Címke: falutörténet

  • A Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor története

    A Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor története

    A sarródi, Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábort 1992-ben alapította Ferenczi József festőművész és rajztanár feleségével, sz. Honyák Katalin tanítónővel, a polgármesteri hivatal támogatásával. A tábor céljait a következőkben határozták meg: megörökíteni a Fertő-táj érintetlen varázsát, a Fertő-part még megmaradt építészeti remekeit, az itt élők ősidők óta folytatott háziipari munkáját, az eszközöket, az életmódot, a hansági hangulatot, az Esterházy-kastélyt és környékét, a fertőszéplaki dombot ölelő házsorokat, a Sarród község történetéhez, történelméhez kapcsolódó emlékeket. Nagyon fontos cél még az ún. amatőr és a képzett művészek közötti közeledés, a tehetségek gondozása és az azonos érdeklődésű nemzedékek találkozása. Ferenczi József korai halála után 1993-tól felesége szervezte, vezette 2002-ig. Az első tíz évben egyhetes turnusban, a fertődi kertészeti technikum kollégiumában kaptak helyet, 2003-tól pedig a sarródi Park Vendégház, illetve a felújított, átépített kultúrház adott otthont a táborlakóknak, mely 2008-ban az itt dolgozó Ferenczi pedagógus házaspár tiszteletére a Ferenczi Művelődési Ház nevet kapta. Majd Katalin lánya vette át a táborvezetést. Szervezőtársa a falu volt népművelője és a család barátja, Hetlinger Júlia tanárnő. A művészeti képzéshez neves művészeket hívtak.

    Művészeti vezetők, illetve művésztanárok: Ferenczi József, Molnár Róbert, Horváthné Török Bernadett, Czanik Ferenc, Szepes Péter, majd 2003-2014-ig Fejér Zoltán festőművész. 2015-2016-ig Borbély Károly, 2017-től Rozmán Zoltán festőművészek a tábor művészeti vezetői.

    Tanárként: Grabner József, Sz. Nagy Sándor, Barabás László, Tolnay Imre, Ámon László, Pál György, Szűk Norbert, Nagy Miklós, Keskeny Ildikó, Setény Gyöngyi, Pálfy István „Putyu”, Pálfy Julianna, Lesták J.Hunor, Beöthy Élő Hajnalka, Rozmán Zoltán, Pósa Ede, Dorosmai Erzsébet, Csizmadia István, Rennerné Tóth Mária, Hoffmann Henrietta, Szücs-Szabó Sándor, Tóvári Tóth István, Puli Horváth Ferenc, Závory Zoltán festőművészek, valamint Hefter László, Balogh Eszter üvegfestészet, Veres András, Csiszár János nyomatok, Navratil Emese porcelánfestő, Márkus Barbara kreatív foglalkozások, Kutas László szobrászművész, Sulyok Gabriella Munkácsy-díjas grafikusművész, Richly Zsolt Balázs Béla díjas animátor, Terdik Szilvia festőművész, Borbély Károly festőművész, Kleinheincz Magdolna festőművész, Grubits János fafaragó, Fazekas Sándor gyökérszobrász, Hopp Erzsébet népművész és még sokan mások.

    Szakmai előadások: Szemadam György, Sinkó István, Kovács Alajos iparművész, Horváth Endre fotóművész, Fersch Attila ornitológus, Dr.Tóbiás Imre pszich.főorvos, Kanczler Balázs szociológus, Salamon Nándor művészeti író.

    Témák: elsősorban Sarród, az Esterházy- kastély és környéke, a Fertő- part Világörökség falvai, Nagycenk, Sopron, Fertő tó, külföldön: Kismarton, Bécs, Rust (ahol dolgoztunk és múzeumokat is látogattunk) Halbturn, barokk kastély.

    Dunántúli házak, templomok, életmód, hagyományőrző festés, rajzolás, szerszámok, életképek, portré, akt, álló és mozgó emberábrázolás, csendéletek, városképek, mandalafestés, festés zenére, köztéri szakrális és emlékszobrok, növényvilág (Csapody Vera-emléknap) mindenekelőtt a Fertő–Hanság Nemzeti Park gazdag témavilága.

    Technikák: elsősorban akvarell, majd pasztell, akril, olaj, grafika, tus, diópác, pittkréta, szén, selyemfestés, batikolás, nád- és lúdtoll, tempera, üvegfestés, kerámiafestés, kollázs, montázs, ikonfestés, linómetszet, viasz, szitanyomat, tűzzománc, agyagozás, üvegmozaik, dróthálós grafika.

    2003-tól az addig egyhetes tábor 10 naposra bővült. Ebből hét nap a képzőművészeti, 1 nap a hagyományőrző foglalkozás, melyet első napként az utóbbi időben mindig a hidegségi Grubits pajtában rendeznek meg, melyet Grubits János fafaragó művész alakított ki kifejezetten a térségben rendezendő hagyományőrző és művészeti rendezvények, foglalkozások céljára. 1 nap a kreativitás- és/vagy 1 nap a személyiségfejlesztő nap. Így azok az érdeklődők is eltölthetnek velünk egy kis időt, akik nem foglalkoznak művészettel, de szeretnének egy jó kis csapathoz tartozni.

    Szinte minden este a társművészeteké: esti rendszeres programjaink: lírai zenei est, költői est, filmklub, színházlátogatás, ún. hálaadó est, de rendezünk táncestet, szabadtéri sütögetést és falubemutató sétákat is.

    Tábornyitó és táborzáró kiállításaink vannak. Tábornyitó egy-egy művész önálló bemutatkozása, a táborzárón pedig a táborban készült alkotásokat kollektív tárlat keretén belül mutatjuk be, minden rendezvényünk kulturális műsorral gazdagítva, melynek keretében már ismert előadóművészek, ill. tanítványaik lépnek fel. Ezen kívül a tábor jegyében egész évben rendezünk, nyitunk meg kiállításokat tábortagjainknak, ill. felkérésre. Kapcsolódtunk a hegykői Tízforrás Fesztivál rendezvényeihez, minden évben két kiállítással.

    Táborunkba a 14. életévtől lehet jelentkezni, minden korosztály megtalálható. Ezen belül diákok, önképzett alkotók, rajztanárok és képzett művészek. A legidősebb táborlakónk már túl van a 80. évén.

    Lehet bejárni, itt aludni, naponta háromszori étkezést biztosítunk a fertődi Gránátos étteremben.

    Lehet egy-egy napra, egy egész hétre vagy végig jönni. Minden lehetséges, van, aki egy bizonyos technikára jön, van, aki egy bizonyos művésztanártól akar tanulni. A legtöbben végig velünk vannak, hiszen táborunk nemcsak a tanulást, szorgos munkát, de egy nagyon szép környezetben eltöltött családias hangulatú nyaralást is jelenti sok tábortagunknak. A legfontosabb szempont: érezzék jól magukat. A mi táborunk Ferenczi József művészi hitvallása után „emberkereső” tábor, ahol az alkotók olyan figyelmet kapnak, melyet a művészek, az emberi lelkek ajándékai megérdemelnek. Hála Ferenczi Józsefnének, aki életben tartotta és tovább vitte a tábort, valamint, hogy ezt a hozzáállásunkat mindig értékelték, minden évben 50-60 fő jön hozzánk.

    A tábor 2012-ben ünnepelte alapításának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a tábor tagjai által írt könyv is megjelent, Ecsettel írt történet címmel. Van saját honlapunk és Facebook oldalunk. 2013-ban megalapításra került a Ferenczi Művészeti és Értékőrző Egyesület, melynek keretében a Fertő-part Világörökség falvainak kulturális és értékőrző tevékenységét együttműködéssel tartalmasabbá szeretnénk tenni.

    Forrás

    Ferenczi Józsefné, táboralapító és táborvezető
    Rujavecné Ferenczi Katalin, táborvezető
    Hetlinger Júlia, szervező

  • „Népkultúra” a József Attila Kultúrotthontól a Ferenczi Művelődési Házig – fejezetek egy közösségi színtér életéből

    „Népkultúra” a József Attila Kultúrotthontól a Ferenczi Művelődési Házig – fejezetek egy közösségi színtér életéből

    1937-ben Élő Dezső így határozza meg monográfiájában a sarródi népkultúra megfelelő formálását:

    „A nép szellemi színvonalának emelésére az iskola és az iskolán kívüli népnevelés hivatott. Sajnos manapság a nemesebb szórakozás háttérbe szorul, helyét a nemkívánatos korcsmázás, kártyázás, kuglizás veszi át, nemesebb szórakozás a gyerekek és a fiatalság színműelőadásai. A legtöbb szabadidő sajnos a korcsmáé, ahol a kártya egyre jobban megmételyezi a fiatalokat. Meg kell állítani ezt a romlást. Vezetőt, néppel törődő és azért dolgozni tudó apostolt kérünk közénk. Papot, szakembert, aki minden idejét a népnevelésre szenteli”.

    Lassan egy évszázad is eltelt azóta, amikor Élő Dezső ezt a szigorú kritikáját megfogalmazta. Mint könyvében írta és minden leírt szava is ezt sugározta, nem rossz szándék vezette, hanem a szeretet, hogy lássuk meg mielőbb hibáinkat, hogy azok megismerése után jó úton haladhassunk a szebb jövő felé.

    Lássuk, a Ferenczi Művelődési Ház életének leírásán keresztül, hogyan sikerült mindezt megvalósítania az utókornak.

    A leírás megkezdése előtt szükséges néhány fogalom tisztázása, hogy megtudhassuk, hogy a mai társadalom életében miért fontos a közművelődés, a mostani „vezetőknek” és a kultúrában dolgozóknak mi a feladata, és hogy hol történik mindez a településünkön, és mindez hogyan találkozik a lakosság szórakozási és kikapcsolódási igényeivel.

    „A közművelődést: a magyar kulturális kormányzat olyan személyiség-, közösség- és társadalomfejlesztő programnak tekinti, amely a polgárok aktív közösségi művelődésén alapul. A magyar közművelődés ma is egy a nemzet jövőjével, mert a közművelődésben a kultúra épít nemzetet”.

    „A közművelődés: olyan ön- és társadalomfejlesztő tevékenységrendszer, amelyben a művelődésszervezés, felnőttoktatás, kultúraközvetítés végső célja és tartalma az életminőség javítása és a humán erőforrás fejlesztése. Újabb keletű elterjedése (az 1960-as évektől, de döntően az 1970-es években) a népművelés fogalmának és koncepciójának meghaladásához kötődik. A népművelés ugyanis az iskolán kívüli művelődési tevékenység felvilágosító jellegét, művelő funkcióját hangsúlyozta, ahol döntő szerepe volt az ismeretek átadójának. A közművelődés viszont az állampolgárok és közösségeik művelődésben való aktivitását hangsúlyozza, tehát egyre inkább arról van szó, hogy nemcsak a népművelők művelik a népet, hanem a polgárok művelik önmagukat, a közvetítő rendszer (így többek között a népművelők, művelődésszervezők) segítségével is.”

    A fogalom magyarázatból kitűnik, hogy évtizedekig a tanító, a kántortanító, a népművelő, sőt kezdetben a művelődésszervező volt az ismeret átadója, ma már az alulról jövő kezdeményezések generálója, segítője inkább, igazi közösségfejlesztő.

    „Művelődésszervezés: Az egyének, a társadalmi rétegek, csoportok művelődését segítő szakmai tevékenység. Alapfeladata a célközönség értékei és érdekei szerinti és ezeket a szolgáltató értékrendjének megfelelően fejleszteni kívánó művelődési tartalmak és formák szervezése; figyelemmel a társadalmi együttélés normáira.

    Célja az iskolarendszeren kívül megvalósuló, általános és szakmai ismeretek átadása, a személyiség és a közösségi cselekvés fejlesztése, a rekreáció elősegítése, az egyéni és közösségi alkotótevékenység támogatása és fejlesztése, személyes bemutatkozási lehetőségének megteremtése.

    A művelődésszervezés olyan szakma, olyan kulturális foglalkozás, amely a fenti tevékenységek megvalósítását szolgálja. Segíti az értékek megőrzését, közvetítését; a művelődési szükségletek alapján, az egyének és az egyes társadalmi csoportok érdekei és érdeklődése szerint látva el feladatát.”

    „Közösségi színtér: A helyi lakosság közművelődési tevékenységét szolgáló önkormányzati fenntartásban vagy közművelődési megállapodás alapján működtetett, erre a célra épített vagy alkalmassá tett és üzemeltetett, az adott településen rendszeresen működő, nyitva tartó létesítmény (helyiségegyüttes, épület).”

    A sarródi kultúrház (közösségi színtér) 1962-ben épült és került átadásra. Igazgatója Ferenczi József volt haláláig, 1993. július 8-ig. Ő volt, aki a József Attila Kultúrotthon nevet adta neki és ezzel a névvel működött egészen 1993-ig, amikor szétszedték, kibővítették és az emeleten szolgálati lakásokat alakítottak ki, illetve itt kapott helyet a helyi postahivatal és az orvosi rendelő is.

    A Ferenczi Művelődési Ház

    A régi kultúrházban 8 helyiség volt, előtér, raktár, könyvtár, ifjúsági klub, nagyterem, mozi vetítő, fiú- és leányöltőző. A nagyterem végében a színpad állt. A férfi és női mellékhelyiségek az udvaron kaptak helyet.

    A nagyteremben folytak a próbák, majd az előadások. Itt lépett fel először a Micimackó bábegyüttes Ferenczi Józsefné vezetésével, aki az iskola és nemcsak a sarródi, hanem a környező falvak gyermekeit is befogta ebbe az izgalmas előadásba. A darabokat maga írta vagy dramaturgiát készített ismert mesékből, történetekből, a bábok is saját tervezésű figurák voltak, melyeket el is készített. Nagy sikerük volt itthon és külföldön egyaránt, még a Magyar Televízió is felvette őket.

