A nagy mocsár lecsapolási vállalkozások, vízrendezések, folyamszabályozások Magyarország minden síkvidékének természeti arculatát átalakították. Tervek készültek a Balaton és a Fertő lecsapolására is, de szerencsére mindkét elképzelést túlhaladta az idő, mert a XX. században már nem a tómedrek mezőgazdasági hasznosítása, hanem a turisztikai, üdülési lehetőségek kerültek előtérbe.
A természet értékeinek felismerése, egy vidék természetrajzi feltárása a tudományos kutatással kezdődik. A Fertő élővilágának, elsősorban a növényeknek és a madaraknak a kutatása már a XIX. században megkezdődött. Josef Natterer és fia Johann 1804-ben és 1807-ben gyűjtöttek „ritka” madarakat a Pomogy és valószínűleg Sarród környékén lévő mocsarakban. Az 1807-es gyűjtésből származó füles vöcsök, kacagó csér, kis csér és kendermagos réce a legrégibb hazai kitömött madárpéldányok, amelyeket a későbbi gyűjtésekből származó ritkaságokkal – sarki partfutó, sárjáró, ékfarkú halfarkas, sarlós réce (utóbbi az egyetlen Kárpát-medencei előfordulás) – együtt a bécsi Hofmuseum őriz.
A madárvilágot hazánk részéről Petényi Salamon János, az első hazai tudományosan művelt ornitológus, majd Jukovits Antal mosonbánfalvi plébános vizsgálta. A század végén őt követték Fászl István soproni bencés tanár és tanítványai Chernel István és a nezsideri születésű Csörgei Titusz (mindketten később a Magyar Ornithológiai Központ vezetői). Csörgei a Fertőn szerezte első és legfontosabb madárismereti benyomásait, amelyekből később csodálatos festészete kibontakozott, Chernel pedig többször kutatta az általa „Sarródi nagymocsár”-nak nevezett területet, amely valahol a Nyéki szállás körül lehetett. Madarász Gyula – a Nemzeti Múzeum ornitológusa – is rendszeresen végzett madárvonulás vizsgálatokat itt. Az első természetvédelmi értékelést a Fertő vidékéről Vönöczky Schenk Jakab a Magyar Ornithológiai Központ munkatársa, későbbi igazgatója fogalmazta meg 1919-ben, részletezve a Tószög és a K-i partvédelmi feladatait, de egy Mekszikópuszta központú „Természetvédelmi telep” létrehozását is javasolta.
Botanikai kutatásokat a Hanságban Zólyomi Bálint végzett a múlt század harmincas éveiben.
Ugyanekkor a Magyar Ornithológusok Szövetségének keretében – Hg. Esterházy Pál támogatásával – Breuer György, a Brennbergi Szénbánya gazdasági igazgatója a Fertőn, Király Iván csornai tanár, cserkészparancsnok pedig a hansági Csíkoségerben hozott létre a madarak tudományos vizsgálatát szolgáló madárvártákat.
Madármegfigyelő a sarródi Fertőn az 1930-as években
(A fertői sajnos a második világháborúban leégett, csak a neve maradt fönn egy tó-rész, a „Madárvárta-öböl” formájában, de a csíkoségeri várta máig várja látogatóit.)
A Fertő halfaunáját ebben az időben Mika Ferenc soproni pénzügyi főtanácsos, haltani szakértő kutatta, a tó mikroszkopikus állatvilágával – főleg kerekesférgeivel – pedig az erdélyi, désaknai születésű Varga Lajos, a Soproni Honvédelmi Főreáliskola tanára – MTA levelező tag (amely címtől a Rákosi-érában megfosztották) – foglalkozott. Mindketten éles sajtóvitába kerültek azokkal az osztrák politikai és gazdasági körökkel, akik a trianoni diktátum után az Ausztriához került hatalmas Fertő-részen lecsapolásokat kezdeményeztek, valamint Illmitz (sarródi helyi nevén Ürmőc!) és Meggyes vagy Ruszt között hidat, gyorsforgalmi utat akartak létesíteni, s így sokat tettek a tó megmentése érdekében.
