A Sarródi Polgárőr Egyesület Története

Szerző: 

Papp Gyula

A Sarródi Polgárőr Egyesületet a 2000-es évek közepén alapította meg néhány lelkes lakos, és Sarród Község Önkormányzata. A kezdeti 15-20 fős taglétszám az óta is tartja magát, bár a tagok nagy része már kicserélődött. Az egyesület elnöke kezdetben Gyimesi József volt, tőle az elnöki teendőket és a szervezési feladatokat Gréger Szabolcs vette át. Az egyesületvezetést napjainkban is ö látja el, két alelnök segítségével (Barcza Attila, Papp Gyula). Az egyesület legfőbb támogatója a helyi önkormányzat, de jelentős támogatásokra is sikeresen pályázott, melyeket a megyei illetve az országos szövetség írt ki. Az egyesület szorosan együttműködik a Soproni Rendőrkapitánysággal, esetenként közös járőrözési feladatokat is ellátnak. Ezenkívül a településeinken megtartott rendezvények biztosítását is ellátják, valamint figyelemmel kísérik a településen megjelenő idegenek tevékenységét, és szükség esetén fellépnek ellenük.

Az egyesület az Országos Polgárőr Szövetség tagja.

Fiatalokból, önkéntes tűzoltókból és polgárőrökből álló csapat, a 2013-as nagy dunai árvíz idején önkéntes munka közben Balról jobbra: Németh István, Gazdag Ádám, Horváth Ádám, Kerling Attila, Papp László, Szabó Marcell

Fiatalokból, önkéntes tűzoltókból és polgárőrökből álló csapat, a 2013-as nagy dunai árvíz idején önkéntes munka közben Balról jobbra: Bors János, Kóbor István, Szerencsi Gergő, Németh György, Németh István, guggol: Módos József

    Van olyan ismerőse akit
    érdekelhet?

    Küldjön neki egy ajánlást

    Kérjük válassza ki ezt az ikont: szív.

    Hasonló fejezetek