    Minden állami és egyéb társadalmi ünnepségre itt került sor. Gyakorlatilag mindig pezsgett az élet a kultúrház körül! Költői estek, földművelési- és kertészkedési előadások, tanácskozások, névadók, esküvők, anyák napja, pedagógus nap, gyermeknap, búcsúi, vagy Katalin bálok, színházi előadások, mindezeket a Ferenczi házaspár szervezte, készítette elő és vezette le.

    Fekete József költői estje a régi kultúrház nagytermében

    Ferenczi József vezette a könyvtárt is. Hetente két alkalommal volt kölcsönzés, illetve helyben lehetett olvasni az újságokat és a szakirodalmat, lexikonokat. Később a könyvanyagot lecserélték egy jobb állagú kiadásra, keménykötés vagy ún. sorozatkötés, mint pl. Jókai-, Gárdonyi-, Móricz- és Mikszáth-kötetek, de a népszerű indiántörténetek is beszerzésre kerültek (Cooper, Karl May).

    A könyvtári anyag elsősorban az egypárti, praktikus használatnak megfelelően állt össze: kötelező olvasmányok, az iskolások és a Dolgozók Iskolája felnőtt tanulói részére, politikai szakkönyvek, melyeket a politikai követelmények diktáltak. Különféle kertészeti, barkácsolási és szerelési szakkönyvek, lexikonok, útleírások, kézimunka és szakácskönyvek, de a magyar és világirodalom remekei is kölcsönözhetőek voltak, általában az ún. filléres kötésben. Külön polcokon az ún. gyermekkönyvek, a mesék, illetve az Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO) szerinti szakirodalom, melyet nem lehetett kölcsönözni, csak a könyvtár helyiségében tanulmányozni, illetve azokból jegyzetelni, és ezek voltak a különböző szakkönyvek.

    Pár újság is járt a könyvtárba, mint pld. az Asszonyok (ez a havilap egy orosz Nők Lapja-féle magazin volt, magyarra fordított kiadásban, sok fotóval, művészeti oldalakkal!, riportokkal) a Népszabadság (szinte kötelező volt megrendelni), a Szabad Föld, és a gyermekeknek a Pajtás és az úttörő és kisdobos kiadványok, melyekből a soron következő ünnepségeket is ki lehetett tölteni.

    Ferenczi József feleségével, szül. Honyák Katalinnal egész életükön keresztül minden lehetőséget megragadtak, hogy a közművelődést szolgálják, minden alkalommal, legyen az társadalmi ünnep vagy bármely megemlékezés, mindig a legnagyobb tisztelettel voltak az ünnep és az ünnepelt iránt.

    1993-ban kezdődött az átépítés, a könyvtárat Ferenczi József halála után felesége vette át, amit először is átköltöztettek a volt tanítói szolgálati lakás egyik szobájába.

    1994–1996-ban dr. Németh László vezette a kultúrházat és a községi könyvtárat, 1997 januárjától új népművelő, Hetlinger Júlia vette át a három település közművelődési és könyvtári feladatainak ellátását.

    Hetlinger Júlia beszámolója ezekről az évekről

    Sarród, Fertőújlak, Nyárliget települések könyvtárai hetente több alkalommal álltak az olvasni vágyók rendelkezésére. A könyvtárakban megtörtént – a soproni könyvtár szakembereinek közreműködésével – a leltározás és a selejtezés is. A kötetek száma ezt követően fokozatosan gyarapodott, és ennek következményeként a településeken élő fiatal és idősebb korosztály is szívesen járt könyvtárba.

    A sarródi művelődési házban kapott helyet a község könyvtára, ahol az olvasóhelyiségben kulturált körülmények között lehetőség nyílt a könyvek, illetve folyóiratok helyben történő olvasására is. Az olvasók életkorát, érdeklődési körét, ízlését, az iskolai követelményrendszert figyelembe véve folyamatosan gyarapodott a könyvállomány.

    A könyvtárba zömében általános iskoláskorú gyermekek jártak, de megfordultak óvodások, és középiskolások is használták a könyvállományt egy-egy házi feladat elkészítésének segédleteként. A felnőtt korosztály is szép számmal kölcsönzött könyveket.

    A nyitvatartási időt a látogatók szabadidejéhez igazítva határozta meg a könyvtáros.

    Lehetőség volt könyvtárközi kölcsönzésre is, sokszor kértek Fertőújlakról, Nyárligetről a sarródi könyvtárban megtalálható kötetet.

    A könyvtári kölcsönzések és a helyben történő könyvtárhasználat jó lehetőséget adott a közművelődési tevékenység kiszélesítésére, különféle programok szervezésére, éppen ezért a könyvtári- és közművelődési tevékenység szorosan összekapcsolódott.

    Ferenczi Józsefné, Katica néni nyugdíjba vonulása után is folyamatosan segítette a szakmai munkát jó tanácsaival, építő ötleteivel.

    A művelődési ház fontos feladata a településen élő emberek művelődési, szórakozási lehetőségeinek kielégítése volt.

    A helyi érdeklődés folyamatosan formálta a művelődési ház arculatát, a közművelődési programkínálatot.

    A szabadidős szokások jellegének átalakulását követve a helyi közművelődési tevékenység is igyekezett a helyi szükségletekhez alkalmazkodni.

    Az intézmény nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minden rétegnek és korcsoportnak szolgáltasson. Változatos és igényes lehetőségeket biztosított az óvodás, iskolás és felnőtt korosztály szabadidejének hasznos eltöltéséhez. Ezekben az években tovább fejlődött az addig kiépített jó kapcsolat a helyi óvodával, a környékbeli települések iskoláival, a szomszédos önkormányzatok és térség közművelődési intézményeivel, könyvtáraival, a helyi termelőszövetkezettel, a Fertő–Hanság Nemzeti Parkkal és a fertődi Porpáczy Aladár Kertészeti Szakközépiskolával.

    Közművelődési feladat az állami ünnepek – március 15-e, augusztus 20-a, október 23-a – és a jeles évfordulókhoz kapcsolódó rendezvények – farsang, anyák napja, gyermeknap, idősek napja, mikulás, karácsony – megszervezése. Mikuláskor gyermekelőadások voltak, meghívott előadókkal (Kincses Színház Budapestről, Garabonciás Együttes Csornáról).

    A lakosság igényeihez alkalmazkodva ismeretterjesztő előadásokat (Fertő–Hanság Nemzeti Park munkatársai, Hajnóczy Domokos gazdajegyző, Bujna Ferenc Fertődről) – egészségmegőrző programokat (dr. Vajna Péter) –, a gyermekek számára szünidei programokat biztosított. Fontos feladat volt a fiatalok egészséges életmódra való felkészítése, szabadidejük hasznos eltöltésének biztosítása.

    A délutánonként, hétvégén, iskolai szünetekben szervezett programok segítséget nyújtottak a szülőknek abban, hogy a gyermekek és a fiatal felnőttek tartalmasan, vidám hangulatban töltsék szabadidejüket: kirándulások a Fertő-parton és Fertő–Hanság Nemzeti Park területén, filmvetítések a könyvtárban, kézműves foglalkozások, sport- és asztalitenisz versenyek, farsangi-, anyák napi-, mikulás- és karácsonyi játszóházak, gyermeknapi rendezvények.

    Az értékmegőrző, értékteremtő és értékközvetítő tevékenységek is egyaránt fontos szerepet kaptak a településen: szalontánc tanfolyam és azt követő koszorúcska (Fodor Anita Sopronból), néptánc oktatás gyermekeknek (Szalai Katalin Fertőszéplakról) és felnőtteknek (Benke Éva, Péter László Szanyból), májusfaállítás, locsolás, a Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor évenkénti megrendezése, amelynek keretein belül hagyományőrző és kézműves foglalkozások voltak minden korosztály számára.

    Hagyománnyá váltak a jótékonysági bálok a településen (óvoda, sportegyesület, tűzoltó egyesület számára), amelyek főként a farsangi időszakban és novemberben, Katalin napkor kerültek megrendezésre. A falunapok és a búcsúi rendezvények is sok látogatót vonzottak.

    1996-ban kezdődött a németországi Sarrod településsel a testvérkapcsolat kiépítése. Varjas Endréné polgármesterrel karöltve a népművelő, Hetlinger Júlia is aktívan bekapcsolódott a szervezőmunkába. Akkor még évente voltak a találkozások, mindig nagyon tartalmas és sokszínű program várta a Magyarországra érkező sarrodiakat.

    A magyarországi Sarródon élő vendégfogadó családok egy része a német barátaikkal történő könnyebb kommunikáció érdekében német nyelvtanfolyamon vett részt a kultúrházban. Gróf Crouy – Chanel Adél Nyárligeten élő festőművész önzetlenül ajánlotta német tudását településünk polgárainak, és lelkiismeretesen, hónapokon keresztül oktatta a német nyelvet kezdő és haladó szinten nemcsak Sarródon, hanem Nyárligeten is.

    A téli időszakban a kultúrházban női torna is volt a fertőszentmiklósi testnevelő (Horváth Szalai Zoltánné) irányításával.

    Igény jelentkezett színházi előadások látogatására, így a népművelő koordinálásával több család is bérletet váltott a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ előadásaira. Ezen alkalmakkor láthattuk többek között Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság, Csiky Gergely: A nagymama, J. Strauss: A cigánybáró, Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című darabjait.

    Népművelői feladat volt a Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor szervezésében való aktív közreműködés is. Akkor még a fertődi Porpáczy Aladár Kertészeti Szakközépiskola Kollégiumában zajlott a 7 napos tábor. A település minden lakója ingyenesen látogathatta a tábori rendezvényeket. Ősszel és karácsony előtt rendszeresen szerveztünk Ferenczi Józsefné Katica nénivel a sarródi kultúrházban festményvásárokat, kiállításokat a táborban készült alkotásokból.

    A nagyrendezvények szervezésekor Sarródról sokan ajánlkoztak, hogy szívesen segítenek az előkészületekben, így önkéntesek is segítették a népművelő és a Polgármesteri Hivatal munkáját.

    Népművelői feladat volt a pályázatírás is. Több nyertes pályázattal büszkélkedhetett a település abban az időben. Többek között a nagyrendezvényekre, és a minden évben megrendezett művésztáborra kapott támogatást Sarród.

    A település nagyrendezvényei (a teljesség igénye nélkül)

    április 24-én Sarródon került megrendezésre az Országos Búzaszentelő ünnepség. A búzaszentelés a határ, a búza- és gabonaföldek megáldása, mely a keresztény liturgia szerint történt.

    Ez a rendezvény a sarródi önkormányzat és a nemzeti park együttműködésének szép példája volt, ahol a televízió és a rádió nyilvánossága előtt magyar, német és horvát nyelven tartottak ökomenikus szentmisét több száz népviseletbe öltözött fiatal és ezernyi hívő jelenlétében.

    Mise az országos búzaszentelőn a Kócsagvárban

    A rendezvény körmenettel kezdődött, az ökomenikus tábori misét követően a búzaszentelő ünnepség az Angyali-szobornál zajlott. Délután a kultúrház udvarán felállított színpadon hagyományőrző együttesek szórakoztatták a körülbelül 2000 fős közönséget (többek között a szanyi Bokréta Néptáncegyüttes, a vitnyédi Énekes Lenke Hagyományőrző Néptánc Együttes, a Kapuvár Néptáncegyüttes), majd a napot jótékonysági bál zárta.

    szeptember 25. A sarródi Napköziotthonos Óvoda fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepség, amely egyben jubileumi találkozó is volt, ugyanis meghívót kapott az óvoda addigi valamennyi dolgozója és óvodása. Az intézmény óvodásai és a falu általános iskolásai szolgáltattak kulturális műsort a résztvevőknek.

    a Millennium éve, az államalapítás ezeréves évfordulója. A „millenniumi év” 2000. január 1-től 2001. augusztus 20-ig tartott. A millenniumi ünnepségek keretében mindhárom településen felavatták a Millenniumi Emlékparkot (ezen kívül a Hősök szobrát Fertőújlakon, a Millenniumi Emlékkeresztet Nyárligeten), valamint ebben az évben Magyarország minden települése –többek között Sarród is-ünnepélyes keretek között átvette a Millenniumi Emlékzászlót.

    A Millenniumi év alkalmából rendezték meg az országban a „Kultúrával a Nyugat Kapujában” című fesztiválsorozatot, és az Arrabona 2000 vetélkedőt, amelyekre sarródi gyermekeket is beneveztünk.

    Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor minden év nyarán.

    Az alkotótábor a pedagógus Ferenczi-házaspár hagyományteremtő gondolata alapján, a sarródi Polgármesteri Hivatal támogatásával 1992. évben kezdte meg működését. A Ferenczi-házaspár alapította a tábort. Ferenczi József volt a művészeti vezető, felesége Katica néni pedig a tábor szervezője.

    Ferenczi József a következő évi tábornyitás előtt, 1993 júliusában váratlanul elhunyt.

    Ezt követően a művészeti vezetést Molnár Róbert, sopronhorpácsi festő-tanár, a tábor szervezését pedig özvegye, Ferenczi Józsefné vette át. Népművelői feladat volt a tábor szervezésében való közreműködés. A művésztábornak ebben az időszakban a fertődi Porpáczy Aladár Kertészeti Szakközépiskola Kollégiuma adott helyet. Az akkor 7 napos tábor mindennapjait áthatotta Ferenczi József szellemisége, melyet özvegye, Katica néni továbbörökített, és a tábortagok meg is értették azt: „Mindenütt és mindenben az embert keresem, tájban, tárgyban, emberben.”

    Sokszínű és pezsgő közművelődési élet folyt azokban az években Sarródon, mivel nagyon sok általános iskolás korú gyermek volt a településen. A könyvtári- és közművelődési programok, a települési ünnepek és a rendezvényekre való készülődés, valamint az egyéb programok összekovácsolták ezt a korosztályt, mély baráti kapcsolatok szövődtek, és ez az összetartás napjainkban is ugyanúgy megvan köztük, miközben fiatal felnőttekké váltak.