Tájunkon sok tudományos kutató dolgozott, többféle kutatási területen. Közülük a geológusok, geofizikusok és geográfusok említendők, különösen Kövér József Fidél OPraem csornai szerzetes, hittudományi főiskolai tanár – a szétszórattatás után maglócai plébános – a Hanság földrajzának kiváló kutatója.
Az 1940-es évek végétől szigorúan őrzött határsáv lett az egész hazai Fertő és a Hanság nagy része. Természetvédelmi célú tudományos kutatás csak elvétve folyt a területen. A Természettudományi Múzeum részéről Horváth Lajos végzett az 1950-es évek elején madártani kutatásokat a Hanságban, és kimutatta, hogy a Csíkoségerben a hazai ragadozómadár-fajok majd mindegyike fészkel. Később Győri Jenő soproni erdőmérnök hallgató végzett madárgyűrűzést a Fertőn.
Magyarországon a varázslatos Homoki Nagy István-filmek hatására „madárparadicsonként” a Kis-Balaton épült be a köztudatba, s csak kevesen tudták, hogy a határsávba zárt hazai Fertő-részen van hazánk legkiterjedtebb nádasa, s a térségben fészkel a Kárpát-medencei nagy kócsag-, nyári lúd-, kanalas gém-, sitke- stb. állomány majd kétharmada. E helyen meg kell említenünk Bognár Dezső tevékenységét, aki a Fertői Nádgazdaság igazgatójaként a természeti értékekre is figyelemmel volt és a múlt század 60-as éveiben a Herceg-bokorban lefilmezte a mintegy 180 fészekből álló kanalasgém-telep életét.
1967-ben – kormányhatározat támogatásával – az MTA keretében bizottság alakult a Fertő-tájjal kapcsolatos kutatások előmozdítására. E szervezet bevonta a munkába a térség kutatóintézeteit, egyetemeit és sorozatban adta ki az egyes „helyzetfelmérő tanulmányok”-at, majd „A Fertő-táj monográfiáját előkészítő adatgyűjtemények”-et. A biológiai kutatásokat Berczik Árpád akadémikus szervezte. Részt vettek a munkában többek között a Természettudományi Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem, az Erdészeti és Faipari Egyetem, több kutatóintézet és magánkutató is. A soproni egyetemen az Erdővédelemtani Tanszék Tudományos diákköre volt a legaktívabb. Itt születtek meg azok a tudományos diákköri – és diplomamunkák – Kárpáti László, Faludi József Traser György, Szalczer Antal, Faragó Sándor erdőmérnök hallgatók dolgozatai – amelyek értékes adatokat szolgáltattak később a védett területek kijelöléséhez, s végül a tájvédelmi körzetek (Hanság 1976, Fertő 1977) létre is jöttek. A Fertő tavi tájvédelmi körzetben az első természetvédelmi őr, a korábban vízügyi területen dolgozó, fertőszéplaki Lajber Antal volt, akinek szakértelme, kapcsolatrendszere és rendkívül pozitív emberi hozzáállása sokat segített a helyi természetvédelem elindulásában.
Az OTVH (Országos Természetvédelmi Hivatal) elnökének 3/1977. sz. utasítása szerint 1990-ig három nemzeti park létrehozását tervezték hazánkban. Miután az Őrségi Nemzeti Park létesítésének terve a helyi politikai és mezőgazdasági vezetők ellenállásán megbukott, a Dunántúlra nem terveztek nemzeti parkot. Ezen a helyzeten segítettek az osztrák természetvédők, akik viszont a Fertőn szerettek volna kialakítani egy magyar–osztrák közös nemzeti parkot, a már korábban létrehozott, ausztriai tájvédelmi körzet, s az új magyar TK összevonásával. Hivatalos és nem hivatalos, a korra jellemzően: támogatott, tűrt és tiltott tárgyalások sorozata indult meg a két ország szakemberei között.
