Elfelejtett katonák – Légvédelmitüzér-kiképzés Sarródon

Most már kevesen emlékeznek rá, hogy az 1930-as évek második felében és a második világháború alatt a mi falunkban is volt légvédelmitüzér-képzés és lőgyakorlat. A mai nemzedékek erről nem is tudnak, és sajnos, a szakirodalmat átnézve, tanulmány sem készült kifejezetten az itt lévő gyakorlatokról. A Süttörön épült laktanyát is orosz (szovjet) laktanyának ismeri a jelenkor, pedig az az itt levő magyar katonáknak épült az 1940-es évek elején. Írásunk emléket állít azoknak a katonáknak, akik itt kapták a kiképzést, és innét kerültek a hadszíntérre vagy fontos objektumok, gyárak, hidak légvédelmére.

Összegyűjtöttük a környékbeli visszaemlékezéseket, emlékiratokat és a szakirodalmat, kutattunk a Hadtörténelmi Levéltárban, hogy képet alkothassunk az itt zajlott eseményekről.

Magyarországot az első világháborút lezáró békében súlyosan korlátozták fegyverkezésében, olyannyira, hogy önvédelmére sem lett volna képes. 1927. március 31-én a Nagykövetek Tanácsa hosszas vita után megszüntette a külföldi katonai ellenőrző bizottság működését, ezután az állandó ellenőrzések helyett alkalmi ellenőrzések lettek.

1927-ben a Koronatanács határozatot hozott a hadsereg és a légvédelem fejlesztéséről.

Az 1930-as évek technikai fejlődése nyilvánvalóvá tette a légierő jelentőségét a hadviselésben. Európában mindenhol fejlesztették a légierőt. Mivel Magyarországot korlátozták légiereje kiépítésében, a repülőgépek elleni védelem elsősorban a légvédelmi tüzérség feladata lett.

A trianoni békeszerződés előírta, hogy hadianyagot nem vásárolhatunk, ezért 1929-ben a Honvédelmi Minisztérium úgy döntött, hogy a svéd BOFORS Művek 80 mm-es légvédelmi ágyú licenszét vásárolja meg, és az ágyúk itthon, Diósgyőrben kerülnek gyártásra. Ez a típus a maga korában egy kiváló, több országban rendszeresített légvédelmi ágyú volt. Magyarországon a 29M jelzést kapta. Továbbfejlesztett változatai a 29/38M, 29/44M azonosító jelzésű ágyúk voltak.

Bofors 29M légvédelmi ágyú (1)

1932-ben a Honvédelmi Minisztérium speciális légvédelmi szakképzést rendelt el. A képzés tiszti lő-, távmérő-, és figyelőiskolát is tartalmazott. A képzések 8-12 hétig tartottak. Ebben az évben került sor az általános hadkötelezettség bevezetésére.

1933-ban megalakították az Országos Légvédelmi Parancsnokságot.

1936-ban rendszeresítették a hadseregnél a 40 mm-es 36M légvédelmi gépágyút, ennek feladata az alacsony és nagy szögsebességű célok leküzdése volt. Szintén a BOFORS cég licenszét vásárolták meg, és Magyarországon kerültek legyártásra. A MÁVAG Rt. gyártó cég később külföldi megrendeléseket is teljesített ebből a fegyvertípusból.

36M légvédelmi gépágyú tüzeléskor (2)

36M légvédelmi gépágyú, tele lőszerrel (3)

Az 1938-ban meghirdetett ún. „győri programban” a magyar kormány ütőképes hadsereg megteremtését tűzte ki célul nagy anyagi áldozatokkal.

E rövid történeti áttekintés után térjünk vissza régiónkba.

A szakirodalom eszterházai központi lőtérről és légvédelmi tüzérképzésről ír. Tudnunk kell azonban, hogy Eszterházán és Süttörön nem volt lőtér. Eszterházán a parancsnokság székhelye volt, melyet a kastélytól keletre, a Süttör felé lévő, a 20. század második felében fiúkollégiumként működő, a hercegségtől kapott épületben helyeztek el.

Az egykori Magyar Királyi Honvéd Légvédelmi Tüzér
Központi Iskola Tanosztály-parancsnoksági épülete ma (4)

Eszterházán a hercegség – amint egy emlékiratból tudjuk – az úgynevezett kocsmaház épületét, (ma Haydn-vendéglő és -söröző) adta át szállásul a katonaságnak.