    2003-tól Sarród Község Önkormányzat új, akkor már művelődésszervezőt alkalmazott, akinek a meglévő jól bevált rendezvények mellett feladata lett egy új közösségi színtér kialakítása és működtetése, a Sarródi Tájházé is.

    Rendezvény a tájház udvarán

    2008-ban a sarródi képviselőtestület kezdeményezésére, a megújulása óta névtelenül működő művelődési ház felvette a Ferenczi Művelődési Ház nevet, méltó emléket állított ezzel a festőművész, rajztanár–tanító házaspár munkásságának.

    2009-ben a ház elnyerte az Integrált Közösségi és Szolgáltat Tér címet, mely a további fejlesztések és egy egészen más elveken megvalósuló közművelődés lehetőségét teremtette meg. A célja a vidéki lakosság megtartása érdekében a helyben elérhető alapszolgáltatások körének bővítése, minőségének és hozzáférhetőségének javítása többfunkciós szolgáltató központok létrehozásával, ennek végső kialakítása akkor, forráshiány miatt nem valósult meg, de mint fejlesztési lehetőség továbbra is fenn áll.

    Napjainkban a művelődési ház színtere a település egyéni (esküvő, születésnap, ballagási, bérmálkozási ebéd, házassági évforduló…) és közösségi (nemzeti ünnepek, bálok, falunap, mikulásvárás, falukarácsony) ünnepeinek, rendezvényeinek. Nagytermében rendszeresen indulnak különböző tanfolyamok, láthatóak kiállítások. Itt tartanak cirkuszi- és bábelőadásokat, játszóházat, táncházat, ének, tánc- és zenepróbákat, ismeretterjesztő, szórakoztató előadásokat. Itt zajlanak a különböző egyesületek összejövetelei, közgyűlések.

    Innen indulnak a kirándulások, de itt fogadják a településre érkező vendégeket, ez a fő helyszíne a Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor színvonalas táborainak és egyéb nagysikerű rendezvényeinek.

    Fontosak a különböző vásárok, mert mint minden kistelepülésen, nagyban hozzájárulnak az áru ellátáshoz.

    A sarródi Községi Könyvtár élete most is szorosan összekapcsolódik a Ferenczi Művelődési Házzal, nemcsak azért mert az épületében működik, hanem a közösen megvalósuló rendezvényekkel, fejlesztésekkel is. Pl. megújuló nagyteremben (festés, padlócsere, sínrendszer, tároló rendszer, függönyözés) tartja a könyvtár a nagyobb rendezvényeket, játszóházat, kiállításokat.

    A könyvtár 2012 decemberétől a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében működik, a szolgáltatást a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára nyújtja. A könyvtár vegyes gyűjtőkörű, a szépirodalomtól az ifjúsági irodalmon át a szakirodalomig terjed az állománya, több ezer kötettel rendelkezik. Szolgáltatásai közé tartozik a kölcsönzés (könyv, újság, folyóirat), az ingyenes internethasználat, könyvtárközi kölcsönzés, helyben használat (olvasóterem), rendezvények, kiállítások, előadások, tanfolyamok szervezése.

    Az új közösségi színtérként működő Sarródi Tájházról külön fejezetben szólunk, itt most csak felsorolásszerűen említjük az ott folyó közművelődési munkát:

    • előadások, kiállítások, fesztiválok, témanapok, témahetek, világörökségi napok (pl. halászatról, viselet, hímző, fotó…) szervezése, nyári napközis táborok, erdei iskolák programjainak biztosítása, szervezése
    • hagyományápolás, hagyományőrzés
    • részvétel országos programokban (Múzeumok Éjszakája, kulturális örökség napok)

    A falu közössége és a falu élete a XXI. századra gyökeres változáson ment keresztül, eltűntek a közös munkák (pl. cséplés, kalákamunka), ritkán ülnek már kint az utcán az emberek, kevesen állnak meg beszélgetni egymással, kevés a találkozási lehetőség.

    Sarród kulturális életének fejlődésében, változásaiban pedig jól látszik, hogy a különböző közösségi élmények tették és teszik élővé a falut, tartják össze a közösséget, ettől válik élhetővé ez a kis település. Nagy a felelőssége a mindenkori közművelődésért felelős személynek, személyeknek, települési elöljáróknak, hogy felismerjék és őrizzék a kultúra és a művelődés ezen megtartó erejét, a falu fejlődésének zálogát.

    Felhasznált irodalom

    A Magyar Közművelődés Szakpolitikai Koncepciója, 2012. Élő D. (1937): Sarród monográfiája. Országos Széchenyi Szövetség, Budapest, 80–82. p.

    Közművelődési Fogalomtár (minőségfejlesztési és pályázati munkaanyag), Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közművelődési Főosztály, Erikanet (2008–2012).

  • Élő Anna (1912 – 1980) – Sütő Károly (1916 – 1999)

    Élő Anna 1912. augusztus 4-én Sarródon született, oldalági rokona Dr. Élő Dezsőnek. Édesapja az első világháborúban hősi halált halt. Édesanyja a két gyermekét egyedül nevelte fel. Tanítói diplomáját a soproni tanítóképzőben (Orsolya Rend) kapta meg. Sástelekre került tanítani.

    Sütő Károly 1916. augusztus 22-én Szegeden született. Édesapja árvízvédelmi-szabályozási állami tisztviselő, vízmester. Édesanyja háztartásvezető, 3 gyermekük született. 1919-ben Nagyszentmiklósra került a család az apa áthelyezése miatt. A tanítóképzőt Marosvásárhelyen végezte. 1939. szeptember 1-jén Temesváron kezdett tanítani, addig hivatalnokként, magántanítóként tevékenykedett. 1942. május 18-án Sásteleken vezető tanítói kinevezést kapott.

    A közös élet kezdete: „Iskola születik Nyárosmajorban”

    Sütő Károly és felesége, Élő Anna 1944. szeptember 25-én Sarród községbe költöztek. Pár hónapos sarródi tanítás után 1945. november 26-án Nyárosmajorba kerültek.

    A Soproni Tanfelügyelőségtől megbízást kaptak, hogy a herceg Eszterházy tiszttartójának rezidenciájából iskolát alakítsanak ki a major gyermekei számára.

    Az iskolát a „semmiből” szervezte, indította a fiatal, lelkes pedagógus pár. A majorban élő családok szinte minden tagja segédkezett a munkálatokban.

    A kis kastélyból 2 szobás szolgálati lakás és egy tanterem lett, ahol váltott tanítás folyt 8 osztállyal, 66 tanulóval 1–4., illetve 5–8. osztályok összevonásával. Délelőtt az alsós tanulók Sütő Károlynéval, délután a felsős gyerekek tanultak Sütő Károly irányításával. A tanterem meghosszabbításával kicsi kápolna is épült, így a vasárnapi szentmisén résztvevők az iskolapadokban ültek.

    Sütő Károly hatalmas energiával, tenniakarással, szeretettel fogott munkájához. Ebben a munkában felesége támogató segítségére mindig számíthatott, akit szintén kiváló pedagógusként emleget az utókor.

    Hamar tudatosította diákjaival, hogy egy összevont iskolában nagyon fontos az otthoni tanulás, a szorgalom. Tudta motiválni a gyengébb képességű tanulókat is. A tananyag elsajátítását megkövetelő, de mindig igazságos pedagógusok jó kapcsolatba kerültek a diákokkal, a szülőkkel, a falu lakosaival.

    A tanulói létszám növekedésével bővítették az iskolát. Szükség volt még több pedagógusra is. Az új pedagógusokkal a Sütő házaspár jó munkakapcsolatot alakított ki.

    Az 1960-as években a felnőtteknek is lehetőségük volt a dolgozók általános iskolájának esti tagozatán a 8 osztály elvégzésére.

    Sütő Károly a pedagógusi munkáján kívül jelentős szerepet vállalt és töltött be a település életében. Kezdeményezte az illetékes hatóságoknál a község névváltoztatását Nyárosmajorról Nyárligetre. Sokat tett a sport, a kulturális élet, a gyerekek, a felnőttek szabadidős tevékenységének szervezésében. Könyvtárat vezetett. Feleségével együttműködve egy- és többnapos kirándulásokat szervezett szülőknek, gyerekeknek. A tanulókkal különböző versenyeken vett részt számos szép eredménnyel. Irodalmi színpad, tánccsoport is működött az irányítása alatt. A rendezvények növelték a falu összetartó erejét, a színdarabokat a környék falvaiban is bemutatták. A téli szünetek idejére sem maradtak magukra a diákok. Ilyenkor asztalitenisz-, sakkbajnokságokat bonyolítottak le. Éveken keresztül kiemelkedő eredményeket ért el az általa vezetett labdarúgócsapat a környező települések bajnokságain.

    Fontosnak tartotta a szülők ismereteinek a bővítését is. Megindította a „Szülők iskolája” előadássorozatot. Igazi közösséggé formálta a települést, amelynek lakói bármilyen ügyes-bajos problémájukkal fordulhattak hozzá. Rendkívüli közösségi ember volt. Az évek során a társadalmi élet aktív szereplője. Nevéhez fűződik az 1954-ben alakult vöröskeresztes csoport. Támogatta a tűzoltó egyesület létrehozását. A falu határain túl is aktív volt. Sarródon, Fertődön, Kapuváron működő szervezetek tagja, elnöke volt.

    • A Fertődi ÁFÉSZ igazgatósági tagja
    • A Fertődi Sport Klub elnökhelyettese
    • A Sarródi Haladás MGTSZ sportkörének elnöke
    • Fertőd Közös Községi Tanácsa tanács- és VB-tag
    • Járási tanácstag
    • Járási Tanács Egészségügyi és Művelődési Állandó Bizottságának tagja, majd elnöke

    Munkája elismeréseként számtalan oklevelet, kitüntetést kapott úgy szakmai, mint társadalmi vonatkozásban:

    • Oktatásügy Kiváló Dolgozója
    • Kiváló Tanító
    • Kiváló Úttörővezető
    • Kiváló Határőr
    • Szövetkezeti mozgalom jubileumi emlékérem
    • Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója

    Szervezésével Nyárligeten 1970-ben új kultúrotthon épült, ahol a könyvtár, valamint az orvosi rendelő is helyet kapott. Az építkezés során az egész falu közreműködött a munkálatokban. Megismétlődött az a példamutató összefogás, mint 25 évvel előtte az iskola építésénél.

    Sütő Károlyné a nyugdíjkorhatár elérése után még 10 évig tanított a nyárligeti iskolában, majd Sarródra költöztek. A költözködés után is megmaradt a jó kapcsolat a lakossággal. Mindig szeretettel fogadták őket.

    A Sütő házaspár nyugdíjazásával egyidejűleg az 1977/78-as tanévben megtörtént a nyárligeti iskola körzetesítése, amit kénytelenek voltak tudomásul venni a község lakói.

    Sütő Károly, mint nyugdíjas pedagógus 1991. június 30-ig dolgozott. Szívesen hívták a környék iskoláiba tanítani: Fertődre, Agyagosszergénybe, Fertőszéplakra, Fertőszentmiklósra.

    Két gyermeket neveltek (Gyöngyi, Julianna), akik – talán a szülői példa hatására – szintén a pedagóguspályát választották.

    1997. augusztus 17-én Sarród Község Képviselőtestületének határozata alapján Sütő Károly a „Nyárliget Díszpolgára” kitüntető címet kapta meg.

    1999. november 4-én hunyt el. Földi maradványait a sarródi temetőben az 1980-ban elhunyt felesége mellé helyezték örök nyugalomra.

    Nyárliget valamennyi lakója, volt diákja a tiszteletadás, a megbecsülés, az elismerés legnagyobb formáját kifejezve 2005-ben a nyárligeti művelődési ház (Kultúrotthon) intézményének névadójául Sütő Károly volt tanítót választotta, hogy emlékét örökre megőrizze.

    „A nyárligeti iskola 33 éve” kiadvány méltón emlékezik meg a Sütő házaspár pedagógusi tevékenységéről, példamutató magatartásáról.

    2009-ben a győri Hungaro-Dalton Pedagógiai Innovációs Egyesület kiadásában megjelent „Sok fény maradt utánuk” Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében c. könyvben megjelent Sütő Károly életrajza, munkássága.

    Ez a visszaemlékezés csak töredékét tudja bemutatni a 33 év történéseinek, de alkalmas arra, hogy visszavezesse a volt diákokat azoknak az éveknek a varázsába, melyeket átéltek.

    Egy volt diák visszaemlékezései: „Én nagyon örülök, hogy ennek az iskolának a tanulója lehettem, hiszen megfelelő tudást, emberséget, becsületességet, szorgalmat és felebaráti szeretetet tanultam és kaptam. Utólag is hála és köszönet érte!”