1976 májusában osztrák delegáció érkezett Sopronba Rakonczay Zoltán, az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének vendégeként. A tárgyalás egy fertői magyar–osztrák nemzeti park létrehozásának lehetőségéről szólt. A résztvevők be is járták a hazai Fertőt Kárpáti László irányításával nádgazdasági motorcsónakon, amit a sarródi Varga Jenő vezetett. Amellett, hogy a Határőrség rugalmasan engedélyezte a kutatók tevékenységét, más belügyi szervek nem nézték jó szemmel a magyar-osztrák tudományos együttműködést, a résztvevőket nem egyszer zaklatták, megfigyelés alatt tartották. Ennek ellenére a határokat nem ismerő élővilág kutatóit, a természetvédelem előkészítőit nem lehetett visszatartani a közös munkától.
A Magyar Madártani Egyesület Soproni Csoportja kapcsolatban állt az osztrák madarászokkal elsősorban Alfred Grüllel, az illmitzi intézet ornithológusával és Rudolt Triebllel, mosonbánfalvi pedagógussal, aki ismert madarász és az Osztrák Természetvédelmi Szövetség helyi vezetője volt. Nádaskay István Bécsben élő producer és Szommer Tamás, MTV-s operatőr még filmet is forgatott a leendő NP-ról „ Grenzgänger – Határjáró” címmel.
Magyar delegáció utazott 1978 októberében az ausztirai Nagymartonba az Osztrák Természetvédelmi Szövetség közgyűlésére, ahol hazánkfia, az 1956-ban sebesültként emigrált Festetics Antal professzor, ismert ornitológus és természetvédő immár Ausztria részéről és Csapody István botanikus, természetvédelmi felügyelő hazai oldalról tartottak nagysikerű előadásokat. Itt fogadták el a résztvevők, a burgenlandi vezetők – köztük Hans Sipötz későbbi tartományfőnök – jelenlétében a Mattersburgi Kiáltványt (Mattesburger Manifest) a bilaterális Fertő-menti nemzeti park létrehozása érdekében.
Bármennyire is ésszerű volt ez a lelkes törekvés, a közös nemzeti park a szovjet hadseregtől megszállt, vasfüggönnyel elzárt Magyarország oldaláról még egy jó évtizedig nem valósulhatott meg. Idehaza a természetvédelmi építkezés és a félig tiltott, tűrt civil szerveződés évtizede következett.
1976-ban kezdődött el a Fertőn a madárgyűrűző, vonuláskutató munka. Soproni egyetemi hallgatókkal madármegfigyelő tornyokat építettünk a Madárvárta-öbölben és a Herlakni-tavon, s itt végeztük minden hónap közepén a szinkron vízimadár-számlálásokat. A fertői természetvédelmi és madárgyűrűző táborok 1978-ban kezdődtek, amelyeket kezdetben Kárpáti László, később Pellinger Attila vezetett.
A legnagyobb szabású természetvédelmi tábor a Fertőnél 1985 nyarán volt. Ekkor mintegy 100 magyar és osztrák fiatal vett részt a gyakorlati természetvédelmi munkában, az élővilág megismerésében, invazív növények irtásában, sztyepprétek tisztításában. A tábor egy hétig Magyarországon és egy hétig Ausztriában, Illmitzen zajlott.
1979-ben az UNESCO Bioszféra Rezervátummá nyilvánította a Fertő magyarországi részét is, 1989-ben pedig fölvették a legjelentősebb vizes élőhelyek listájára, ún. Ramsari terület lett.
A természetvédelem szervezetének többszöri átszervezése után 1987-ben létrehozták a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot, s a helyi természetvédelem irányítása 1988-tól a Győrben székelő Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz került.
1988. augusztus 23-án a magyar környezetvédelmi miniszter Maróthy László és osztrák kolleganője, Marilies Flemming miniszter asszony a Szövetségi Kormány Környezetvédelmi, Ifjúság- és Családügyi Minisztériumának vezetője Fertőrákosnál a Fertőn, a határ „B O” töréspontjánál egy hajón találkoztak. Az itt folytatott tárgyaláson döntöttek a közös nemzeti park létrehozásáról, s az azt előkészítő magyar-osztrák szakértői bizottság felállításáról. A tanácskozások alapját osztrák részről Franz Sauerzopfnak, az Illmitzi Biológiai Állomás igazgatójának nemzeti park tervezete – Helmut Grosina átdolgozásában és kiegészítésével – képezte, magyar részről pedig Dr. Kárpáti László készítette el a leendő intézmény tanulmánytervét munkacsoportjával (Dr. Csapody István, Hámori Gábor, Koller József és Zambó Terézia) A Fertői Nemzeti Park tervezete címmel.