Süttörön a templom mögött lévő Esterházy uradalmi major épületeit használta a katonaság. A kiürített és megtisztított istállókban, gazdasági épületekben szállásolták el a legénységet, a felszereléseket és az ágyúkat.

A süttöri temlom mögött leponyvázott légvédelmi gépágyúk a laktanya építése előtt (6)

Részlet a térség légvédelmi fejlesztéseiről szóló, a Honvédelmi Minisztériumban 1943. március 9-én felvett jegyzőkönyvből (7)

Később, az 1940-es évek elején, a háború alatt itt kezdett épülni a laktanya, amelyet a szovjetek csak 1956 után foglaltak le és bővítettek, addig a magyar katonaság használatában volt. A katonaság többi részét Süttörön, házaknál szállásolták el.

Eszterházától északra, a pomogyi út mellett, a peregházi uradalmi major lett a lőszerraktár. Elkerítették és állandó őrséget állítottak. A háború után az ott maradt lőszerek valahogy berobbantak. Napokig tartottak a robbanások, és égett a tűz a raktár helyén. Ezt követően a még ott maradt lövedékeket megsemmisítették.

A tulajdonképpeni lőtér Sarródon, Lászlómajorban és Fertő-széplakon volt. Mindkét esetben a lőirány a Fertő tó felé irányult. A katonai parancsnokság döntésében, hogy ide hozták a lőteret, vélhetőleg az volt a meghatározó szempont, hogy a lőgyakorlatok és a lőirányok lakatlan helyen, a Fertő tó felett legyenek. Később Fertőszentmiklóson is voltak ütegek, ezek lőirányát nem tudjuk.

A lőteret mindkét faluban, a falutól nem messze, északi fekvéssel alakították ki. Sarródon a Rév nevű út végén jobbra, a Kelemente-pataktól északra, az abban az időben legelőként használt területen, az úttól keleti irányban, kb. 1 km távolságra volt a lőtér. Itt voltak a már említett 29/M és 36/M rendszerű légvédelmi ágyúk. Fertőszéplakon körülbelül a mai Ady Endre utca végén voltak a 29M légvédelmi ágyúk, a Rákóczi utca végén pedig a gépágyúk. Ez a terület akkor még beépítetlen terület volt.

Sarródon kezdetben repülőgépek is voltak, amelyek valószínűleg célrepüléseket végeztek a mérési gyakorlatokhoz. Ezek részére tábori, ponyvával borított hangárokat építettek. A repülőgépek Bücker 131és Focke Wulf 56 típusúak voltak. Ez a „reptér” nem mindig volt használatban. Erba Odescalchi Sándor herceg emlékiratában (8) olvashatjuk a következőket: „Gyakorlataink színhelye a sarródi repülőtér volt, ha ugyan lehet nevezni repülőtérnek a helyet, ahol nem szálltak le és fel repülők, hanem a Fertő tó felett repültek, maguk után húzva a »célt«, melyre mi lőttünk ágyúinkkal.” A környező falvak öregjei is emlékeznek reptérre, nemcsak a sarródiak.

A repülők előteremtése nem volt könnyű feladat az országot érintő fegyverkezési korlátok miatt. Eleinte Caproni 97 és Heinkel gépekkel vontatták a célzsákot, ami a repülők mozgásának szimulációjára szolgált. Ezek a gépek viszont lassúságuk miatt nem tudták a harci helyzet gyorsaságát visszaadni, mivel ehhez 350-400 km/óra sebességre lett volna szükség. Később a 2. repülőezred szombathelyi I. bombázó osztálya küldött Junkers 86 típusú gépeket, melyek a célzsákot húzták.

