Ajánlás

Tisztelt Olvasó!

„Bár a legújabb levéltári kutatások eredményeként korábbról is került elő írásos anyag, az első hivatalos írásos emlékek 1313-ból származnak Sarródról. Így ettől az évtől számítjuk településünk történetét. A Sarród fennállásának 700. jubileumára megjelent könyv megírásával, összeállításával szerettünk volna ízelítőt adni az elmúlt évszázadok és jelenkor történéseiből. Hét évszázad eseményeit nehéz és emberpróbáló feladat volt feldolgozni. A könyvet olyan emberek írták, akik aktív részesei a település minden-napjainak.”

A 2013-ban megjelent első kiadást e sorokkal ajánlotta a kedves olvasó figyelmébe Turi Lajos polgármester.

A könyv kiadása óta eltelt 12 év, ami nem nagy idő, de településünk életében annyi dolog történt, és annyi új információ látott napvilágot, hogy ez indokolttá tette a könyv újbóli, javított, bővített kiadását.

Miért is érdemes elolvasni ezt a könyvet?

Mert a benne található anyagok segítségével megismerhetik ennek a csodálatosan szép településnek a múltját, és a jelenét.

A könyvet elolvasva pedig kedvet kaphatunk ahhoz, hogy aktívan formáljuk a jövőjét!

Sarród Község díszpolgára, Fekete József Nem nagy falu című versével kívánok Önöknek tartalmas időtöltést az olvasáshoz!

NEM NAGY FALU

Ismerősen cseng a neve sok ember fülében,
Azoknak, kik jártak már a Fertő közelében
Vagy akik az Esterházy-kastélyt látogatták,
Hogy hol fekszik szülőfalum,
azt is megtudhatták.
Nem nagy falu, csak kis község,
de neve jól ismert,
Hű lakóit dicséri a sok virágos kiskert.
S akinek a kastélyt látni ezután lesz módja,
Ne sajnálja fáradtságát, nézzen át Sarródra.
E kis falu nevelt engem, melyre büszke vagyok,
Őseim is valamennyen színtiszta magyarok.
Itt éltek és itt haltak meg, itt is porladoznak,
Szeretteim sírhalmai mindig visszahoznak.

Sarród, 2025. január 31.

Papp Gyula
polgármester

    Van olyan ismerőse akit
    érdekelhet?

    Küldjön neki egy ajánlást

    Kérjük válassza ki ezt az ikont: szív.

    Hasonló fejezetek

    Editorial Foreward

    Editorial Foreward

    The Fertő Region has been a meeting point of peoples, languages and cultures for thousands of years. Sarród is part of this beautiful landscape. The exact date of its foundation is still a secret of the past, but according to written documents the village has existed for more than 700 years. For me, Sarród is not just a village, it is my homeland and has been home to my family for generations. The love of Sarród has been a dominant part of my life since childhood. Its history is also an eloquent testimony to the great things that can be achieved by working together.

    Elolvasom
    Vorwort des Herausgebers

    Vorwort des Herausgebers

    Die Landschaft Neusiedler See gilt seit Jahrtausenden als Treffpunkt von Völkern, Sprachen und Kulturen. Ein Teil dieser herrlichen Gegend ist Sarród, dessen genaue Gründungszeit noch zu den Geheimnissen der Vergangenheit gehört, laut schriftlichen Dokumenten ist schon jedoch ein über 700 jähriges Dorf. Für mich bedeutet Sarród nicht nur einen Ort, sondern auch meine Heimat und Wohnort meiner Familie seit Generationen. Die Liebe zu Sarród ist ein prägendes Element meines Lebens seit meiner Kindheit. Seine Geschichte bewährt vorzüglich, welche großartigen Taten man mit Zusammenhalt erreichen kann. Dazu möchte auch ich mit aktiver Teilnahme an dem Gemeinschaftsleben beitragen.

    Elolvasom
    Szerkesztői Előszó

    Szerkesztői Előszó

    A Fertő-táj népek, nyelvek, kultúrák találkozópontja évezredekóta. Ennek a gyönyörű tájnak része Sarród, melynek pontos ala-pítási dátuma még a múlt titka, de írásos dokumentumok alapján már több mint 700 éve létező falu. Sarród számomra nem csupán egy település, ez a szülőföldem, és egyben családom lakóhelye generációk óta. Sarród szeretete gyermekkoromtól kezdve életem meghatározó része. Története is ékes bizonyíték arra, hogy összefogással milyen nagyszerű dolgokat lehet elérni.

    Elolvasom