A tárgyalási folyamat közepén Magyarországon országgyűlési választások voltak. Most már nem két eltérő politikai berendezkedésű ország közös nemzeti parkjáról volt szó, hanem két demokratikus ország bilaterális intézményéről. Az új kormány a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot, Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériummá szervezte át és újból létrehozta a Természetvédelmi Hivatalt.
Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 3/1990. (XI. 27.) KTM sz. rendeletével létrehozta a Dunántúlon a négy természetvédelmi igazgatóságot, s így született meg a FHNPI jogelődje, a Nyugat-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság, amelynek illetékességi területe Győr-Moson-Sopron és Vas Megye lett. Az intézmény megszervezésével 5987/1990 sz.-on kiadott levelével, 1990. december 1-jei hatállyal Dr. Kárpáti Lászlót bízta meg.
Ez az intézmény alakult át a 2/1991. (II. 9.) KTM számú rendelettel Fertőn tavi Nemzeti Park Igazgatósággá, névadó területe pedig Fertő-tó Tájvédelmi Körzetből Fertő tavi Nemzeti Park lett. Az igazgatóság székhelye Sopronban a Károlymagaslati út 14. sz. alatt, egy lövéreki villában volt egészen 1993. október 25-ig, amikor az intézmény a Sarródon megépült új központba, a Kócsagvárba költözött.
Gyurkó János környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 5/1994. (III.8.) KTM rendeletével kibővítette a nemzeti parkot a Hansági Tájvédelmi Körzet hozzácsatolásával, így létrejött a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság.
Kezdetben a két állam politikusai a tervezett Bécs–Budapest Világkiállítás 1996-os időpontjához kötötték a közös nemzeti park létrehozását. Mivel Magyarországon a rendszerváltás eseményei fölgyorsultak, a nemzeti park szervezete is gyorsan kiépült, mindez sürgetőleg hathatott az osztrák félre is. A közös világkiállítás ügye pedig időközben elbizonytalanodott (később le is mondták), így a határon átnyúló nemzeti park megnyitására 1994. április 24-én kerülhetett sor. Az esemény főszereplői Franz Wranitzky
A Fertő–Hanság Nemzeti Park központja, a Kócsagvár Sarródon (fotó: Pellinger Attila)
osztrák kancellár és Boross Péter magyar miniszterelnök voltak, akik a több ezres ünneplő tömeg jelenlétében átvágták a határon kifeszített nemzeti színű szalagokat, jelezve a két nemzeti park rész összetartozását.
Az eseményen minden korábbi szereplő részt vett. Gyurkó János magyar miniszter és Maria Rauch Kallat osztrák miniszter aszszony a Kócsagvárban fogadást adtak az ünneplőknek, megyei, ill. tartományi vezetőknek, polgármestereknek, gazdáknak, természetvédő aktivistáknak stb.
A Sarródon székelő Igazgatóság Győr-Moson-Sopron és Vas megyék dekoncentrált államigazgatási szerve lett, központja a Nyugat-Dunántúl természetvédelmi tevékenységének.