Repülős és tüzér katonák Horváth Ferencné, szül: Bors Klára (balra) szülőházának udvarán (9)

Focke Wulf 56-os repülőgép (valószínűleg kényszerleszállás után) a sarródi legelőn (10)

Junkers 86 gép magyar felségjelzéssel

A műszerek és a felszerelések számára kisebb épületeket emeltek. Ezeket az épületeket az 1945-ös földosztás után az bontotta le, akinek éppen a földjére jutott. Így volt ez Fertőszéplakon is. Mérőműszereket helyeztek el Nyárosmajor környékén is (11). A nappali lőgyakorlatokat délelőtt tartották. Repülőgép vontatta célzsákokra tüzeltek, melyekkel a repülők a Fertőszentmiklóstól délnyugatra fekvő lesvári repülőtérről szálltak fel. A gyakorlat időpontját az akkori helyhatóság kihirdette. Arra az időre tilos volt azokra a földekre menni dolgozni, amelyek a lőirányba estek. A lelőtt célzsákok anyagából a helyiek ruhákat varrtak.

A lesvári repülőtér épületeinek alaprajza (12

Éjjeli lőgyakorlatoknál beüzemelték a fényszórókat. Sarródon ezeket a mai Ady Endre utcától északra, az ún. Kis-Séd nevű dűlőn helyezték el. Egy éjjeli lőgyakorlatot Magyarország kormányzója, Horthy Miklós is meglátogatott. Ezt a helyiek a látogatás után a katonáktól tudták meg.

1,5m átmérőjű Siemens-reflektor (13)

Az éjjeli gyakorlatok távolról jól láthatóak voltak, és a környék falvaiból is figyelték őket. Azért is volt ez látványos, mert a 29/M légvédelmi ágyú gránátjai a levegőben robbantak. A lövedékén lévő időzítő a gránátot megadott magasságban, a cél közelében robbantotta, repeszeivel találva el a célt. Ezek a robbanások, a reflektorok fényei és a 36/M gépágyúk nyomjelzős lövedékei a visszaemlékezések szerint érdekes látványt nyújtottak.

A 29M légvédelmi ágyú lövedékének időzítője

A gyakorlatok a térségben tavasztól őszig tartottak. A helyiek visszaemlékezései és a megtalált források szerint a székesfehérvári, miskolci, bajai, budapesti légvédelmi tüzér iskolaosztály katonái gyakorlatoztak itt.

A helyiek és a katonaság jól megvoltak egymással. A tisztek módosabb gazdák tisztaszobájában laktak, a legénység pedig pajtákban. Sarródon a tábori konyha Élő József (Goda Mátyásné sz. Szanyi Erika nagyapja) udvarában volt felállítva. Ezen a széles gazdatelken (ma Fő utca 9–10. szám) egy ház állt, később épült a 10-es számú ház.

Ételosztás Sarródon, Élő József udvarán (14

A képen a két civil, Élő József és felesége (15)

Fertőszéplakon a helyi nagyvendéglő (a mai óvoda) épületében volt a konyha. Simon Gyula házában (a ház helyén ma unokája, Horváth Béla háza áll) volt a napi parancskihirdetés. Irodát és gyengélkedőt (egészségügyi rendelőt) rendeztek be itt.

Háttérben Simon Gyula háza, a padon középen ülnek:
balról Élő Lajos és Simon Gyula (16)

Vasárnaponként a templomban külön mise volt a katonáknak. Hősök vasárnapján (május utolsó vasárnapja) a katonák ünnepséget tartottak és díszmenetben adtak tiszteletet a hősöknek. Fertőszéplakon és Süttörön is részt vettek a vasárnapi szentmisén.

A katonák élete pontos napirend szerint zajlott. Reggel kürtszó jelezte az ébresztőt, este 9-kor pedig a takarodót. Esténként jutott idő a szórakozásra is. A helyi futballcsapat focizott a katonákkal, barátságok, szerelmek szövődtek. Két helyi lány itt szolgáló katonához ment férjhez. Erba Odescalchi Sándor herceg így emlékszik a Sarródon töltött időkre: „Nem tudtam megérteni a két Tiszát (grófot), akik valóságos alkoholraktárat tartottak lakásukban, és minden nap autójukon valamelyik közelebb fekvő városba mentek egy-két tisztünkkel mulatni.” A herceg éppen az ellenkezőképpen élt. „(…) Egy sarródi család új, rendes házának magasföldszintnek nevezhető utcai szobájában laktunk.” (Élőék vagy Simonék háza? – a Szerzők) „(…) Titokban a falu másik helyén is béreltem egy szobát (amelynek a mi modern szobánkkal ellentétben még döngölt földpadlója volt), és ha megneszeltem, hogy vendéget kapunk, odamentem, hogy egyedül lehessek.” Itt írta ókeresztény tárgyú könyvét: „Mégis három évbe fog telni, míg elkészül és megjelenik a könyv, melyen itt dolgoztam, és amely ma is a kedvenc könyvem: A vakok látnak.”

