Pokker Mihály (1887 – 1951)

Fertőszéplakon született, 1887. szeptember 29-én. Édesapja Pokker János ács, a falu bírója is volt negyedszázadon át. Tizenhat gyermeke született két házasságából (első felesége meghalt), a negyedik volt Mihály. Mint eminens tanuló, gyermekként kistanítóként tevékenykedhetett az iskolában, majd a tanítói hivatást választotta. Miután anyanyelvi szinten beszélt németül, Boldogasszonyba (Frauenkirchen, Ausztria) került kántortanítói állásba. Itt megnősült, 1913. augusztus 26-án, felesége Millián Anna Terézia, aki sajnos egész életében betegeskedett, gyermekük nem született. Az első világháborúban 1914–1918 között megjárta Szerbia, Doberdó, Galícia és Odessza poklait. Majd hazatérte után azt kérte, hogy olyan, a boldogasszonyi iskolához legközelebbi helyre helyezzék, ahol van orgona. Miután megsebesült, a soproni kórház tüdőosztályán ápolták, itt olvasott a sarródi iskolaszék pályázatáról, melyet sikeresen megnyert. Szülőfaluja, rokonsága közelsége segítette a felépülésben, de meghagyta tanítványainak, hogy a tüdőlövésben elhunyt bajtársak emlékére a látogatások alkalmával mindig vigyenek be egy szál szegfűt a kórházba.

A hivatalos iskolai munkák, valamint a kántori feladatok mellett Pokker Mihályra várt az a nemes feladat, hogy gyógyítsa a Trianon okozta sebeket, nemes és lelkesítő célokkal vezette az ifjúságot, a legénységgel helytörténeti, régészeti kutatásokba kezdett, számtalan színdarabot rendezett, dramaturgiát készített, gyékényfonást tanított, minden családdal külön foglalkozott. Mindezek mellett cikkeket írt, verseket minden alkalomra, sőt meg is zenésítette őket. Sokoldalú, rendkívüli tehetségű ember volt. Szervezte az ünnepségeket, betanította az új templomi énekeket, a szertartásokhoz szükséges körülményeket biztosította, előfizetett több újságra, szaklapra, melyeket aztán szívesen kölcsönzött a környékbeli kollégáknak, de a tehetséges tanítványoknak is, pld. többek között Fekete József sarródi költő ezért is nagy hálával emlékezik rá. A falu könyvtárát is Pokker Mihály vezette. A keresztelések, esküvők, temetések lebonyolításában is közreműködött. Minden temetésre megható, személyre szóló verset írt. Részvétnyilvánításkor legtöbbször átadta a családnak az egyetlen kéziratot, így szórva szét kincseit szeretett faluja népének! Úgy a saját könyvtárából, mint a falu könyvtárosaként is szívesen adta tanulmányozásra a könyveket. Képes volt összefogni és erős kézben tartani a falu minden korosztályát.

Az iskolák államosítása után, 1950-ben ment nyugdíjba, Sopronba költöztek, ahol felesége rövidesen meghalt. A hálás sarródiak megkísérelték visszahívni szeretett főtanítójukat, de ő, ahogy szokott, versben válaszolt: „Könnyeimet erdei föld issza, ne hívjatok, nem mehetek vissza, ide köt a feleségem sírja.” Sokat járta a soproni erdőt, tűzifát gyűjtögetve, megfázott, a kétoldali tüdőgyulladással már nem tudott megbirkózni, 1951. április 27-én Sopronban elhunyt. Amikor szóba kerül a régi tanítójuk, volt tanítványai így emlegetik: „az áldott emlékű Pokker Mihály főtanító úr”.

A sarródi iskolával egybeépített, ún. tanító-lakás, ahol Pokker Mihály és felesége lakott, ma is áll, külső házfalán emléktábla őrzi a kiváló pedagógus emlékét. Fekete József költő így emlékezik egy szép versében: „Arca évről-évre fényesebben ragyog, / Példás életének követője vagyok.”

A Pokker-házaspár a soproni Szent Mihály temetőben alussza örök álmát. A sírkövet a hálás sarródiak állíttatták. A sírt Pokker Mihály féltestvérének lánya, szül. Nagy Terézia a férjével, Iliás Józseffel váltotta meg, majd ide temetkeztek lányukkal, Iliás Andreával, aki jelen sorok írójának egyik kedves barátnője volt, aki Pokker Mihályt a sarródi katedrán követő tanítványból lett tanítónő, Honyák Katalin lánya. Így kapcsolódik a múlt a jelenhez, így biztosítva van a sírhely állandó látogatása is.