Az új igazgatóságnak kezdetben 34 munkatársa volt, s ebből tízen dolgoztak Vas megyében. A jogi, építészeti, erdészeti, mezőgazdasági, botanikai, zoológiai, hidrológiai, gazdasági stb. munkaterületeknek megfelelő végzettségű szakemberek működtek a központban. A feladatok bővülésével a létszám folyamatosan emelkedett, és a 2000-es években már kb. 3-szor annyian dolgoztak az igazgatóságon, mint kezdetben. A vezetés fontos szempontnak tartotta a helyi szakemberek, munkások alkalmazásának lehetőségét és azt, hogy a munkatársak minél nagyobb része telepedjen Sarródra és a környékre. Ne olyan intézmény legyen a nemzeti park, ahova reggel távoli helységekből megérkeznek a dolgozók, délután pedig távoznak, hanem olyan, amelynek munkatársai együtt élnek a térségbeli emberekkel, érzékelve azok gondját, baját, örömét! Ennek megfelelően az intézmény második évtizedének végén a személyzet több mint fele – vezetők, szakemberek, munkások döntő része – a Fertő mentén lakott, és ebből sarródi illetékességű közel 30 volt.
A ’90-es évek elején kezdődött el a védett területek ökológiai alapállapot fölmérése, amelyből aztán az évek során az igazgatóságon a hatósági és egyéb munka mellett, szinte egy kutatócentrum alakult ki kutatásszervezéssel, monitoring végzésével, az adatok korszerű informatikai eszközökkel való tárolásával, szakanyagok, pályázatok készítésével stb. Egyik legfontosabb szakanyag az a dokumentáció, amely a világörökség rang eléréséért készült. Dr. Máté Zsolt és Dr. Kárpáti László fogták össze azt a munkaközösséget, amely a felterjesztés hazai anyagát készítette, s aminek az Igazgatóság részéről Pellinger Attila, Takács Gábor és Fersch Attila voltak a tagjai.
A nemzeti parknál 1991-ben indult el az erdei iskolai mozgalom, amely azt eredményezte, hogy az ezredfordulón már több ezres nagyságrendben keresték fel látogatók – kirándulók, kerékpárosok, szervezett iskolai csoportok, hazaiak és külföldiek – Sarródot és védett területeinket.
Az igazgatóság megalakulásakor számottevő természetvédelmi oktatófüzet vagy egyéb kiadvány nem volt. Az évek során saját erőből, minisztériumi segítséggel, pályázatokból minden védett területre ismertető anyagot adtunk ki, könyveket jelentettünk meg – fertői halászat, Hany Istók, hasonmás kiadványok – pl. Sarród monográfiája stb. – tucatnyi megfigyelőhelyet, magaslest, tanösvényt stb. alakítottunk ki.
Az ökoturisztikai forgalom növelését segítik a különböző rendezvények, a honlap, rádió- és tv műsorok, filmek és országos természetvédelmi rendezvények: madarak és fák napja, Föld napja, madármegfigyelő kampányok stb.
Saját terület 1991-ben, korábbi vásárlások révén 644,4 ha volt. Ezek gyakorlatilag a Körgát-menti és mekszikópusztai területek. A Szövetkezeti törvény (1992. évi I. törvény) hatályba lépésétől viszont elindult a védett szövetkezeti területek állami tulajdonba és természetvédelmi vagyonkezelésbe kerülésének folyamata. Nevezett törvény ugyanis kimondta, hogy a természetvédelmi oltalom alatt álló területek nem jelölhetők ki a földalapokba, tehát nem kerülhetnek magántulajdonba. E földterületek állami tulajdonba jutását viszont a Védett területek védettségi szintjének visszaállításáról szóló 1995. év XCIII. törvény szabályozta, amelynek végrehajtása során mintegy 12 000 ha védett terület került az Igazgatóság vagyonkezelésébe, s ebből 10 305 ha esik a nemzeti parkba. A FHNPI rendelkezik a tó teljes hazai natúrzónájával, a tavon és a közvetlen környékén a földtulajdonhoz kötődő vadászat jogával, de pályázat útján elnyerte az egész magyarországi Fertő-rész halászati jogát is.
Anélkül, hogy részletes területi kimutatásokba bocsátkoznánk megállapítható, hogy az elmúlt két évtizedben folyamatos volt a védett területek növekedése. Maga a NP 23 587 ha-ról 23 894 ha nagyságúra növekedett, de kisebb-nagyobb területrészekkel növekedtek más védett területek is.