  • A sarródi óvoda története

    A sarródi óvoda története

    Az általános iskola 1973-ban történt Fertődre körzetesítése után pár évvel a szülők és Deák Jánosné (akkori sarródi lakos) művelődési felügyelő összefogásával a Fertődi Nagyközségi Közös Tanács óvodát avatott Sarródon. 1974. szeptember 15-én szerény ünnepség keretében Szalay Sándor tanácselnök adta át az intézményt 33 fő kezdő gyereklétszámmal. Berendezés és költségvetés nélkül kezdődött meg a nevelő-oktató munka, két óvónő, Horváth Gizella és Frolyó Lászlóné vezetésével. Horváth Gizella sarródi születésű volt, Győrből hívták haza, ahol már két évet dolgozott egy jól felszerelt óvodában főiskolaitanulmányai befejezése után. Frolyó Lászlóné képesítés nélküliként a délutános óvónői feladatokat látta el. Kezdetben ő hozta és kísérte haza a fertőújlaki gyermekeket. Nagyon jó pedagógiai érzékkel látta el feladatát, de sajnos 1 év múlva férje elhelyezése miatt elkölzözött a család. A munkáltatói jogkör gyakorlója Varga Sándorné – az akkori fertődi óvodavezető—minden új álláskeresőt Sarródra helyezett. Két év múlva került végre kinevezésre szakképzett óvónő Fekete Mária. Ez nagy könnyebbséget jelentett az amúgy is túl nagy létszámú csoport életében és mivel nagyon szépen rajzolt a dekorálás is jobban ment az ő segítségével. Kezdetben csak 4 gyerekasztal, 24 szék, 2 tornapad, 2 játszószőnyeg, 2 íróasztal székkel jelentette a berendezést. Az otthonossá tétel érdekében fali dekorációt, mesefigurákat, számoláshoz szükséges eszközöket vagy meséhez bábokat költségvetés híján nem tudtunk venni. A Győri Műbőrgyártól ingyen kapott színes alapanyagokból vágtuk a számlépcső figuráit és a bábuit. A szülőket a Szülői Munkaközösség Goda Mátyásné vezetésével szervezte. Ez sok szabadidőt igényelt mindenkitől. A Sarródi TSZ adott 3000 forintot, abból hat darab plüssfigurát és négy doboz asztali játékot vásárolhattunk. A három falipolc volt a szekrénypótló. Az összecsukható ágyak a sarokban álltak. Több mint egy évvel később kaptunk szekrénysort, tárolót az elrakodáshoz. Az udvar sem volt befejezve. Szükségmegoldásként a szomszéd felől felszerelt kerítéssel lett lezárva az udvar, mely a kert felől nyitott volt. A két hatalmas földkupac, a négy iskola-WC „eltüntetése” az apukák érdeme. A füvesítést és a nyírfaültetést a Fertőújlaki Határőrség végezte el. A Petőházi Cukorgyárból sikerült ingyen vascsöveket kapni, amelyeket a TSZ-műhelyben hegesztettek mászókává. A nagy traktorgumik földbe betonozva biztosítottak mozgási lehetőséget a gyerekeknek. A homokozó keretét az átalakításkor ott maradt fagerendák alkották. A fűtés cserép- és olajkályhákkal, az ebédhordás lovas kocsival történt. A fertőújlaki gyerekek kíséretét a buszon Balogh Imréné dadus néni látta el. Reggel ő fűtött, délelőtt ellátta a takarítási és egyéb feladatait, délután ismét hazakísérte a gyerekeket. A kezdeti nehézségek sok pluszmunkát igényeltek a szülőktől, óvónőktől, dajkáktól egyaránt, de egy év múlva az óvoda működőképes, otthonos, „jól felszerelt” intézménnyé vált szinte pénz nélkül, az emberek összefogásából. Az oktató-nevelő munka a vegyes csoportnak megfelelően folyt. Az első évben a nagycsoportosokkal külön program szerint dolgoztunk bepótolva a hiányzó két évet. Az összes gyermek napközis volt, így hosszú időt töltöttek együtt és jó közösség alakulhatott ki belőlük. Az ünnepségeket igyekeztünk a körülményekhez képest színesen, tartalmasan megtartani. Az óvodai élete kirándulásokkal tettük szebbé. A kezdeti nehézségek ellenére sikerült egy otthonos óvodát kialakítani, ahol a gyerekek jól érezték magukat és a mai napig szívesen emlékeznek az ott töltött évekre. Az óvoda létrehozása nagyon sok munkát, szabadidőt igényelt óvónőktől, dajkáktól, szülőktől egyaránt. Így, szinte pénz nélkül, a sarródiak összefogásával létrejött intézmény a mai napig szolgálja a gyerekek, a falu lakosságát. Létrehozása jó döntés volt. (Az eddigieket lejegyezte: Röderné Horváth Gizella óvónő.)

    Horváth Gizella távozása után folytatódott a munka az óvodában a Fertődi Nagyközségi Közös Tanács fertődi óvodájának vezetője, Pintér Gyuláné volt a felelős az óvoda munkájának felügyeletéért, ellenőrzéséért. Azokban az években sok fiatal óvónő dolgozott itt és legtöbbjük innen ment szülési szabadságra, sok volt a helyettesítés. Mindenki szívesen dolgozott a családias hangulatú, otthonos óvodában. A nehézséget az jelentette, hogy gyakran csak egy óvónő volt alkalmazásban, aki egész nap egyedül – a dajkával együtt – nevelte, okította a gyermekeket. A létszám ekkoriban mindig 20 fő fölött volt. Ha rövid ideig helyettesítettek is az óvónők, a szakmai munka színvonala ezt nem sínylette meg. Mindig lelkes, gyermekszerető kolleganők dolgoztak Sarródon (névsoruk a fejezet végén található). Hivatástudatuknak köszönhető, hogy a gyermekek az iskolában is megállták a helyüket. A szakmai munka színvonalát továbbképzéseken, értekezleteken szerzett új ismereteikkel tették gazdagabbá. Az óvoda mindig képes volt megújulni. A megalakulásakor az 1971-es óvodai nevelési program szerint folyt a nevelés, amely módszertanilag és szervezetileg is beszabályozta az óvónők munkáját, saját nevelési program elkészítésére az 1996-os Az óvodai nevelés alapprogramja adott lehetőséget először.

    Óvodai csoportkép 1981-ből

    Az 1999. szeptember 1-ig elkészítendő saját program sikeres megírását segítendő programíró tanfolyamon vettünk részt. Új kihívásoknak kellett megfelelnünk, fel kellett mérnünk, hogy mire vagyunk képesek, mit engednek tárgyi feltételeink, mit várnak el tőlünk a szülők és a fenntartó. Megismerve több kész programot, mi Nagy Jenőné Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel című programját adaptáltuk, írtuk át – a fő pontok meghagyásával – saját óvodánknak megfelelően. Az eltelt idő bizonyította, hogy jól választottunk, gyermekeink nevelése azóta is ezen a programon alapul, a törvényeknek megfelelő átdolgozásokkal.

    Az évek során többször történt fenntartóváltás. 1990 októberében az önkormányzatok megalakulásával az óvodák is önállóvá váltak. Az akkori fertődi óvodavezető, Pintér Gyuláné elhelyezte az éppen GYES-en lévő óvónőket is a lakóhelyükhöz legközelebb eső óvodába, kinevezett állásokba. Addig ugyanis a nagyközség területén bárki bárhová helyezhető volt, nem mindig a kinevezett álláshelyén dolgozott. Ekkor lett a sarródi óvoda két óvónője, Horváth Béláné (ő már előzőleg is itt dolgozott) és Gergácz Tiborné (ő GYES-en volt éppen, így az ő helyén határozott időre megbízott helyettes volt Balogh Anita). Az önállóvá válás sok pozitív változást hozott az óvoda életébe. 1991 tavaszán a sarródi önkormányzat tataroztatta az óvodát kívülről, a környéken elsőként szereltek központi fűtést az épületbe, ezzel sokkal komfortosabbá vált az élet.

    Az önkormányzat igyekezett – és ma is ezt teszi – jó körülményeket biztosítani az óvodai neveléshez, évente új játékokat kapnak a gyerekek, új székek, asztalok, fektetők biztosítják a megfelelő ellátást. 2007-ben álmennyezettel kisebbítették a nagy belmagasságot, 2008-ban a bejárati ajtó lett kicserélve, 2009-ben csatornacsere történt, 2010-ben az óvoda új cserepezést kapott. Az önkormányzat anyagi helyzetének megfelelően gondoskodik az óvoda épületének szépítéséről, a hibák kijavításáról.

    2014-ben óvodánk a Darányi Ignác Terv Az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott 16.607.448 FT támogatásának köszönhetően teljes felújításon esett át. Ennek köszönhetően megtörtént az aljzat, a homlokzat és a padlás szigetelése. Új nyílászárók kerültek az épületre, megújult a hideg és a melegburkolat. A világítás, a fűtésrendszer modernizálva lett. A vizesblokk is teljesen át lett alakítva. Mindezekhez még szükség volt önkormányzati forrásra is, amelyet rendelkezésre bocsátott Sarród Község. A pályázat benyújtásában nagy segítség volt, hogy a Sarródi Árvalányhaj Nyugdíjas Egyesület volt a kedvezményezett. Hálás köszönet nekik érte. Így tehát az októberi átadáskor egy csodás új épületet kaptak az óvodások.

    2017-ben az óvodai csoportszoba új, szép, színes bútorokkal lett gazdagabb.

    2018-ban újabb pályázati pénzből, a Széchenyi 2020 Európai Regionális Fejlesztési Alap Fertőszéplaki Községi Önkormányzat: A munkavállalói mobilitás támogatása a Margaréta Óvoda kapacitásbővítésére című 80,65 millió Ft-os támogatásának egy részéből újult meg óvodánk udvara. Új játszótéri eszközök, automata öntözőrendszer fákka, virágokkal. Valamint bővült csoportszobánk tornaeszköz állománya is gyermekeink legnagyobb örömére.

    2022 októberében a Három Település Alapítványa koordinálásával Stefan Denk nyárligeti vállalkozó adományából elkészülhetett a homokozó feletti napvitorla tartó, és még karácsonyra játékokra is jutott a pénzből.

    A szülők is tevékenyen részt vesznek az óvoda eszközállományának bővítésében. 1995 óta több alkalommal is volt szülői bál az óvoda javára. A bevételből már sok mindennel bővült az intézmény, pl. az első faházunk (a mostani Szákovics Péter felajánlásaként és önkormányzati segítséggel készült),

    Csoportkép 1991-ben, balról jobbra felső sor: Gergácz Tiborné óvónő, Élő Ákos, Galambos Erika, Farkas Katalin, Balogh Anita óvónő, Horváth Norbert, Horváth Ingrid, Gömbös Diána, Horváth Zoltán, Horváth Béláné óvónő; középső sor: Heiner Ernő, Vajda Viktor, Rámháp Boglárka, Kozári László, Horváth Gábor; alsó sor: Nagy Brigitta, Füzi Krisztina, Farkas János, Sulics Anett, Szalay Henrietta, Lassú István

    tornaszerek, óvodai játék konyhák, műpadló, járólap, óvodai szekrények, polcok, játszótéri mászókák, hinták, könyvek, játékok, új öltözőszekrények a gyerekeknek, valamint a kirándulásokhoz is jutott ezekből a felajánlásokból. 2009-ben a Velux pályázatán nyertünk egy csúszdát. 2010 óta adventi vásár keretében jótékonysági sütivásárt szervezhetünk. Első évben a Tájház, 2011 óta a Kócsagvár épületében. A szülők segítőkészsége és a falu lakóinak adakozása szép eredményt hoz mindig az óvoda számára. 2012 szeptemberében papírgyűjtést is szerveztünk Papp Gyula vezetésével, talán ebből is hagyomány lesz. Ezek az események a szülőket is közelebb hozzák egymáshoz, jobban megismerik egymást a más településről bejáró gyermekek szülei is. Az óvoda dolgozói és gyermekei nagy lelkesedéssel vesznek részt a falu rendezvényein, mint például falunap, idősek napja, tájház rendezvényei, kiállítási megnyitók. A szülők nagy részére lehet számítani, részvételükkel segítik az eseményeket és gyermekeiket is magukkal hozzák.

    Óvodánk életében a 2007–2008-as nevelési év is változást hozott. Az óvodások csökkenő létszáma nem tette lehetővé a további önálló működést, ezért közoktatási intézményfenntartó társulást hozott létre Fertőd gesztorságával, Agyagosszergény, Fertőendréd, Fertőd, Röjtökmuzsaj és Sarród óvodai működtetésére. Tagintézményként működtünk Kreiterné Kovács Jolán fertődi óvodavezető irányításával, ő koordinálta az óvodák nevelőtevékenységét és Fertőd város lett a munkáltatónk. Sarród község az óvoda épületéért maradt felelős, és bennünket dolgozókat is sajátjának tekintett, nem értek hátrányok senkit. Változatosabb lett az életünk, több rendezvényen vehettünk részt, közös értekezletek, továbbképzések színesítették napjainkat. Hospitáltunk egymás óvodáiban, nyári szünetben gyermekeink Fertődön járhattak óvodába. Sok hasznos és szép élménnyel lettünk gazdagabbak az együtt töltött 5 év alatt. 2012 szeptemberétől azonban Sarród kilépett a társulásból és Fertőszéplak óvodájával alkottunk új társulást, ezt az is indokolttá tette, hogy a két település közös körjegyzőséggel működik. Azóta a Margaréta Óvoda a gesztorin tézményünk. Az ott dolgozó kolléganőkkel is jó kapcsolatot ápolunk, Köő Lászlóné Margit az óvodavezető, akivel évtizedek óta ismerjük egymást, így nem volt nehéz az átállás. 2016. januárjától Grüllné Pálya Katalin lett az új óvodavezető, aki már addig is a fertőszéplaki óvodában volt óvónő, így a váltás zökkenőmentes volt. Kati óvó néni személyében egy nagyon agilis vezetőt kaptunk, aki szívén viseli a sarródi óvoda ügyes-bajos dolgait éppúgy, mint a kollégákét is. A 2020/21-es Covid világjárvány idején is kézben tartotta a dolgokat és szervező munkájának köszönhetően mindenki tette a dolgát az éppen aktuális járványügyi rendelkezéseknek megfelelően. A gyerekek interneten kapták a verseket, meséket, dalokat és minden érdekes tudnivalót az éppen akkori nevelési tervnek megfelelően. A járvány kezdete előtt, 2020.március 13-án búcsúzott el az aktív munkától Horváth Béláné, aki kis megszakításokkal szinte 40 évig itt dolgozott. 2023.március 31-én Gergácz Tibornénak is elérkezett az utolsó munkanapja 30 év után a sarródi óvodában. Az új, fiatal óvodapedagógusok lelkesen folytatták az óvodai nevelőmunkát. Ötleteikkel új színt hoztak a gyerekek életébe. Úgy érezzük gyermekeink egyik társulásban sem szenvedtek hátrányt, mert a nevelő munka mindig zavartalan volt. Az óvoda változatlanul egy vegyes csoporttal működik. Az évek alatt szerencsére a létszám folyamatosan emelkedett a 2010-es évtől, a 2023/24-es nevelési évben elérte a maximális 25 főt. Ez a csoportforma alkalmas arra, hogy a testvérek, barátok együtt lehessenek, tudják egymást segíteni a gyerekek, a nagyobbak bevonhatók a kisebbek körüli teendőkbe, szociálisan érzékenyebbé válnak ezáltal. Gyermekeink több településről is járnak hozzánk, a Fertőújlakról bejárókat (amíg voltak) a buszon óvodapedagógus, pedagógiai asszisztens kísérte. Nagy segítség volt nekünk az asszisztens munkája, akivel 2013-ban bővült óvodánk személyzete. Pár éve Fertőszentmiklósról, Fertődről, sőt Nagycenkről is voltak, vannak gyermekeink. Az önkormányzat kisbuszának köszönhetően Nyárligetről is tudnak hozzánk járni, de a kisbusz a helyi gyermekek óvodába jutását is segíti. A szülőkkel való kommunikációt üzenő füzet, telefon teszi könnyebbé. Gyermekeinknek mindig igyekeztünk életkoruknak megfelelő programokat biztosítani: színházlátogatás, koncertek, bábszínház. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központ gyermekeknek szervezett színházi előadásain évekig részt vettünk, más óvodákkal együtt szervezett busszal. Az utazási költségek drágulása és a létszám növekedése miatt pár éve hozzánk jönnek bábozni, koncertezni az előadók, pl. Habakuk Bábszínház, Csemete Bábszínház, Sopron Trió. 2017. őszétől kezdve a Fertődi Kulturális és Szolgáltató Központ színházi előadásokat szervezett óvodásoknak.