1944-től megszaporodtak az ellenséges repülőtámadások.

Magyarország légoltalmi körzetei a háború alatt

Ebből az évből maradt fenn a Hadtörténelmi Levéltárban a tüzériskola Tűzharci napok nevű naplója, melyből megtudjuk, mikor lőttek az ellenséges amerikai és angol gépekre a sarródi lőállásokból. 1944. áprilistól novemberig 21 ilyen nap volt.

1944. július közepén a nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Tüzér Hadapród Iskola légvédelmi tüzér növendékei is itt gyakorlatoztak (18). Mivel a sarródi és a széplaki lőtér foglalt volt, egyes lőállások csak meghatározott ideig álltak rendelkezésre. Ágyúikat Petőházán állították fel, gyakorlatozásra (pl. célbemérés stb.), de tűzparanccsal, ha ellenséges repülőt látnak. Ekkor Bécs, Bécsújhely irányából olaszországi bázisukra visszatérő bombázókat lőttek le. A fertőszéplaki lőtérről is lőtték az ellenséges amerikai bombázókat. A fertőszéplaki ütegekre bombákat dobtak le, ame-lyek célt tévesztettek. A bombatölcséreket a helyi lakosság temette be. (A mai Rákóczi utca végén voltak ezek a bombatölcsérek.)

1944 márciusa után a térségben a németek lokátort is állítottak fel „Albatros” fedőnévvel (19). A lokátorok előtt ún. „fülelő”-ket használtak, a repülőgépek motorjainak hangját észlelték ezzel. Amint az 1944. szeptemberi névjegyzékből látjuk (a képen), Sarródon is volt ilyen készülék.

Goerz-féle légvédelmi fülelőkészülék (20)

Névjegyzék az 1944. szept. 17-én tűzharcot folytatott
katonákról, sarródi keltezéssel (17)

1945 tavaszán a front közeledtével az itt lévő alakulat nyugat felé vonult, felszereléseiket elvitték. A nem üzemképes repülőket felgyújtották. Az akkori repülőtér helyén elő is került egy Junkers 86 gép motorjának adattáblája és egy Bücker 131-es gép össze égett roncsa.

1945 tavaszán a szovjetek a sarródi legelőn lévő „repülőteret” a helyi lakossággal rendeztették, a mélyedésekbe téglákat hordattak, de a lesvári „reptérre” is vittek sarródiakat munkára. Azonban mégsem került sor a sarródi kifutópálya használatára.

Az 1945 után következő országvezetők, talán a nyugati határ közelsége miatt, megszüntették az itt lévő légvédelmitüzér-képzést. Ezzel véget értek a Fertő-parti lőgyakorlatok.

rváth Dori Nándor jóvoltából, aki a süttöri (Fertőd) dalárda tagja volt évtizedekig, megmaradt a légvédelmi tüzérek indulója. Sajnos, a dallamot nem tudtuk lejegyezni.

„Kék csillogás az égbolt,
Messze néz a két szemünk,
Kéklő messzeségből repülnek ellenünk.
Tűz hull reád az égből,
Tűzbe néz a férfiarc,
Száz halál, de mit se számít
Mind dicső a had.
Két karunk az ágyún,
Üsd, vasat ragadj,
Víg dalunk kiálltja, üsd!
Ne hagyd magad, előre!
Kél a messzeség ködéből,
Miránk ragyog a győzelem,
Szép hazám, teérted él
a légvédelem.”

Végezetül szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik emlékezéseikkel feltárták előttünk a múltat. Sajnos, már nincsenek mindannyian köztünk.

Sarródon (abc-sorrendben): Barcza Erzsébet, id. Élő László, id. Honyák Lajos, Horváth Béláné, szül. Simon Anna, Horváth Ferencné, szül. Bors Klára, Horváth (Tisza) Gyula;

Fertőszéplak: Baán Jenő, Locsmándi Alajos, Locsmándi Kálmán, Varga Lászlóné;

Fertőd: Horváth Dori Julianna, Horváth Dori Nándor, Kuslics Vince