Nemzetközi jelentőségűek és kötelezettségűek a Ramsari területek: Fertő–Hanság határon átnyúló ramsari terület hazai része és a Nyirkai- Hany – összesen 8 849 ha, a Fertő tavi Bioszféra Rezervátum – 12 627 ha, és a Fertő–Neusiedlersee Kultúrtáj Világörökség magyarországi része 23 052 ha.
A kezdés évei az ún. PHARE Program jegyében zajlottak. Az Európai Közösségek Tanácsa (Council of European Communites) 1989 decemberében indította el ezt a programot. Neve egy betűszó: Poland Hungary Assistance for the Reconstruktion of the Economy (Segély Lengyelország és Magyarország gazdaságának átalakításához), s ennek keretében – a környezetvédelemre szánt keretből – 1,4 millió ECU-t kaptunk arra a célra, hogy megépítsük az egykori Vasfüggöny helyén létrehozott nemzeti park infrastruktúráját. Ez az összeg abban az időben mintegy 140 millió Ft-ot jelentett.
1990 nyarán választottuk ki a leendő központ helyét. Sarród azért jött szóba, mert közelebb fekszik a madarakban gazdag területekhez, a pusztai élőhelyekhez, mint a többi település és közvetlen kijárási lehetőséggel rendelkezik a Hanság-főcsatornán keresztül a Madárvárta-öbölbe de – nem utolsósorban – itt van a Fertő-táj és a Hanság találkozási pontja is. Először a település Fő utcáján néztünk ki két egymás mellett álló, jellegzetes Fertő-vidéki házat (197a és b hrsz-úak), amelyek üresek voltak, és átépítéssel esetleg NP-központ is lehettek volna belőlük, de a PHARE-program irányítói ezt a javaslatot elvetették. Egy székház építésének helyeként fölmerült a Fertőd–Pomogy közti út mellett fekvő Peregház-domb is, amely nagyon szép környezetben fekszik, szinte szemben az északról érkező vendéggel, de távol van minden infrastruktúrától. Végül – Goda Mátyás tsz-elnök javaslatára – a sarródi Rí-ben (Rév) vettünk meg egy akác- és fűzerdőben lévő tisztást a körülötte lévő erdővel, a Kelemente-patak mentén. (Az alig észrevehetően lapos domb a lecsapolások előtt kis félsziget lehetett, ahol kiköthettek a révhajók, valószínűleg ebből az időből származik elnevezése.) Külterület ugyan, de közel van a falu, a közművek és a dolgozók bejárása szempontjából is szerencsés hely. Az elkövetkezendő években itt épült fel a Kócsagvár.
A PHARE program segítségével létesült még a Kócsagvár mellett egy helyi, népi építészeti elemeket mutató épület, a kutatóház Fertőújlakon, illetve a Hanság-főcsatorna zsilipjénél lévő Hidi major őshonos magyar háziállatok tartása és bemutatása számára. Emellett a program lehetőséget nyújtott az épületek bebútorozására, fölszerelésére, motorcsónakok, kenuk, kerékpárok és egy kisbusz vásárlására is.
Az épületek tervezője Koller József építész, a kivitelezést irányító mérnök Dr. Somfalvi György volt. A kiviteli terveket a Soproni Mestervonal Kft. készítette, s magát az építkezést a helyi, Fertődi Építő és Szolgáltató Rt. végezte. A Kócsagvár a szárnyépületekkel szinte bemutatja a Fertő-vidék népi építészetét, különleges faszerkezeteivel, nádtetejével a környék egyik legjellegzetesebb épületévé vált.
Nagy esemény volt az épületek fölszentelése 1993. okt. 25-én. A fölszentelést Koloszár György fertődi plébános végezte, az épületek fölavatását Dr. Gyurkó János miniszter. Az igazgatóság az új helyszínen másnap megkezdte működését.
Az évek során az igazgatóság sorra megvásárolta, átvette a védett területeken lévő, ill. a nemzeti parki munkát kiszolgáló épületeket, építményeket. Említésre méltók – a teljesség igénye nélkül – a következők: volt határőrségi magasfigyelők és csónaktároló, a vízi turizmusban nélkülözhetetlen kenutároló a Csárda-csatornánál, Lászlómajor mellett a Nádtelepen az istálló és a régi nádszövő üzem épülete stb.