    A csáfordi tőzikésben 2000 tavaszán Fersch Attila vezetésével

    A gyerekek élvezettel vesznek részt az előadásokon, amelyeken aktív közreműködésükre is számítanak az előadók. Az évek során változatos kirándulásokon ismerhették meg a környéket gyermekeink. Az úti cél sokféle volt: veszprémi és győri állatkert, Nagycenki Múzeumvasút, a fertődi Esterházy-kastély és annak környéke, amelyet kisvonattal jártunk be. A Fertő–Hanság Nemzeti Park megalakulása óta a Kócsagvár lelkes szakembereinek és támogatásuknak köszönhetően csodálatos természeti környezetünk sok eddig rejtett szépségét ismerhettük meg a gyerekekkel, pl. Öntésmajorban a Hanság Múzeumot, az Eszterházi Madárvártát, a Király-tó élővilágát, a Nyirkai Hanyt és a hozzánk közelebbi területeken szürkemarha borjakat, racka juhokat, a gazdag madárvilágot, a csáfordi tőzikést. A nemzeti park munkatársai az óvodába is elhozzák gyerekeknek szóló programjaikat, hogy jobban megismerhessék az őket körülvevő természeti környezetet.

    Igyekszünk gyermekeinknek megmutatni lakókörnyezetük minél több látnivalóját, hogy ők is érezzék milyen szép helyen laknak, értékeljék annak szépségét. A szülők aktív közreműködésével évente szőlő- és almaszüreten veszünk részt, köszönhetően Török Lászlónak és az Ábrahám családnak. A fertődi óvoda tagóvodájaként részt vehettünk az Esterházy – kastély kishercegi báljain nagycsoportosainkkal és meglátogathattuk a kastélyt is, ahol a gyermekeknek szóló idegenvezetéssel kedveskedtek nekünk. Óvodánkban megünneplünk minden jeles eseményt: a gyermekek születésnapját, Mikulást, karácsonyt, farsangot, húsvétot, anyák napját, nagycsoportosok ballagását. Az ünnepekre való készülődés és azok öröme fontos része a gyermekek életének. Célunk, hogy a gyermekek óvodában töltött idejét hasznos tartalommal töltsük meg, hogy szívesen emlékezzenek az itt töltött évekre. Reméljük, hogy a továbbiakban is eredményesen és a szülők bizalmát megtartva tudunk működni.

    Farsang 2013-ban, balról jobbra: Honyák Ábel, Németh Viktória, Jáger Orsolya, Papp Bence, Szákovics Lili, Ábrahám Ákos, Udvari Vivien, Balogh Márk, Strublik András, Nagy Kristóf, Pete Barnabás, Gergácz Tiborné óvónő, Takács Alex

    Az évek során itt dolgozó óvónők (megközelítőleg időrendi sorrendben):
    Horváth Gizella, Frolyó Lászlóné, Ferenczi Marianna, Szásziné Fekete Mária, Németh Rita, Élő Mária, Bognárné Tóth Terézia, Kaltanecker Lászlóné, Balogh Anita, Lőrinczné Barcza Krisztina, Grüllné Pálya Katalin, Horváth Béláné, Gergácz Tiborné, Kocsisné Kaszás Marietta Mária, Kiss Hajnalka.

    Az évek során itt dolgozó dajkák (megközelítőleg időrendi sorrendben):
    Németh Sándorné, Balogh Imréné, Horváth Gyuláné, Széphegyi Sándorné, Szabó Sándorné, Vámosi Józsefné, Fülöpné Nyikos Judit.

    Pedagógiai asszisztensek
    Horváth Imréné, Jakabné Szabó Annamária

    Óvodai ballagók 2024-ben Balról jobbra: Szabó-Márk Luca, Török Csaba, Takács Korina, Eőri Noel, Turi Dominik, Szalay Zalán, Bárdos Benett

  • A Sarródi iskola története

    A Sarródi iskola története

    Nincs adatunk arról, hogy a 19. század közepén hol működött a sarródi iskola. Valószínű hogy ott, azon a telken épült kisebb épületben, ahol a mai, stabilabb és nagyobb iskolaház áll, a templom takarásában. A Dr. Élő Dezső által írt Sarród monográfiája c. könyvben olvasható: „…Szabó István hiv. okl. elemi tanító s.jegyző volt.” – Az 1846-os évben felszentelt új orgona kapcsán készült jegyzőkönyvet vezette Szabó István jegyzőként. Utána már tudunk Sumbzky Lajos tanítónkról, aki a 20. század elején oktatott és itt nyugszik a sarródi temetőben. Sírja jeltelenül domborodik, mert fejfáját a családja hazavitte Szombathelyre. Az 1920-as években tanított itt Kocsis Géza himodi születésű tanítónk, akit pár év után hazahívtak szülőfalujába. Majd Pokker Mihály és Csapó Imre tanított a kéttantermes iskolában, csendes-hangos órákban, az I. és III. osztályt Csapó Imre, a II. és IV. osztály Pokker Mihály főtanító oktatta.

    Sarródi színjátszók tanítóik vezetésével. A felső sor bal oldalán Csapó Imre, jobb oldalán Pokker Mihály 1945 tavaszán miniszterelnöki rendelet értelmében megalakultak az általános iskolák. 1948 júniusában az országgyűlés megszavazta az iskolák államosításáról szóló törvényt. Csapó Imre 1948-ban elhunyt, Pokker Mihály pedig nyugdíjba ment és Sopronba költözött feleségével. Ekkor hívták haza az Alsóújlakon kezdett, sarródi születésű Honyák Katalin tanítónőt, aki a több mint 70 gyermeket egyedül vitte tovább, 1953-ig, amikor férjét, Ferenczi Józsefet kihelyezték a sarródi iskolába.

    Csoportkép sarródi iskolásokkal tanítóik Ferenczi Józsefné, szül. Honyák Katalin és Ferenczi József

    1945 tavaszán miniszterelnöki rendelet értelmében megalakultak az általános iskolák. 1948 júniusában az országgyűlés megszavazta az iskolák államosításáról szóló törvényt.

    Csapó Imre 1948-ban elhunyt, Pokker Mihály pedig nyugdíjba ment és Sopronba költözött feleségével. Ekkor hívták haza az Alsóújlakon kezdett, sarródi születésű Honyák Katalin tanítónőt, aki a több mint 70 gyermeket egyedül vitte tovább, 1953-ig, amikor férjét, Ferenczi Józsefet kihelyezték a sarródi iskolába.

    Kitűnő munkával több nemzedéken át tanítottak, míg 1972-ben a körzetesítés során megszűnt először a sarródi iskola első és harmadik osztályának tanítása, Ferenczi Józsefnét Fertődre helyezték, majd egy év múlva követte őt férje is, és ezzel a sarródi iskola gyakorlatilag megszűnt.

    Az iskola épületéről

    A Sarród, Fő u. 32. szám alatti, utcára néző, hosszú udvarú épület, melynek az utca felőli részén került kialakításra az ún. tanító-ház, elől 2 szobával, 2+1 ablakkal, majd hátrafelé: konyha, előtér, a konyhából lépcsőn lefelé a kamra, a konyhából hátrafelé egy harmadik szoba, mely szükség szerint néha az udvarra volt nyitható. Eredetileg egy kis előtér tartozott a lakás bejáratához az udvarról, később került hozzáépítésre a zárt veranda. Az udvarról volt a bejárata a mosókonyhának, melyből a padlásra lehetett feljutni, itt katlan is beépítésre került a ruhák kifőzéséhez. Ezt követte a plébánosi szoba, melyet a falu papja használt, míg a paplak meg nem épült, 1949-ben. Utána könyvtárként és kiállítóteremként is üzemelt. Majd következett az iskola része. Két tanterem, egymás után, a kettő között egy bejárati rész, a bejárattal szemben a szén- és fatároló. Belépéskor jobbra az I. és III. osztály, balra a II. és IV. osztály kapott helyet, csendes-hangos órákkal. A hátsó terem végén kialakításra került egy színpad, mely egészen addig üzemelt, míg a kultúrház 1962-ben meg nem épült. Itt gyakoroltak, próbáltak és játszottak a fiatalok, idősebbek különféle színdarabokat, melyeket a tanítók tanítottak be és rendeztek, valamint az óvodások, iskolások műsorát, jelmezbálokat, társadalmi és egyéb rendezvényeket itt mutattak be. Az épület mellett párhuzamosan futott a hosszú, de nem széles udvar, majd hátul, a kerítés mögött volt található a fiúknak, lányoknak elkülönített mellékhelyiség. Az udvar végét átfogta egy széles pajta, mely után egy nagyon szépen kialakított és megművelt kert következett. Voltak még hidasok és baromfiólak is, hiszen egy falusi tanítónak olyan kevés volt a fizetése, hogy muszáj volt egy kis gazdálkodást is folytatnia.

    A sarródi iskola az 1960-as években

    Nagyon hangulatos volt a reggeli iskolakezdés. Mielőtt a tanítók benyitottak volna az osztályba, a napi felelős gondoskodott arról, hogy az egész csoport szépen egyenesen ülve, kezeket hátul öszszefonva kántálja az egyszeregyet.

    A körzetesítés után Ferenczi Józsefné a fertődi iskolában, napköziben tanított, majd osztályfőnök lett, Ferenczi József pedig az agyagosszergényi, fertődi, fertőendrédi és fertőszéplaki iskolákban rajztanárként dolgozott.

    Hála az Önkormányzatnak, az iskola épülete áll, folyamatosan tatarozzák, védik, manapság az óvoda és egy ideig az Öregek napközi otthona működött benne. 2023-tól a régi tanítóházba költözött a falu könyvtára. Ez az épület már emberemlékezet óta hozzátartozik a faluvégi látképhez, mely a templom és a temető közelségével őrzi azt a régi hangulatot, mely után a falu utolsó tanítójától, Ferenczi Józseftől a „kedves vég” elnevezést kapta. Reméljük, hogy unokáink is látni fogják!

    július 9-én került sor – a megszűnt iskola és az itt tanított pedagógusok emlékére – a Tanítóink emlékfája/emlékoszlopa felszentelésére az iskola épülete előtti téren. Az emlékfa Grubits János hidegségi faszobrász munkája, rajta egy lemezre vésve az itt tanított pedagógusok és plébánosok neveivel, valamint Pokker Mihály főtanító úr versének egy részletével. A rendelkezésre álló források alapján 1846-tól 1974-ig, a körzetesítésig itt tanítottak:

    Szeretett tanítóink:

    Tanítók:
    Szabó István
    Kocsis Géza
    Sumbzky Lajos
    Csapó Imre
    Pokker Mihály
    Ferenczi Józsefné sz. Honyák Katalin
    Ferenczi József

    Hitoktatók:
    Turner Kálmán
    Tarcsai Imre

    „Szeretet és hála jár a tanítónak,
    Aki magvetője égi földi jónak.„

    (Pokker Mihály)

    Szabó István végső nyughelyéről nem tudunk. Miután egyben a falu jegyzője is volt, valószínű, hogy Sarródon temették, de sírja már nem található. Kocsis Géza szülőfalujában, Himodon nyugszik. Sumbzky Lajos feleségével, született Fejes Juliskával (1875 – 1898) a sarródi temetőben, Csapó Imre és Pokker Mihály a soproni Szt.Mihály temetőben, a Ferenczi házaspár pedig a Fertőd-Eszterházi temetőben alusszák örök álmukat. Turner Kálmán sírhelyéről nem tudunk, Tarcsai Imre plébánosunk Sopronban, a Szent Mihály temetőben nyugszik. Az emlékhely a sarródi, Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor és az Önkormányzat összefogásával jött létre.

