elöntött rétségeken, mocsarakban, így a Rábaköz, Hanság vidékén, valamint a Fertő-tájon is bőven termett sás, gyékény. Így korán kifejlődött e növények házi feldolgozása, mely idővel háziiparrá fejlődött. Itt már nem csupán télen, hanem egész évben jövedelmet adott a nagy mennyiségben megtermelt áru: nagygyékény, padlógyékény, hentes szatyor (húsos táska), bevásárló, iskolai és házi szatyor, cekker, lábtörlő.
Gyékénymunka
Mindig jövedelmező kereseti forrása volt ez az itt élő parasztembereknek a gyékény feldolgozása. A szövésre alkalmas gyékényt augusztustól szeptember elejéig, csónakon vagy térdig érő vízben aratták.
A learatott gyékényt csónakkal vitték ki a partra, kiterítették száradni, majd hazaszállították, otthon a szárítás az udvaron tovább folytatódott, száradás után a kévéket padláson, színben tárolták.
A szövéshez előkészített gyékényből, a hátulsó szobában vagy az udvaron felállított szövőszéken készült különböző gyékénytermékek igen keresettek voltak.
Gyékény szövése és kész gyékény-táskák
A szövéshez használt felvetőszálat, az inat sásból fonták, a több méretben is használatos, négylábú, két-két láb karfával öszszekötött szövőszékre öltötték fel. A bordán – amely a láncszálak különválasztására és a befűzött vetülékszálak tömörítésére szolgált – vezették át az inat. Az ín sodrását gyakran végezték társaságban, szomszédoknál, rokonoknál, jó alkalom volt ez a beszélgetésre.
A XIX. században csak Sarródon négyszáz ember élt gyékényszövésből.
Gyékény tárolása aratás után
A termékek eljutottak Budapestre, Győrbe, Sopronba, Bécsbe, Prágába, Németországba is. Az elkészült termékek felhasználása igen széles körű: került a padlóra szőnyegnek, falra falvédőnek, termény, csirkék, húsok alá, de mezei munkánál enyhelyet is készítettek belőle. A szatyrokat még a XX. század közepén is szívesen használták a hentesek.
Sás Feldolgozása
A gyékénnyel együtt a víz közeli réteken, lápréteken aratott sásból sodrással készülő ínból általában 100-150 métert kötöttek össze – ez volt a méteres –, ez egy nagyobb „gyékény” elkészítéséhez volt elegendő. Magát az inat is készítették eladásra, a háziipari szövetkezetek azt mindig felvásárolták. Később így kerültek értékesítésre a sásból készült székülőkék és a lábtörlők is. A lábtörlő készítésének eszköze a fáddó.
A sás aratása, feldolgozása a gyékényhez hasonlóan nehéz és szemetes munka volt. Tisztítás után megszárították, majd a sodrás előtt be kellett áztatni. A késztermék elkészítésében az egész család részt vett. Gyakori látvány volt, hogy a készülő hosszú ínszálak behálózták a házak előtti fákat, az utca elejétől a végéig.
A sás termőterületének összehúzódásával messzebbre, akár Balatonra is elmentek a sásért. A tömeges feldolgozás a nyolcvanas években a szövetkezetek felbomlásával megszűnt.
Barcza Gyuláné, Barcza Katalin, Tímár Istvánné, Rőder Gizella visszaemlékezése alapján
„Gyékény nád meg sás – a szegényeknek mind a három igazi áldás. Aratunk mi télen, aratunk mi nyáron, keresünk a jégen, keresünk a sáson.”
Szüleink, nagyszüleink szájából sokszor elhangzott a fenti idézet, ami egy nagysikerű színdarab része, amit Pokker Mihály főtanító úr tanította be, és a „Sarródi Daloskör” adta elő 1945-1948 környékén.
Ez így is volt, hisz a Fertő tó ősidők óta a falu megélhetésének egy részét adta. Legrégebbre a nád aratása és értékesítése tehető. Világhírű volt a „Fertei nád”, amit később a fertőszentmiklósi nádüzemben dolgoztak fel.