Legnagyobb jelentőségű beruházás a védett területek megvásárlása volt, majd a napjainkban gyönyörűen fejlődő Lászlómajor megvétele, amellyel egy évtizedre megoldódott a mezőgazdasági háttér-infrastruktúra biztosításának gondja is. Hasonló jelentőségű, de sokkal látványosabb a vizes élőhely-rekonstrukciók létrehozása úgy a sarródi Nyéki szálláson és a Borsodi-dűlőben, mint a Nyirkai-Hanyban, mely utóbbi létrejötténél a hazai pályázati forrás biztosítása mellett a Holland Királyság anyagi segítsége volt kiemelkedően fontos, amiért hálásak vagyunk Gábor Dzsingisz úrnak, Hollandia Magyarországi Nagykövetsége mezőgazdasági tanácsosának.
Élőhely-rekonstrukció Fertőujlak környékén (fotó: Pellinger Attila)
Külön kiemelendő Fertőújlak-Mekszikópusztán a volt határőr őrs területének megvétele, az épület átvétele és belőle a „Csapody István Természetiskola és Látogatóközpont” létrehozása. Ezzel a létesítménnyel 2007-ben lett gazdagabb az Igazgatóság.
Megalakulásától kezdve a nemzeti park fő céljai közé tartozik az értékmentés. Ennek során menekültek meg a pusztulástól a rablóprivatizáció főbb célpontjai: a sarródi Lászlómajor, a volt fertőújlaki határőr őrs épülete, a határőrségi megfigyelő tornyok, a csónaktárolók, a korábbi nádgazdasági épületek, hansági majorok stb. Értékmentés valósult meg az újonnan létrehozott épületekkel is– pl. Kócsagvár, Fertőújlaki kutatóház, Hidi- major stb – példát mutatva a Fertő-menti népi építészet értékes elemeinek megőrzésére és felhasználására. Értékmentés az őshonos állatállomány létrehozása és fenntartása is.
Mára az egykor legeltetett, kaszált füves élőhelyek a felszántás, a cserjésedés és a tájidegen növények tömeges térfoglalása miatt veszélybe kerültek. Az Igazgatóság feladata lett a táj és az eredeti élőhelyek megőrzése, élőhely-rekonstrukciók segítségével az egykori állapot visszaállítása.
A gyeprekonstrukciók legfontosabb „eszköze” a legelő állat. Ennek megfelelően manapság mintegy 1200 magyar szürke szarvasmarha, 240 bivaly és 800 rackajuh járja a Fertő menti és a hanyi legelőket, s legelésével szorítja vissza a helyi, értékes növénytársulásokat veszélyeztető ún. özönnövényeket. Ezek az ősi magyar állatok a XX. század második felére már szinte kivesztek – a Rákosi érában tenyésztési irányelvekkel szinte irtották is őket – s úgy kellett a 90-es évek elején inenn-onnan összegyűjteni az induló tenyészállományaikat, nem egyszer a vágóhíd elől. Mindehhez biztosítani kellett az emberi és technikai erőforrásokat is. Mezőgazdasági géppark, gépkocsik, motorcsónakok stb. Mindez a helyi lakósság munkalehetőségét bővítette egy tucatnyi település határában működő, nagyterületű, természetvédelmi „állami gazdaság” formájában.
Egy nemzeti park történetét kiemelkedő események is gazdagítják. Az első két évtized folyamán – egy kivételével – a 10 környezetvédelemért felelős miniszter mindegyike járt a NP-ban. A közös, magyar osztrák nyitáson részt vettek a kormányfők. Külön megtiszteltetés volt Sólyom László köztársasági elnök 2006. évi és 2007. évi, valamint Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének 2008. évi látogatása.