  • A sarródi római katolikus egyházközség

    A sarródi római katolikus egyházközség

    A Szent István Vértanú-Templom története

    A sarródi templom a felújítás után

    Sarród középkori eredetű, egyutcás falu. Temploma valószínűleg a XIII. században is volt már. A mai templom helyén az 1631-es protestáns egyházi vizitáció egy kápolnát említ. Tudni kell, hogy a XVI- XVII. században a falut az Ostffy-család, majd a Nádasdyak és a Megyeryek birtokolták. Az újhitű (protestáns) patrónusok nyomán, ebben az időben a lakosság is Luther hitét fogadta el. Majd miután a Nádasdyak és Megyeryek is áttértek a katolikus hitre, itt sem tartotta magát tovább a protestantizmus. A falu később az Esterházyaké lett. Ezekben az évtizedekben sokat szenvedett a falu és a templom is a különböző megszállásoktól, hiszen a település fontos útvonal mellett feküdt. A templomról is negatív megnyilatkozásokat találunk a különböző püspöki feljegyzésekben. Egy 1714-es szerint rosszak a padjai, az 1733-as feljegyzés szerint nincs sekrestyéje és tornya sem. A templomot 1752-ben újjáépítették, így egy 1766-ban kelt püspöki jegyzőkönyv már a sekrestyéjét is említi. Egy, a fertőszéplaki plébánián őrzött 1873-as jegyzőkönyv szerint a templom a mai alakját az 1846. évi átalakítással nyerte el. Ekkor az épületet meghosszabbították, előcsarnok került az épület elé, és tornyot emeltek hozzá. Az átépítést Sztankovics János püspöknek, és a falu szülöttének, Borbély György győri kanonoknak az 1000 Ft-os adománya tette lehetővé.

    Dr. Csatkay Endre a Sopron vármegye műemlékei című munkája II. sorozatában megjelent bírálatában említést tesz a templomépítési módról, szobrokról és egyéb értékes templomi kegyszerekről:

    „A templom a Fő-utcán áll, kissé oldalvást annak tengelyétől. Meglehetősen egyszerű épület. Hajója három keresztben álló, téglalapalakú szakaszból áll cseh bolttal, ugyanilyen széles a szentély is, mely kívülről a nyolcszög három oldalával, belül kereken zárul. Az egyik oldalfalat három dór falpillér tagolja. A másikat nagy részben eltakarja a tágas sekrestye, melynek egy része egyúttal oratórium. A főhomlokzat elé 1846-ban előcsarnokot építettek, az orgonakarzat két hatalmas toszkán oszlopra került, és új, a klasszicizmus jegyében álló homlokzatot állítottak az épület elé. Az egyszerű ajtó fölött félkör alakú ablak van, a széleken quaderkövek fogják be. Keskenyebb nagypárkány fölött indul a magasba a torony, melyet nyolcoldalú kősisak fed. A sisak lábánál tekebáb formájú dísz. Órája nincs a toronynak.”

    A templom első harangját 1771-ben a soproni Pfistermeister József öntötte, emellé helyeztetett el a falu népe egy másodikat, melyet Seltenhofer Frigyes öntött Sopronban. A harmadik harangot 1854-ben Győrött öntötte Hofer Károly, az utolsó győri harangöntő mester. A régi harangok már nincsenek meg, mert azokat az I. világháború idején rekvirálták. Élő Dezső így írja munkájában: „Az „aranyat vasért” mozgalom megértő szívekre talált. Réztárgyait, harangjait a község szívesen adta a haza oltárára. Könnyes szemmel kísérte felvirágzott harangjait a lakosság a falu határáig. Mind a három harangot elvitte a háború. Helyükbe Széplak községből hoztak egy kisebbet. Ezt a harangot a háború után Széplak visszavette. Így egy-két hétig harang nélkül maradt a falu. Más tárgyi bizonyítékok szerint Széplak 1917. szeptember 29-én Lukáts József plébános úr közbenjárására valóban adott Sarródnak egy harangot, de a jegyzőkönyv tanúsága szerint „csak a háború tartama alatt marad Sarródon”, mivel az egy műemlék harang. Ennek kalandos története Fertőszéplakon közismert, a Fertőből került elő, talán a jakabfalviak egyik harangja lehetett. Ezt támasztja alá a jegyzőkönyv is, ahol szintén említést tesz Barcza Flórián sarródi bíró arról, hogy a „Fertőből kihúzott” harangról van szó. Az írás szól arról is, hogy „az esetben, ha a fíliákból minden harangot visznek, akkor ezt a sarródi harangot vissza kell adni Fertőszéplakra, és egy másik haranggal kicserélik.” Ennek ellenére ezt is beolvaszthatták, mivel Fertőszéplakra nem került vissza. (Ihászné Lajber Rita helytörténeti kutatásából) Jelenleg a toronyban két harang található.

    Mint fent említettem a templom a mai, végleges alakját az 1846. évi átépítéssel nyerte el, azóta is végeztek rajta kisebb- nagyobb felújítási, állagmegőrzési munkálatokat.

    Tarcsay Imre szolgálati ideje alatt villamosíttatta az orgonát (addig a gyerekek fújtatták), automatizáltatta a harangozást, villanykályhákat állíttatott fel.

    Szabó Miklós lelkész szolgálati ideje alatt cserélték ki az oldalsó nagy ablakokat, javították a templom alsó szigetelését. Sajnos ebben az időben cserélték le a templom gyönyörű régi oltárát (ami állítólag később megsemmisült) egy egyszerű kis fa oltárra.

    A templom régi oltára

    Fodróczy László plébános szolgálati ideje alatt a 2000-res évek elején elkezdődött a templom külső- belső felújítása. Ennek az első lépése egy új oltár építése volt, új anyagokból, de az eredeti oltár stílusának megfelelően. Ezt követte a tetőzet teljes cseréje, falak víz elleni szigetelése, külső homlokzat felújítása, és a templombelső festése.

    A templom belső festését és aranyozását, valamint a Rózsafüzér titkai című kép (amelynek rendkívül rossz állapotáról már Csatkay Endre 1935-ben is tesz említést) restaurálását is Czanik Ferenc festőművész végezte el. A templom felújítása Szarka Gábor plébános szolgálati ideje alatt fejeződött be az ajtók cseréjével, valamint a sekrestyék járólapozásával.

    Ezek költségeit a befolyt egyházközségi adók, a hívek kisebb-nagyobb adományai, valamint a helyi önkormányzat támogatása is biztosította. Külön ki kell emelni Rábensteiner Máté Amerikába elszármazott sarródi több millió forintos adományát.

    A templom berendezései

    A templom berendezéséről szintén tesz említést Dr. Élő Dezső Sarród monográfiája című könyvében.

    „A berendezés jó része az első építés idejéből való. Csinos rokokó díszek csinosítják a tabernákulumot, ajtaján a kehely kifaragva, tetején a szent bárány. Oldalt két jó angyalfigura és klaszszicisztikus gyertyatartók. A menza mögött a hátsó falhoz tapadva fából az oltár építmény: két szárnya behajtva, korintusi oszlopok és fél pillérek az élekben, a középen orom, mellette igen helyes angyalkák. Jó munka a szószék. Négyszögletes alaprajzú, mellvédjén a jó pásztor reliefje, egyebekben fonatok és rozetták. Hangvetőjén a hétpecsétes könyv. A padok egyszerű munkák a rokokó csigás lezárásával. Az orgona szép szekrénye feltűnik nemes klasszicista faragásával. Készítője König Frigyes polgári orgonaművész, aki helyben készítette, ahogyan az orgonán elhelyezett cédula tanúsítja (1846).

    Templombelső az újjáépített oltárral

    A templom belsejében egy nagy vörösréz szenteltvíztartó és egy borzasztóan tönkretett nagy kép, a Rózsafüzér titkai (19. század) keltenek még figyelmet. A miseszerek közt van egy szép ezüstkehely melyet két ötvös készített. Talpán Krisztus kínzószereit, a Törvénytáblát és az Oltáriszentséget véste ki rokokó díszek és virágok mellett Reiner bécsi ötvös 1856-ban. A cuppán, jelzése szerint N kezdőbetűs keresztnevű ötvöstől (a második bélyeg elmosódott) Szent monogramok ékeskednek szép keretezésben. A patena szintén Reiner műve. A másik kehely újabb keletű; talpa réz, ezüst kuppánján és patenáján B. G. mesterjegy.”

    A templomban található berendezések nagyrészt a hívők adományai, akik valamely jelentős esemény alkalmából vásárolták ezeket a szobrokat, képeket.

    A két háború között Élő Gizella és férje Komatits András szombathelyi nagyvállalkozó adományozott a templom részére Jézus Szíve-szobrot, lourdes-i Szűz Mária-szobrot, a stációkat Krisztus szenvedésével, Betlehemet kis szobrokkal.

    Élő Gizella és férje, Komatits András

    A szószék az 1930-as évek elején készült Amerikában élő sarródiak adományaiból.

    1948-ban Honyák Anna a KALOT (Katolikus Leányok Országos Társasága) elnöke gyűjtést szervezett a Mária-szobor vásárlására. A szobrot fel is állították hálából azért, hogy a háború borzalmait túlélték, és a bevonuló katonák zaklatásaitól megmenekültek. Az asszonyok ennél a szobornál szoktak imádkozni, mellette rengeteg hálaadó tábla található. E szobor alá került felállításra 2018-ban az újonnan elkészített keresztelő kút, melyet a hívek adományaiból vásárolt meg az egyházközség. A keresztelőkút Cseh Zoltán fertőszentmiklósi kőfaragó műhelyéből került a templomba, a sárgaréz fedő pedig Renner Erika ötvösmester munkája.

    1960-as évek elején Barcza Gyula egy kegyszobrot szeretett volna építeni a falu északi kijáratánál, mivel abban az irányban még nem volt szobra a falunak. De ezt az akkori rendszer nem engedélyezte, ezért ő új gyóntatószéket készíttetett. Barcza Gyula terve 2007-ben megvalósult olyanképpen, hogy családja is résztvevője volt a fiatalok és a falu összefogásából épült Assisi Szent Ferenc kápolnának.

    Az Assisi Szent Ferenc-kápolna és az építését kezdeményező és megvalósító fiatalok, balról jobbra: Rabi Géza, Barcza Attila, Fejes István, Horváth Norbert, Németh János, Horváth Zoltán, Horváth Gábor

    A mostani padok az 1970-es években készültek szintén adományból. (Főző Józsefné, született Varga Mariska néni adományából)

    A templomban megtalálható szobrok, és festmények elhelyezkedését az alábbi alaprajz szemlélteti.

    A sarródi egyházközség története

    Sarródon az állandó káplánságot 1873-ban szervezték meg, addig csak minden harmadik vasárnap, és minden második ünnepen volt Sarródon mise. Ezt követően Sarród filiális község volt, a fertőszéplaki plébániához tartozott, amelynek története visszanyúlik az első királyaink idejébe.

    A falu lakossága törekedett az önálló lelkészség létrehozására, erről már Dr. Élő Dezső is írt 1935-ben, a Sarród monográfiája című könyvében.

    „Lelkiek terén nagyon kívánja a falu a pap állandó ottlétét. Ebből az érzelemből fakad az a törekvés, hogy helyi lelkészség megalapításán fáradozik a jelenben. Üdvös lenne, ha e törekvésük sikerülne, mert legalább egy kis nemesítő szellem kerülne közéjük. A pap lelki és egyéb tanácsainak hiánya lépten-nyomon észlelhető.”

    Ezen törekvések 1948-ra sikerrel jártak, azóta van önálló lelkészség a településen. Egészen 1991-ig volt helyben lakó papja a falunak, azóta a környékbeli nagyobb egyházközségekről látják el oldalágon a lelkipásztori teendőket.

    Az egyházközség lelkipásztorai

    1948–1983 TARCSAY IMRE
    Született: Rábapordány, 1915. szeptember 21.
    Pappá szentelés: Győr, 1940. június 23.
    Plébános Sarródon: 1948–1983
    Aranymiséjét 1990-ben a faluban mondta el

    1983–1991 SZABÓ MIKLÓS
    Született: Zsira, 1946. december 8.
    Pappá szentelés: Győr, 1973. június 19.
    Plébános Sarródon 1983–1991

    1991–1994 ORMÓDI KÁROLY
    Született: Sopron, 1940. január15.
    Pappá szentelés: Győr, 1963. június 20.
    Plébános Sarródon 1991–1994

    1994–1998 SZABÓ JÓZSEF
    Született: Felsőság, 1926. május 10.
    Pappá szentelés: Győr, 1951. április 15.
    Plébános Sarródon 1994–1998
    Sarród község díszpolgára: 2005. május 15.

    1998–2000 MILUS FERENC
    Született: Csorna, 1961. február 27.
    Pappá szentelés: Győr, 1988. június 16.
    Plébános Sarródon 1998–2000

    2000–2009 FODRÓCZY LÁSZLÓ
    Született: Fertőszentmiklós, 1949. július 4.
    Pappá szentelés: Győr, 1972. június 19.
    Plébános Sarródon 2000–2009

    2009–2010 SZARKA GÁBOR
    Született: Sopron, 1975. december 17.
    Pappá szentelés: Győr, 2004. június 18.
    Plébános Sarródon 2009–2010

    2010 – 2017 TÓTH MIKLÓS
    Született: Sopron, 1958. december 8.
    Pappá szentelés: Győr, 1984. június 14.
    Plébános Sarródon 2010-2017

    2017 – TURNER LAJOS
    Született: Bágyogszovát, 1951.május 9.
    Pappá szentelés: Győr 1976. június 17.
    Plébános Sarródon 2017- napjainkig

    Statisztikai adatok az egyházközségről

    Anyakönyvvezetés Sarródon 1948-tól, az önálló lelkészség megalakulásától van. A statisztikák ezeket az adatokat tartalmazzák.

    Keresztelések száma

    1948194919501951195219531954195519561957195819591960
    37403538403141432824242820
    1961196219631964196519661967196819691970197119721973
    16131523191025202021201918
    1974197519761977197819791980198119821983198419851986
    232519161416131513871410
    1987198819891990199119921993199419951996199719981999
    231413192097772242
    2000200120022003200420052006200720082009201020112012
    8441124352358
    201320142015201620172018201920202021202220232024
    43145443061

    Bérmálások száma

    19526919681041984521995120058
    19561111972711987382001520062
    196012719765719903220029
    19641551980461992120046

    A bérmálások számánál figyelembe kell venni, hogy 1991-ig volt a falunak helyben lakó papja, addig a bérmálkozás szentségét is helyben szolgáltatták ki. Korábban 12-14 éves kortól bérmálták a fiatalokat, így magasabb volt a létszám. Ezt követően a lelkipásztori teendőket oldalágon látták el valamely környékbeli egyházközségből. Így sok esetben a sarródi bérmálandók is abban a templomban vették fel a bérmálás szentségét, ahonnét ellátták a lelkipásztori teendőket.