Jó minőségű volt a gyékény is, amit a Fertőn arattak. Ebből az asszonyok különféle méretű „gyékényt” szőttek, amit a kereskedők szekéren vittek eladni. Ükapáink, dédapáink is kereskedtek vele az 1890-es években, ők Bécsújhely ill. Sopron irányában vitték az árut. Elmondások szerint dédnagyapám – aki a soproni Fehér Ló fogadóban, a piac mellett szokott éjszakázni – is kereskedett a gyékénnyel. Szekérrel, lovakkal hordta az árut Sopronba. Ez az ágazat 1964–66-ban is virágzott, még szüleink is foglalkoztak a sás-gyékény feldolgozásával. Ekkor a gyékényt már a Balaton mentén is aratták a sarródiak. A „gyékény” szövésének alapanyaga a sás volt. Ebből sodringot (inat) készítettek, ezt kifeszítették a szövőszékre és így kezdődhetett meg a gyékény szövése. A sás aratása Péter-Pál körül kezdődött. A sásból sodort sodring (in) önállóan is megjelent a piacon. 1950-es években szállították a Bősárkányi Háziipari szövetkezethez. 1960-ig nagy kereslet van a sodring iránt. A Csabrendeki Háziipari Szövetkezet és az Ikervári Háziipari Szövetkezet is élénken érdeklődött az in iránt. Az alapanyagot, a sást a Balaton környékéről – Fenékpuszta, Sármellék, Balatonszentgyörgy – szállították.
Az akkor a 40-es éveiben járó Barcza Erzsébet jó üzleti érzékkel megérezte ezt. Elutazott a fenti helyiségekbe, és béraratásban állapodott meg. A sást kévékbe kötötték, és vagonokba rakták. Így érkezett meg a fertőszentmiklósi vasútállomásra. Onnan teherautókkal pajtákba szállították, ahonnan kévénként 15-30 Ft-ért lehetett megvásárolni. Aki azonnal nem tudta kifizetni az árát, azt úgy mondtuk, majd „lesodorja”. 1kg barna kenyér 3 Ft, 1kg fehér kenyér 4 Ft volt. A sásból készült sodringot 100 m-es motringokba kellett feltekerni. 1 motring ára 5 Ft volt, amely nagyon jó kereseti lehetőség volt. Tudni kell, hogy mint gyermek már 8-10 évesen megtanulták a sodrást, és a nehéz 1960-as években számottevő bevételi forrás volt ez a munka. Az inat szintén Barcza Erzsébet vásárolta fel. 25db motring tett ki egy köteget. Hetente volt átvétel és szállítás is az említett szövetkezetekhez vasúton. Természetesen hetente vasárnapi mise után volt a kifizetés. Ez nagyon jó dolog volt, mert a családok havonta többször jutottak pénzhez.
A háziipar nagy áldás volt a falu lakóinak. Később mindenki egyénileg szerezte be az alapanyagot, és indult felkutatni a lelőhelyeket. Többen összefogtak, és mentek kocérral, kaszával aratni, 1-2 hétre is kitelepültek más vidékre, hogy az alapanyagot egész évre biztosítsák. Ott házaknál aludtak, ahol kiadó szoba volt. Aratás után szárítani, forgatni kellett a gyékényt és a sást is. Félszárazon hazahozták, és mindenki saját udvarán, padlásán szárította tovább.
Sás sodrása – balról jobbra: Barcza Erzsébet, Barcza Gyuláné
1964-ben már megkezdték az ín feldolgozását a faluban. Lábtörlő készült belőle, 1db ára 7Ft volt, 30fm ín ment bele. 1975-ben újabb formát ölt a sodring feldolgozása, alkalmazkodtak a piaci igényekhez. Sarródon széklapot gyártottak az ügyes kezű asszonyok. Ez a termék szinte a világ minden részére elkerült. Külföldi kirándulások alkalmával sokszor találkoztunk a sarródi széklappal. Még be is tudtuk azonosítani a készítőt, mivel minden darabon szerepelt az előállító neve.
Lábtörlő készítése: Koloszár Lajosné, született Honyák Anna
A szék-üléslap ára 1975-ben 40 Ft – Tápéra szállították.
A háziipar 1984-ben szűnt meg. Az asszonyok beléptek a szövetkezetbe, amely a nyugdíj alapját képezte. Többek rész- vagy teljes nyugdíja ebből a tagságból származott.”
A Sarródi Tájházban ma is látható és kipróbálható a gyékényszövőszék, a lábtörlő-fáddó. Minden nyáron augusztusban megrendezésre kerülő sás–gyékényéfesztiválon a helybéliek és a távolról hazalátogatók kezükbe veszik a sást, és együtt egy jó hangulatú rendezvényen mutatják be a széles közönségnek ezt a ma már ritkán használt technikát, sodorják az inat, készítik a lábtörlőt.
Felhasznált irodalom
Timaffy L. (1991): Rábaköz és a Hanság. Novadat Bt., Győr. Élő D. (1937): Sarród monográfiája. Országos Széchenyi Szövetség, Budapest.