A magas rangú politikusok látogatása mellett a nemzeti park életének nagy eseményei közé tartoznak a jelentősebb rendezvények, hazai és nemzetközi természetvédelmi szervezetek konferenciái. A sok rendezvényből kiemelkedő események pl. a Limnológiai és Vízimadárkutatási Symposium (Symposium on Limnology and Waterfowl) l994-ben, az Országos Búzaszentelő 1998–ban, az EURING közgyűlés (Európai Madárgyűrűző Központok Uniója – European Union for Bird Ringing) 2007-ben vagy a Fertő–Neusiedlersee Kultúrtáj Világörökség diplomaátadó ünnepsége 2002-ben. Ez utóbbi elismerést minden érintett község nevében a polgármesterek vehették át, és örültek a NP segítségével megérkezett újabb sikernek.
Felhasznált irodalom
Breuer Gy. (1937): Sopron megyei madárvárták. Soproni Szemle 1 (3–4). 173–187. p.
Csapody I. (1956 a): Természetvédelmi feladataink. Soproni Szemle 10 (2)., 166–170. p.
Csapody I. (1956 b): A soproni természetvédelem múltja, jelene és feladatai. Soproni Szemle 10 (3). 230–255. p.
Chernel I. (1989): Madártani kutatások a Fertő délkeleti részein és a „Hanyságban”. Sopron 55. sz.
Csörgey T. (1951): Széljegyzetek Rudolf Zimmermann Beitrage zur Kenntnis der Vogelwelt, Des Neusiedler Seegebites c. művéhez. Aquila 55–58. 1948–51. 159–160. p.
Faludi J. (1974): A Fertő-tó halfaunája, különös tekintettel az angolna és a fogassüllő gazdasági jelentőségére. Diplomaterv, Vadgazdálkodástani Tanszék EFE, Sopron.
Faragó S. (1977): A hansági túzoknépesség vizsgálata. Diplomaterv, Erdészeti és Faipari Egyetem, Erdővédelemtani Tanszék, EFE, Sopron 120–126. p.
Fászl I. (1883): Sopron madarai. A pannonhalmi Szt. Benedek Rend Soproni Kath. Főgimnáziumának „Értesítője” az 1882–83. iskolaévről, 3–31. p.
Festetics A. (1970): Einfluss der Beweidung auf Lebensraum und Tierwelt am Neusiedlersee. Zoologischer Anzeiger, Leipzig, Band 184. Heft 1/1
Győri J. – Gárdonyi Gy. (1957): Kócsaghírek a Fertőről. Aquila, 63–64. 1956–57. 262. p.
Horváth L. (1952): Ornithological Observations in the Alder Woods of the Hanság. Ann. Mus. Nat. Hung. 2. évf. 169–176. p.
Kárpáti B. L. (1979): A magyar Fertő madárvilága és ornitológiai kutatásának soproni vonatkozásai. Soproni Szemle 33 (4). 341–351. p.
Kárpáti L. (1982): A Fertő-táj madárvilágának ökológiai vizsgálata. Erdészeti és Faipari tudományos közlemények, 1982. (1). 111–203. p.
Kárpáti L. (1990): A Fertői Nemzeti Park tervezete. Kézirat, Sopron, 49.p
Kárpáti L. (1998): A Fertő-tó és környéke mint kultúrtáj.Műemlékvédelem, 42 (1). 8-12.p.
Kárpáti L. – Fally,J. (2012): Fertő-Hanság – Neusiedler See – See-winkel
Nemzeti Park. monografikus tanulmányok a Fertő és a Hanság vidékéről, Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. 419. p.
Mika F. (1962): Sopron város vizeinek halfaunája és a fertői halászat Szaktudás gazdasági jelentősége. Hidrológiai Tájékoztató, Budapest. 150–158. p.
Rakonczay Z. (2009): A természetvédelem története Magyarországon. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 429. p.
Schenk J. (1919): Az őstermészet kincseinek védelme magyar földön. Természettudományi Közlöny. 722. 211. 251. p.
Varga L. (1939): Hat év előtti osztrák vita a Fertő-tó sorsáról. Soproni Szemle 3 (3). 121–136. p.
Zólyomi B.(1934): A Hanság növényszövetkezetei. Vasi Szemle 1. 146–174. p.