    Házasságok száma

    1948194919501951195219531954195519561957195819591960
    2113201917201012991153
    1961196219631964196519661967196819691970197119721973
    61114116111814141181011
    1974197519761977197819791980198119821983198419851986
    17859368553455
    1987198819891990199119921993199419951996199719981999
    51166143343321
    2000200120022003200420052006200720082009201020112012
    1211211111
    201320142015201620172018201920202021202220232024
    02011011200

    Halálozások száma

    1948194919501951195219531954195519561957195819591960
    1613191316161012112916209
    1961196219631964196519661967196819691970197119721973
    8151610202012181914132319
    1974197519761977197819791980198119821983198419851986
    24251020231823191811667
    1987198819891990199119921993199419951996199719981999
    8910101411101791271113
    2000200120022003200420052006200720082009201020112012
    11181413152111121413151211
    201320142015201620172018201920202021202220232024
    191213897106111010

    Kegyszobrok Sarródon

    A település látnivalói közé tartoznak az úgynevezett hálaadó szobrok, melyek színessé teszik a faluképet.

    Rozália- vagy Pestis-szobor

    A legjelentősebb szobor a Fő utcában található, és 1741-es évszámú. Ezzel a szoborral azért érdemes egy kicsit többet foglalkozni, mert ez a falu védőszentjének a szobra. A szobornak hoszszúkás talapzata van, melynek volutás konzolra előugró részén Szent Rozália pihen. Szent Sebestyén és Szent Rókus alakjai között korintusi oszlop emelkedik fel, melynek fejezetén kis rozetta van, a Madonna gyenge alakjával. A szobor Eisenkölbl Lőrinc, soproni kőfaragó alkotása.

    A Szent Rozália fogadalmi szobor

    A szobor történetéhez tartozik, hogy a 1700-as évek elején kitört pestisjárvány 1710-re elérte Sarródot is. (A járványban a lakosság harmada elpusztult.) A nép Istenhez fordult imádsággal, és azt az ígéretet tette, hogy mikor a járvány megszűnik, annak a napnak a tiszteletére szobrot emelnek, és búcsút rendeznek. A járvány 1714. szeptember 4-én, Szent Rozália napján szűnt meg a faluban. A szobrot ennek emlékére örök mementóként emelték. S azóta, „hogy a halál az élet helyébe lépjen” minden évben szeptember 4-én búcsút rendeztek nagy lakomával és sok-sok vendéggel. (A XX. század második felében már csak a templomi búcsú van ezen a napon, a vigasságok mindig augusztus utolsó vasárnapjára esnek.)

    Sajnos a szentek alakját és arcát, a ruházat szépen omló redőit már kikezdte az idő, ami nem is csoda, hiszen ez a szobor lassan 300 éves lesz! Ha hozzátesszük, hogy nem márványból készült, kész csoda, hogy még áll.

    A Rozália-szobor 1741-ben egy járvány végén, háladó szoborként lett felállítva közadakozásból. 2020-ban ismét egy világjárvány ütötte fel a fejét, ezért a leromlott állapota mellett, még nagyobb aktualitása volt a szobor felújításának. Sarród Község Önkormányzata és a Három Település Alapítványa kezdeményezte a szobor felújítását, melyhez természetesen minden anyagi forráslehetőséget megmozgattak, és felkutattak. Így a Teleki László Alapítvány, Népi Építészet Programja támogatásának, és helyiek adakozásának köszönhetően, közel 3 millió forintból a szobor teljes restaurálása megtörténhetett. A szobor ünneplélyes magáldására 2021. szeptember 4-én Rozália napján került sor.

    Szent Rozália – a falu védőszentje

    Szicíliában, grófi családban született 1130-ban. A fejedelmi udvarban nevelkedett kényelem és pompa közt. Titokban mindezt otthagyta, ő az önmegtagadást, a magányt választotta. Egy elhagyatott helyen barlangba vonult. Később Palermo mellett a Monte Pellegrinón talált egy még ridegebb barlangot, abba költözött. Lába előtt terült el ekkor Palermo, a gazdag város, minden pompájával, csábításával. Körülötte csodálatos vidék pompázott töménytelen szépségével. Rozália azonban a legkeményebb önmegtagadást és a szüntelen imát választotta.

    Halála is ima közben érte 1166-ban, jobbjában feszületét szorongatva. Csaknem ötszáz év múlva, 1614-ben ott találták meg barlangja padlóján fekve, a palermói pestisjárvány idején egy csodálatos útmutatás nyomán. Járványos betegségek ellen azóta is sokan érezték hathatós közbenjárását.

    Szent Sebestyén

    Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozik. Mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis és más – embereket vagy állatokat pusztító – járvány idején.

    Szent Rókus

    Maga is megkapta a pestist, és hogy másokat ne fertőzzön, a város melletti erdőben húzódott meg. A legenda szerint egy kis kutya látta el élelemmel, és egy, az égből leszállt angyal takarta be sebeit. Miután felgyógyult, visszatért szülővárosába, ahol kémkedés gyanújával börtönbe vetették. Ötévi raboskodás után 1327-ben, lényegében ismeretlenül halt meg, bő két évtizeddel az 1348-as nagy pestisjárvány előtt. Nevezetessé az tette, hogy amikor 1414-ben Konstanzban ütötte fel a fejét a pestis, egy ottani szerzetes megemlítette, hogy tud a montpellier-i patrónusról. Erre elrendelték, hogy képmását hordozzák végig az utcákon. A dühöngő járvány épp oly hirtelen szűnt meg, ahogy támadt, és Szent Rókus nevét az egész keresztény világ megismerte.

    Piéta-szobor

    Szintén a Fő utcában található. A szobor talapzatának szélei ívesen emelkednek felfelé, rajta a Dallos címer, melyet 1758-ban kapott a család. Keretezése a rokokó ízlést mutatja. A talapzaton vaskos, egyszerű kereszt, lábainál koronás Mária tartja ölében a holt Krisztust. Valamelyik kegyhely csodatevő szobrának másolata, Mária Terézia korából.

    A nemes Dallos család által állított Piéta-szobor

    Mária-kegykép

    A Széplaki utca elején található az a szobor, melyet Élő József és Horváth Anna állítatott, ötvenéves házasságuk emlékére, 1882. június 24-én.

    Kegyszobor a Széplaki utca elején

    Ugyancsak 1900-ban állíttatta Szalay Istvánné, Gerencsér Annamária a Kossuth utcában látható Szentháromság-szobrot.

    Szentháromság-szobor a Pözi-földek mellet még az erdősítés előtt

    A széplaki határban is található egy kőkereszt a megfeszített Krisztussal, alapzatán Mária alakjával. A talapzat alján olvasható felirat szerint: „Felállítatott Sarród helység ajtatosságából, Szalay István Bírásságában, 1857. június 30.

    Kegyszobor Fertőszéplak irányában, az Öregföldeken

    A falut az Angyali irányába elhagyva, a mezőn álló szobron Mária tekint az égre, mintha a termésért imádkozna. A felirata szerint a lourdes-i Szűz Mária-képet Horváth Zsigmond és neje, Szántó Rozália állítatta, 1884-ben. A szobor 2022-ben, egy helyi asszony adományából felújításra került.

    Az Angyali dűlőben lévő lourdes-i Mária-szobor állíttatói, Horváth Zsigmond és felesége, Szántó Rozália

    A temetőben található, talapzaton álló Jézus-szobrot Élő Gizella és lánya, Németh Teréz állítatta 1897-ben.

    A temetőben álló kegyszobor

    Kápolnák Sarródon

    Püspöki vizitációs feljegyzések szerint valaha két kápolna is volt a településen. Ezek egyike a mai templom helyén állhatott. Ma már csak egy kápolnája van a településnek, ez pedig 2007-ben épült.

    Az Assisi Szent Ferenc-kápolna

    Sarródi fiatalok saját munkával és sok segítséggel megépítették a kápolnát, melyet Assisi Szent Ferencről, az állatok és a természeti környezet védőszentjéről neveztek el. Az egész település összefogott, és a világörökségi településünkön, a Fertő–Hansági Nemzeti Park központjával, a Kócsagvárral szemben elkészült a kápolna. Az elmúlt években a kápolna a település aktív részévé vált, a nemzeti parkba érkező turisták és a helyi lakosság is gyakran látogatja, így sikerült elérni a célt, hogy ne egy épület, hanem olyan hely szülessen, ami aktívan bekapcsolódik a település szakrális életébe.

    Az Assisi Szent Ferenc-kápolna

    Az Assisi Szent Ferenc Kápolna 2012-től hivatalosan is a Mária Út része.

    A Mária Út egy kialakítás alatt álló, Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, melynek kelet–nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, mintegy 1400 km-es távon, gyalogosan 60 nap alatt bejárhatóan.

    A kápolna felszentelésének 10. évfordulós ünnepségére, 2017.október 5-én került sor. Ezen alkalomból, Dr. Veres András római katolikus megyéspüspök szentmisét mutatott be a Sarródi Szent István Vértanú-templomban. A szentmise után körmenet indult a kápolnához, ahol a megyéspüspök megáldotta a kápolnát, és köszönetét fejezte ki felújításért, és a kápolna környezetének a megújulásáért. A kápolnaépítő fiatalok nevében Barcza Attila kihangsúlyozta, hogy ez a kápolna is bizonyíték, hogy egy kisebb kezdeményezés hatására egy kis település is válhat szakrális központtá.

    Szent György kápolna

    Sarród, Nyárliget, Fertőújlak három külön település, de mégis összefonódik az életük közigazgatásilag és mezőgazdaságilag is. A kápolnát mindhárom irányból megközelíthető Gagarini út, Sarród felöli végére építették helyi és környékbeli gazdálkodók és önzetlen lelkű emberek. A zarándok kápolna megvalósításának ötlete, és később tervezése Vámosi Lajos kezdeményezésével indult, majd emellé álltak támogató vállalkozók és civilek. Voltak, akik két kezű munkával, és voltak, akik anyagi hozzájárulásukkal segítettek, hogy az elképzelés életre keljék, és a földművesek védőszentjének, Szent Györgynek tiszteletére emelt kápolna megvalósulhasson. A zarándokhely átadása 2018.04.23. napján volt, amikor is Turner Lajos plébános megáldotta a kápolnát. Az elmúlt években a kis kápolnának számtalan látogatója volt, ezt igazolják az elhelyezett virágok, mécsesek, apró emléktárgyak. Szent György napján minden évben orgonaággal ünnepeljük az átadás emlékét, és tisztelgünk a helyi gazdálkodók előtt. Így az elmúlt évek távlatából is hálás szívvel gondolunk minden támogatónkra, akik hozzájárultak a kápolna megvalósításához és bizonyították, hogy egy nemes kezdeményezés mindig támogatásra és összefogásra talál.

    Szent György Kápolna

  • Háziipar

    Háziipar

    A természetben föllelhető növényekből a neolitikum óta készít különféle építményeket és használati tárgyakat az ember.

    Az áradással elöntött rétségeken, mocsarakban, így a Rábaköz, Hanság vidékén, valamint a Fertő-tájon is bőven termett sás, gyékény. Így korán kifejlődött e növények házi feldolgozása, mely idővel háziiparrá fejlődött. Itt már nem csupán télen, hanem egész évben jövedelmet adott a nagy mennyiségben megtermelt áru: nagygyékény, padlógyékény, hentes szatyor (húsos táska), bevásárló, iskolai és házi szatyor, cekker, lábtörlő.

    Gyékénymunka

    Mindig jövedelmező kereseti forrása volt ez az itt élő parasztembereknek a gyékény feldolgozása. A szövésre alkalmas gyékényt augusztustól szeptember elejéig, csónakon vagy térdig érő vízben aratták.

    A learatott gyékényt csónakkal vitték ki a partra, kiterítették száradni, majd hazaszállították, otthon a szárítás az udvaron tovább folytatódott, száradás után a kévéket padláson, színben tárolták.

    A szövéshez előkészített gyékényből, a hátulsó szobában vagy az udvaron felállított szövőszéken készült különböző gyékénytermékek igen keresettek voltak.

    Gyékény szövése és kész gyékény-táskák

    A szövéshez használt felvetőszálat, az inat sásból fonták, a több méretben is használatos, négylábú, két-két láb karfával öszszekötött szövőszékre öltötték fel. A bordán – amely a láncszálak különválasztására és a befűzött vetülékszálak tömörítésére szolgált – vezették át az inat. Az ín sodrását gyakran végezték társaságban, szomszédoknál, rokonoknál, jó alkalom volt ez a beszélgetésre.

    A XIX. században csak Sarródon négyszáz ember élt gyékényszövésből.

    Gyékény tárolása aratás után

    A termékek eljutottak Budapestre, Győrbe, Sopronba, Bécsbe, Prágába, Németországba is. Az elkészült termékek felhasználása igen széles körű: került a padlóra szőnyegnek, falra falvédőnek, termény, csirkék, húsok alá, de mezei munkánál enyhelyet is készítettek belőle. A szatyrokat még a XX. század közepén is szívesen használták a hentesek.

    Sás Feldolgozása

    A gyékénnyel együtt a víz közeli réteken, lápréteken aratott sásból sodrással készülő ínból általában 100-150 métert kötöttek össze – ez volt a méteres –, ez egy nagyobb „gyékény” elkészítéséhez volt elegendő. Magát az inat is készítették eladásra, a háziipari szövetkezetek azt mindig felvásárolták. Később így kerültek értékesítésre a sásból készült székülőkék és a lábtörlők is. A lábtörlő készítésének eszköze a fáddó.

