Sarród első említése a középkori oklevelekben hétszáz évvel ezelőttre, 1313-ra datálható. Élő Dezső kutatásai szerint a következő változatokban fordul elő Sarród neve a különböző okiratokban: „Saro(l)d, Sarud, Saruld (1313), Soruld (1334, 1356, 1359), Sorud (1386, 1418), Sarod (1420), Sarould (1432), Sarold (1467), Sarród (XVII. sz-tól)” (Élő, 1937).
A település nevére több magyarázat adódik. Élő Dezső a „Sár” szavunkból vezeti le, ami a falu egykori közvetlen környékének lápos-mocsaras vidékére utal. Ugyanő azt sem tartja lehetetlennek, hogy a sarló szavunkból ered, a nád, gyékény, sás aratására gondolva (Élő, 1937). Kiss Lajos ugyanakkor tulajdonnévből származtatja az elnevezést (Kiss, 1988). Ezt a verziót erősíti az, hogy Menandros bizánci protektusra és történetíróra hivatkozva Chanteclair többször említ egy Sarod – latinul „Sarodius”-ként lejegyzett – nevű magyar követet, aki többször megjelent a bizánci udvarban a VI. sz. derekán a bizánci–perzsa háborúk során (Chanteclair, 1609).
Desericius a magyarokról szóló, Attila korától Szent István király államalapításáig felölelt – latinul Pesten megjelent – összefoglaló nagy történeti munkájában szintén „Sarodius” magyar követre vonatkoztatva hivatkozásként jelzi, hogy „Sarody Hunno Scythicum vocabulum, bodie quoque Hungaris notum”, azazhogy egy hun–szkíta kifejezésről van szó, amelyet a magyarok máig ismernek (Desericius, 1760). Így valószínűsíthető, hogy a honfoglalás során itt, a fertői és hansági mocsár- és lápvidék találkozásánál egy Sarod nemzetségbeli vezető szervezte meg az ország védelmét szolgáló gyepűrendszert, nevét adva a településnek is.
Hétszáz év nagy idő, sok-sok generáció képviselői óvták, gyarapították falunkat, élték dolgos hétköznapjaikat, ünnepeiket, és osztották meg örömeiket vagy olykor bánataikat egy összetartó, hagyományőrző közösségben ez idő alatt.
Különösen hosszú ez az idő a tekintetben is, hogy a településünk határában korábban végzett régészeti ásatások alapján bizonyosra vehető, hogy az elmúlt néhány ezer évben a kőkorszaktól kezdve a későbbi korokon át egészen napjainkig folyamatosan itt élt és él az ember. Az első kezdetleges telepek nyomai csakúgy megtalálhatóak, mint a római kori villa maradványai, illetve a kora középkori épületek és régi temető emlékei.
Büszkeséggel tölt el bennünket, sarródiakat az, hogy több ezer év egymásra rakódó kultúrájának örököseiként – túlélve vérzivataros századokat – vihetjük tovább az életet itt, a Fertő mellett lévő kis falunkban, hűen megőrizve kereszténységünket és magyarságunkat, immár a Világörökség részeként.
A régészeti emlékek azonban nem köthetőek konkrét dátumhoz, csupán letűnt korokhoz. Ugyanakkor mindig módunk van arra, hogy egy pillanatra megálljunk és visszatekintsünk a mögöttünk hagyott századokra.
Felhasznált irodalom
Chanteclair C. (1609): Excerpta delegationibus ex Dexippo Athen. Eunapio Sardiano, Petro Patricio et Magistro, Prisco Sophista, Malcho Philadelphensi, Menandro Protectore, Paris, 220 p.
Desericius J. I. (1760): Liber V. Cujus Pars I. Complectitur Filios, Et Reliquias Attilae; Pars Alter Potior, Hunnos Abaros; Pars III. Potissima, Hungaros Usque Ad Nativitatem Auspicatissimam D. Protoregis Et Apostoli Stephani Sanctorum Posterorum Genearchae. Eitzenberger Nyomda, Pest, 61. p.
Élő D. (1937): Sarród monográfiája. Országos Széchenyi Szövetség, Budapest, 7–8 p.
Kiss L. (1988): Földrajzi nevek etimológiai szótára II. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 465 p.
