A kapuvári kórházban született 1950.december 15-én. Szülei: Ferenczi József és Honyák Katalin pedagógusok. A templom mögötti, úgynevezett tanító házban lakott a család 1962-ig, azt követően a szolgálati lakásból saját házba költöztek a Kossuth utcába. De az a 12 év, az igazi gyermekkor meghatározó volt ott a templom környékén, az édesapja által „kedves vég”-nek nevezett faluvégen. A környező házakban laktak földműves szülőkkel az iskolatársak, barátnők, akikkel a felső tagozat befejezéséig szoros kapcsolatban állt, ismerhette ennek az életnek minden pillanatát, a hétköznapokat, ünnepeket egyaránt. Művészlelkű gyerek volt, korán olvasott, sok időt töltött a könyvei között –és a környezet számos lehetőséget rejtett az elvonulásra, olvasásra. Közben érdeklődéssel figyelte szülei tanítói és népművelő munkásságát, s mint a legidősebb gyermeket, sokszor be is fogták szerepelni, vagy épp a házimunkában segíteni, – ezek a feladatok később nagy hasznára váltak.
Az általános iskola után a soproni Széchenyi István Gimnázium idegenforgalom-német tagozatán érettségizett 1969-ben. Rövid kitérővel –közben képesítés nélküli tanítónőként dolgozott. 1977-ben visszatért Sopronba és a Ciklámen Tourist Idegenforgalmi Hivatal munkatársa lett. Aktívan részt vett Sopron és térsége művészeti rendezvényein, később a Soproni Levéltárban és az AFIT könyvtárosaként (ezeket a képzéseket levelezőn végezte) lehetősége volt a helytörténettel is foglalkozni, valamint több neves költővel, festőművésszel baráti kapcsolatot kialakítani.
március 6-án házasságot kötött Rujavec Jenő technikussal, aki szervezői munkáiban is állandó segítője, támasza lett. Katalin rövid, első házasságából született fiát közösen felnevelték.
1992-ben szülei megalapították a sarródi művésztábort, mely nyaranta rendszeresen megrendezésre került. A festőművész-tanár édesapa 1993-ban váratlanul elhunyt, az édesanya vitte tovább a tábor szervezését. Sajnos Ferenczi Józsefné egészsége is megromlott, így Katalin lánya vette át a stafétát 2002-ben. Miközben a Sopron Plaza Galéria vezetőjeként is dolgozott, rendszeresen rendezett kiállításokat soproni művészek képeiből, valamint a tábor tagjai közül többen Ferenczi Katalin rendezésében és ajánlásával mutatkozhattak be első kiállításukkal. Az édesapjától örökölt művészi hitvallás vezérelte minden munkájában: „Mindenütt és mindenben az embert keresem, a tájban, a tárgyban, az emberben.” – Miután 2005-ben visszaköltöztek Sarródra, hogy édesanyját ápolhassa, lehetősége volt arra is, hogy szeretett szülőfaluja történetével, szellemi és tárgyi emlékeivel, azok megörökítésével foglalkozzon. Emléktáblát helyezett el Dr.Élő Dezső szülőházának helyén épült lakóházon, az iskola épülete előtt felavatásra került a Tanítóink emlékfája, rajta az 1848-ig visszamenőleg fellelt, itt tanított tanítók neveivel, a faluház előtt felszentelésre került a Mária kegyhely, valamit a fertődi iskola udvarán– az édesanyja nevében és kérésére – egy három kopjafából álló emlékhely kialakítása, rajtuk az elhunyt kollégák neveivel. Ezen famunkák Grubits János hidegségi fafaragó szobrász munkái, akivel a sarródi művésztábor változatlanul együttműködik, értékes programokkal, hagyományőrző napokkal.
Bevezette és pár évig vezette az adventi összejöveteleket a sarródi templomban, majd a szervezést átadta a népművelőnek.
2010-2018 a fertőszéplaki LÁTKÉP Szabadtéri Galéria művészeti vezetője, tematikus, a Fertő-part Világörökség értékeit bemutató, összefoglaló képanyaggal jelentkezett minden évben, a Ferenczi Művésztábor, a Soproni Képzőművészeti Társaság és az Alpok Képzőművészeti Társaság művészeinek alkotásaiból válogatva. Ebből a képanyagból válogatta később a sarródi falugaléria keretén belül a ma is látható alkotásokat.
A 2013-ban kiadott Sarród 700 monográfiában több írása olvasható. A Soproni Füzetek c. periodika 2007 óta közli kiállítás megnyitó szövegeit, egyéb írásait. Az „Emelj fel emlék” Alapítvány, melynek keretében kiváló, de már elhunyt pedagógusok életrajzát fogják össze minden évben egy-egy könyvben- külső munkatársa, több emlékírása megjelent, ill. segített az anyaggyűjtésben. A 2012-ben kiadott Salamon Nándor: Kisalföldi Művészeti Lexikon – munkatársaként tartja számon.
A soproni gyermekvédelmi központ volt utolsó munkahelye, majd 2007-ben nyugdíjba ment. 2016-ig vezette a sarródi művésztábort. A 2016-os táborzáró kiállításon átadta a táborvezetést a mindenkori helyettesének. Ezután már csak édesanyja ápolására koncentrált, aki a következő évben elhunyt. Ezekben az időszakokban is –otthonról – szívesen segített bárkinek, aki hozzá fordult, szervezésben, anyaggyűjtésben, szövegírásban, és ez így van a mai napig. Egészségi állapota miatt azonban már nem vállal nyilvános megjelenést. Minden érdemét összefoglalva 2017-ben Sarród Díszpolgára címet kapta. Mélyen meghatotta szülőfaluja elismerése. Vallja: Elkötelezettség nélkül nincs eredmény!