    A sás aratása, feldolgozása a gyékényhez hasonlóan nehéz és szemetes munka volt. Tisztítás után megszárították, majd a sodrás előtt be kellett áztatni. A késztermék elkészítésében az egész család részt vett. Gyakori látvány volt, hogy a készülő hosszú ínszálak behálózták a házak előtti fákat, az utca elejétől a végéig.

    A sás termőterületének összehúzódásával messzebbre, akár Balatonra is elmentek a sásért. A tömeges feldolgozás a nyolcvanas években a szövetkezetek felbomlásával megszűnt.

    Barcza Gyuláné, Barcza Katalin, Tímár Istvánné, Rőder Gizella visszaemlékezése alapján

    „Gyékény nád meg sás – a szegényeknek mind a három igazi áldás. Aratunk mi télen, aratunk mi nyáron, keresünk a jégen, keresünk a sáson.”

    Szüleink, nagyszüleink szájából sokszor elhangzott a fenti idézet, ami egy nagysikerű színdarab része, amit Pokker Mihály főtanító úr tanította be, és a „Sarródi Daloskör” adta elő 1945-1948 környékén.

    Ez így is volt, hisz a Fertő tó ősidők óta a falu megélhetésének egy részét adta. Legrégebbre a nád aratása és értékesítése tehető. Világhírű volt a „Fertei nád”, amit később a fertőszentmiklósi nádüzemben dolgoztak fel.

    Jó minőségű volt a gyékény is, amit a Fertőn arattak. Ebből az asszonyok különféle méretű „gyékényt” szőttek, amit a kereskedők szekéren vittek eladni. Ükapáink, dédapáink is kereskedtek vele az 1890-es években, ők Bécsújhely ill. Sopron irányában vitték az árut. Elmondások szerint dédnagyapám – aki a soproni Fehér Ló fogadóban, a piac mellett szokott éjszakázni – is kereskedett a gyékénnyel. Szekérrel, lovakkal hordta az árut Sopronba. Ez az ágazat 1964–66-ban is virágzott, még szüleink is foglalkoztak a sás-gyékény feldolgozásával. Ekkor a gyékényt már a Balaton mentén is aratták a sarródiak. A „gyékény” szövésének alapanyaga a sás volt. Ebből sodringot (inat) készítettek, ezt kifeszítették a szövőszékre és így kezdődhetett meg a gyékény szövése. A sás aratása Péter-Pál körül kezdődött. A sásból sodort sodring (in) önállóan is megjelent a piacon. 1950-es években szállították a Bősárkányi Háziipari szövetkezethez. 1960-ig nagy kereslet van a sodring iránt. A Csabrendeki Háziipari Szövetkezet és az Ikervári Háziipari Szövetkezet is élénken érdeklődött az in iránt. Az alapanyagot, a sást a Balaton környékéről – Fenékpuszta, Sármellék, Balatonszentgyörgy – szállították.

    Az akkor a 40-es éveiben járó Barcza Erzsébet jó üzleti érzékkel megérezte ezt. Elutazott a fenti helyiségekbe, és béraratásban állapodott meg. A sást kévékbe kötötték, és vagonokba rakták. Így érkezett meg a fertőszentmiklósi vasútállomásra. Onnan teherautókkal pajtákba szállították, ahonnan kévénként 15-30 Ft-ért lehetett megvásárolni. Aki azonnal nem tudta kifizetni az árát, azt úgy mondtuk, majd „lesodorja”. 1kg barna kenyér 3 Ft, 1kg fehér kenyér 4 Ft volt. A sásból készült sodringot 100 m-es motringokba kellett feltekerni. 1 motring ára 5 Ft volt, amely nagyon jó kereseti lehetőség volt. Tudni kell, hogy mint gyermek már 8-10 évesen megtanulták a sodrást, és a nehéz 1960-as években számottevő bevételi forrás volt ez a munka. Az inat szintén Barcza Erzsébet vásárolta fel. 25db motring tett ki egy köteget. Hetente volt átvétel és szállítás is az említett szövetkezetekhez vasúton. Természetesen hetente vasárnapi mise után volt a kifizetés. Ez nagyon jó dolog volt, mert a családok havonta többször jutottak pénzhez.

    A háziipar nagy áldás volt a falu lakóinak. Később mindenki egyénileg szerezte be az alapanyagot, és indult felkutatni a lelőhelyeket. Többen összefogtak, és mentek kocérral, kaszával aratni, 1-2 hétre is kitelepültek más vidékre, hogy az alapanyagot egész évre biztosítsák. Ott házaknál aludtak, ahol kiadó szoba volt. Aratás után szárítani, forgatni kellett a gyékényt és a sást is. Félszárazon hazahozták, és mindenki saját udvarán, padlásán szárította tovább.

    Sás sodrása – balról jobbra: Barcza Erzsébet, Barcza Gyuláné

    1964-ben már megkezdték az ín feldolgozását a faluban. Lábtörlő készült belőle, 1db ára 7Ft volt, 30fm ín ment bele. 1975-ben újabb formát ölt a sodring feldolgozása, alkalmazkodtak a piaci igényekhez. Sarródon széklapot gyártottak az ügyes kezű asszonyok. Ez a termék szinte a világ minden részére elkerült. Külföldi kirándulások alkalmával sokszor találkoztunk a sarródi széklappal. Még be is tudtuk azonosítani a készítőt, mivel minden darabon szerepelt az előállító neve.

    Lábtörlő készítése: Koloszár Lajosné, született Honyák Anna

    A szék-üléslap ára 1975-ben 40 Ft – Tápéra szállították.

    A háziipar 1984-ben szűnt meg. Az asszonyok beléptek a szövetkezetbe, amely a nyugdíj alapját képezte. Többek rész- vagy teljes nyugdíja ebből a tagságból származott.”

    A Sarródi Tájházban ma is látható és kipróbálható a gyékényszövőszék, a lábtörlő-fáddó. Minden nyáron augusztusban megrendezésre kerülő sás–gyékényéfesztiválon a helybéliek és a távolról hazalátogatók kezükbe veszik a sást, és együtt egy jó hangulatú rendezvényen mutatják be a széles közönségnek ezt a ma már ritkán használt technikát, sodorják az inat, készítik a lábtörlőt.

    Felhasznált irodalom

    Timaffy L. (1991): Rábaköz és a Hanság. Novadat Bt., Győr. Élő D. (1937): Sarród monográfiája. Országos Széchenyi Szövetség, Budapest.

  • A termelőszövetkezet története

    A termelőszövetkezet története

    Sarród közigazgatási területén az első működő mezőgazdasági szövetkezete Fertőújlakon, a volt Mekszikópusztán alakult az országban is az elsők között, ugyanis az 1945-ös földosztásnál a kiosztott földeket a volt uradalmi munkások csak az Esterházy uradalomból már meglevő nagyüzemi gépekkel tudták megművelni. Miután a gazdák saját kisgazdaságukhoz megfelelő eszközöket, lovakat tudtak szerezni, ez a szövetkezet felbomlott és csak 1959. február 24-én alakult akkor már politikai nyomásra. Sarród községben az „Egyetértés” néven létrejött szövetkezés első elnöke Boha Jenő volt. A település mai közigazgatási területéhez tartozó másik két településen Mekszikópusztán (ma Fertőújlak) és Nyárosmajorban (ma Nyárliget) önálló szövetkezetek kezdték meg működésüket. Mekszikópusztán 1959-ben két termelőszövetkezetet alapítottak Fekete Ferenc és Takács István vezetésével „Hajnal” és „Jövő Útja” néven. Nyárosmajorban 1959-ben alakult meg a termelőszövetkezet („Virágzó TSZ”).

    Az 50-es évek végén alakult szövetkezetek 1962-ben „Haladás” néven egyesültek. Az új termelőszövetkezet első elnöke Szántó Lajos lett. Az összeolvadást követően a szövetkezeti tagok (472 fő) 5103 holdon gazdálkodtak. A szövetkezet alaptevékenységének két fő ágazata az állattenyésztés és a növénytermesztés volt. Az állattenyésztésen belül a kezdetben húshasznú szarvasmarhák tenyésztését a 80-as évekre a tejelő típusú szarvasmarha állomány váltotta fel, amely a szövetkezet egyik legsikeresebb ágazataként működött. A növénytermesztésben a gabonafélék mellett cukorrépa, napraforgó termesztése folyt a nem túl jó minőségi talajadottságokkal rendelkező területeken. Az aranykorona értékének hektáronkénti átlaga a megyei átlag alatt volt.

    Boronálás és vetés a szövetkezet indulásakor, a képen id. Bors Emil

    Kukoricafosztás a szövetkezet megalakulása utáni első években

    Csoportkép a lászlómajori szövetkezeti telepen.
    Balról: Koloszár Rezső, Élő László, Honyák Lajos, Barcza István

    1972-ben Nyárligeten elkészült a szakosított szarvasmarhatelep, amelyet a későbbiekben folyamatosan modernizálnak. A szakosított telep szomszédságában 1985-re megépült a terményszárító.

    A taglétszám alakulása

    Évek Száma1970198219861987198819891990
    Össz. Taglétszám (Fő)457378343326317317306

    Forrás: Sarródi Mezőgazdasági Szövetkezet eredményei, 1986–1993

    A szövetkezet a ’90-es évek elején 2575 hektáron gazdálkodott. A tagok száma 275 fő volt, melyből az aktív dolgozók száma 103 fő. 1993-ban 2000 ha-on termeltek őszi búzát, őszi árpát, tavaszi árpát, kukoricát, silókukoricát, cukorrépát és napraforgót. Az állattenyésztési ágazat Holstein fríz fajtájú szarvasmarha állományának nagysága 1042 db-t számlált, amelyből 380 db volt a tehén. Az állattenyésztés két telephelyen folyt. A nyárligeti szakosított szarvasmarha-telepen a tehén- és borjúállomány, a Gagarinmajori telepen az üszőnevelés és a bikahízlalás zajlott.

    A magyarországi agráriumban bekövetkezet tulajdonviszonyok megváltozása a szövetkezet életében is jelentős változásokat hozott.

    A szövetkezetben az átalakulás éve 1992 volt. A felmerülő új törvények (szövetkezeti törvény, átmeneti törvény, kárpótlási törvény) értelmezése és végrehajtása rengeteg gondot és problémát vetett fel, mindezek ellenére 1992 áprilisában megtörtént a vagyonnevesítés és a termőföld tulajdonba adására vonatkozó szabályok meghatározása, a földalapok kijelölése. Még abban az évben, novemberben végbement a szövetkezet átalakulása, amely részben csak törvényi, formai átalakulás volt; az igazi gazdasági átalakulás, a működés átalakítása, a tulajdonosokkal kialakított új viszony még épp csak elkezdődött. 1994 októberében megtörtént az utolsó kárpótlási földárverés is. Az árverésre kijelölt 901 ha területből, amelynek aranykorona-értéke 16.043 volt, visszamaradt mintegy 3880 AK, közel 250 ha terület, amelyet a szövetkezet a tagok között a nevesítés arányainak megfelelően tagi tulajdonba adott. A kárpótlási földárverésen 1 AK-t átlagosan 500-1500 Ft-ért árvereztek.

    A szövetkezet földterületének kimutatása 1994-ben

    MegnevezésTerület (ha)%AK értékÁtl. AK érték
    Szántó1571793010519,16
    Gyep25413416616,40
    Erdő131644,92
    Kivont157
    Összes:19901003433517,25

    Forrás: Statisztikai jelentések, 1995

    1995-ben a szövetkezet taglétszáma 233 fő volt.

    A szövetkezetet 28 esztendőn keresztül (1973–2001-ig) irányította Goda Mátyás, akinek a vezetése alatt számos sikert könyvelhetett el a gazdálkodó szervezet. Megyei és országos termelési versenyek díjai bizonyították a dolgozók kiváló munkáját. Ezúton is köszönjük az adatszolgáltatáshoz nyújtott segítségét.

    A termelőszövetkezet utolsó vezetője Németh János, majd Vámosi Lajos volt.

    A szövetkezet gazdálkodása a 2000-es évek kezdetén sajnos lassan ellehetetlenült, nem maradt más lehetőség, mint a végelszámolással történő megszüntetése.

    Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. az országban harminchárom mezőgazdasági szövetkezetnél értékesíti állami tulajdonrészét. A 2001-ben felvásárolt üzletrészeken szeretne névértéken túladni a vagyonkezelő, a befolyó összeg az államkasszába kerül. Ebbe a körbe a sarródi is bekerült, esetükben a tulajdonrész 71 millió forintot jelent. A fénykorában 2600 hektáron gazdálkodó szövetkezet sorsa azonban végelszámolás lesz.

    2006. év végi közgyűlés döntésének értelmében megindult a termelőszövetkezet felszámolása, aminek végeredményeként a Sarródi Termelő és Értékesítő Szövetkezet 2008-ra beszüntette működését.

    Jegyzetek

    1: Goda M., 2013

    2: Goda I., 1994

    3: Goda I., 1996

    4: Délmagyar.hu, 2006.

    Felhasznált irodalom

    Goda M. (2013): szóbeli közlés, beszámoló

    Goda I. (1994): Gabonafélék energiatakarékos tartósítása takarmány karbamiddal. (diplomadolgozat) Pannon Agrártudományi Egyetem, Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési Tanszék.

    Goda I. (1996): A magyar szürke szarvasmarha és a holstein fríz tartásának összehasonlítása és természetvédelmi vonatkozása a Fertő délkeleti partján. (diplomadolgozat) Erdészeti és Faipari Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Környezetvédelmi Tanszék, Sopron.

    Délmagyar.hu (2006): Megszűnik a sarródi mezőgazdasági szövetkezet. P. H. L. – 2006.12.04.14:19 http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/megszunik_a_sarrodi_mezogazdasagi_szovetkezet_/1189730/