Szülőhelye, gyermekkora Sarródhoz, a Fertő menti faluhoz kötődik, ahol szorgalmas paraszti család biztosította számára a tanulás lehetőségét. Édesapja, Károly bácsi (1895–1989), nagy teherbírású ember volt, aki felnőtt korában is gondoskodással vette körül fiát. Egy fedél alatt laktak a Fő utcai házban. Testvére József (1922–1944) a II. világháború áldozata lett. Édesanyja Horváth Veronika (1900–1973).
Elemi iskoláit, a polgárit és a tanítóképzőt Sopronban végezte. Oklevelének kézhezvételétől tanított: 1950–1952 Veszkény, 1952– Tőzeggyár majd Cirák, 1954– Mekszikópuszta, a jelenlegi Fertőújlak pályája kezdetének állomásai. A mekszikói iskola határzáron belül volt. Naponta, hóban, fagyban, kerékpárral, majd később motorral tette meg az utat munkahelyére. Később, 1965-ben a kapuvári járási tanfelügyelet révén a Fertődi Állami Általános Iskola tanára lett, ahol történelem és magyar irodalom, nyelvtan tantárgyakat tanított magas színvonalon.
Első találkozásunk során 1971-ben egy törékeny, de rendkívül szívós, következetes kollégát, egyben igaz barátot ismertem meg. Nagy szakmaisággal rendelkező, felkészült tanárként a tanítványait is partnerként fogadta el. Megtanította mindenkinek azt, amire szüksége lehet. Azoknak, akik továbbtanultak magas mércét állított, és még többet foglalkozott velük. Alapelve volt a mindennapi helytállásra és a becsületes életre nevelés.
Több nemzedék emlegeti jó humorát, barátságát, hiszen tanítványait szívből szerette. Megbecsült, igazi tanítóként tisztelték kollégái, a gyermekek szülei és a barátai. Gyakran megjelent szabad idejében a törzshelyén, az ún. Művészben, ahol hosszasan elmélkedhetett az akkori kor problémáiról. Ez az időszak a Kádár-rendszer elejétől a közepéig értendő. Jól ismerte a Rákosi időszak fájdalmait. A magyar történelemnek részese volt, nem csupán könyvből, hanem szívéből tanította.
Mint kolléga, igazi pedagógus volt. Óráira minden alkalommal felkészülten, pontosan érkezett. Követelményeit mindig a tanulók képességeihez mérte, ebben következetes volt. Gyakran jósolta: „meglátod, az élet igazolni fog, ebből a fiúból jó szakember lesz!” Fontos volt számára, hogy sikerélményt adjon, de tudta azt is, ezért dolgozni kell.
Tanári diplomáját a Pécsi Tanárképző Főiskolán munka mellett szerezte meg, diplomamunkáját a sarródi földosztásról írta. Személyes kapcsolataira támaszkodva a dolgozat témáját teljes mértékben feldolgozta. Kiváló minősítést kapott.
Tanítás mellett szívesen leült zongorájához, és mások szórakoztatására is kedvenc nótáit játszotta. A nagyemlékű Bognár Gergely barátommal sokszor meglátogattuk. Szinte minden közösségi rendezvényen aktívan részt vett. Segítette kollégáit a felkészítő munkában, akár iskolai vagy közösségi rendezvényről volt szó.
Az 1983-as év váratlan fordulatot hozott. Egy szerencsétlen bokasérülést követően trombózist kapott, és éppen a neve napján váratlanul eltávozott. Édesapja túlélte mindkét fiát.
Temetésén Dr. Orbán Géza néhai kollégánk búcsúztatta, az utolsó útjára kísérő hatalmas tömeg előtt: „Galambszíved, amelyet édesanyádtól örököltél, örökre itt hagyott bennünket.”
Emlékét és nevét az eddig eltávozott kollégák nevei között az özv. Ferenczi Józsefné tanítónő által állíttatott kopjafa őrzi a Fertődi Általános Iskola udvarán.
Galambos Imre személyében Sarród község egy nagy tudású és szeretetreméltó, igaz pedagógust veszített el.
