Budapesten született 1917. január 21-én. A Képzőművészeti Akadémiát végezte, mestere Jaschik Álmos volt. Fiatal művészként közreműködött Óbuda római kori leleteinek feldolgozásában, valamint Jaschik Álmos mellett a Nemzeti Színház díszleteinek kivitelezésében is. Ösztöndíjasként külföldön tanulmányozta a 15–19. századi mesterműveket, majd a Budapest Műcsarnokban állított ki.
1948-ban emigrált családjával. Először Argentínában, majd Spanyolországban élt. Argentínában a legnagyobb kiadó vállalat munkatársaként főleg gyermekkönyveket illusztrált, valamint iskolák, közintézmények, kórházak őrzik nagyméretű freskóit.
Spanyolországban, Madridban több önálló kiállítása volt. Ismert restaurátorként, csendélet és portréfestőként dolgozott, de készített miniatúrákat, festett porcelánokat. Kiváló ikonfestő, a szép mívű vereteket is maga készíti.
1994-ben hazaköltözött családjával egy kisalföldi, határ menti faluba, Nyárligetre. Kiállítása volt Bécsben, Fertődön az Esterházy-kastélyban, Sopronban a Plaza Galériában és a Pannonia Galériában, valamint Sarródon több kollektív tárlat résztvevője. 2010-ben Sarródon, a Ferenczi Művelődési Házban került megrendezésre életmű kiállítása.
A nyárligeti templom főoltárképét, mely Mária életét ábrázolja, valamint a templom míves üvegdíszítését felajánlásból festette meg. A határon túli Alsópulya község Donatius-kápolnájában látható oltárkép, Krisztus mennybemenetele is gr. Crouy-Chanel Adél munkája.
Ugyancsak felajánlásból szívesen tanított német nyelvet a falu lakóinak.
Tagja volt a sarródi Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábornak. Madách Imre Az ember tragédiája c. drámáját fia, Pablo Grosschmid fordította spanyolra, a 2010-ben megjelent kötetet gr. Crouy-Chanel Adél illusztrálta kitűnően, magas színvonalú grafikai jelenetekkel.
A Crouy-Chanel család történelmi kutatások alapján az Árpád-házi királyok leszármazottjai. A művésznő férje, a már korábban elhunyt Dr. Grosschmid István ügyvéd egyenes ági leszármazottja Madách Imre testvérének, Madách Pálnak, unokatestvére a világhírű írónak, Márai Sándornak és az ugyancsak világhírű filmrendezőnek, Radványi Gézának.
A házaspárnak két gyermeke született, Mária szintén művészi hivatást választott operarendezőként, Pál pedig többnyelvű tolmácsként dolgozott.
2010-ben elkötelezett és példaértékű emberi tartásáért, a településért önzetlenül végzett magas színvonalú művészi és szellemi tevékenységéért Nyárliget Díszpolgára címmel tüntették ki.
Gr. Crouy-Chanel Adél festőművész Sopronban hunyt el 2013. március 31-én, húsvét vasárnapján, életének 96. évében.
Lelki üdvéért kegyeleti emlékmisét mutattak be a nyárligeti templomban 2013. április 6-án, amelynek keretében a falu volt plébánosa, Szabó József kanonok szeretetteljes szavakkal emlékezett meg a művésznőről és búcsúzott a hívek nevében is.
Gr. Crouy-Chanel Adél hamvait Csesztvére, a Madách kúria temetkezési helyére szállították, ahol szűk családi szertartás után végső nyughelyére helyezték elhunyt férje és fia mellé.
Emlékét őrzi a 2012-ben kiadott Salamon Nándor művészeti író által szerkesztett Kisalföldi Művészeti Lexikon. Részletesebb életrajza a 2015 évben megjelent Soproni Füzetekben is olvasható.







